Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter

Sikeres volt az online állatvédelmi párbeszéd Sikeres volt az online állatvédelmi párbeszéd Sikeres volt az online állatvédelmi párbeszéd, több mint 250 ezren mondták el véleményüket 13 fontos kérdésben az állatvédelem és a felelős állattartás témakörében - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szerdán a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. 2021. március 10. 8:27 Ovádi: több mint kétszázezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló kérdőívét Ovádi: több mint kétszázezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló kérdőívét Már több mint 230 ezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét - jelentette be a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán közösségi oldalán. 2021. március 3. 10:32 Már százezrek mondták el véleményüket az állatvédelem kapcsán állatvédelem Már százezrek mondták el véleményüket az állatvédelem kapcsán Félidőnél már több mint kétszázezren töltötték ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáról szóló online kérdőívet. A kezdeményezés mellett azóta több közéleti és ismert médiaszereplő is felszólalt már. 2021. február 24. 4:00 Tornateremmel bővül a bakonynánai iskola Magyar Falu Program Tornateremmel bővül a bakonynánai iskola 245 millió forintos kormányzati támogatásból épül új tornaterem Bakonynánán. A hírt pénteken jelentették be. 2021. február 19. 13:09 A magyar celebek közül elsőként Kapócs Zsóka állt az állatvédelmi program megújítása mellé állatvédelem A magyar celebek közül elsőként Kapócs Zsóka állt az állatvédelmi program megújítása mellé A magyar sztárvilágból elsőként Kapócs Zsóka állt a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítása kapcsán meghirdetett párbeszéd mellé. A színésznő Ovádi Péter miniszteri biztossal közösen nyilatkoztak a TV2 reggeli műsorában, ahol elhangzott, hogy hányan töltötték ki eddig a kérdőívet, valamint az is, hogy miért nő az állatkínzások statisztikája. 2021. február 11. 12:20 A Balluff veszprémi beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását gazdaság A Balluff veszprémi beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Ötvös Tamás a Balluff Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója társaságában. 2021. február 10. 12:54 Mérföldkő az állatvédelmi program megújításában: online kérdőíven bárki elmondhatja véleményét állatvédelem Mérföldkő az állatvédelmi program megújításában: online kérdőíven bárki elmondhatja véleményét Újabb szakaszába lépett a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítása, a párbeszédbe immár bárki bekapcsolódhat a vasárnap elindított online felületen. Az agrárminiszter és Ovádi Péter Budapesten, az ország legnagyobb állatmenhelyén mutatták be azokat a témákat, amelyekben egy hónapig várják mindenkinek a véleményét. 2021. február 7. 12:53 Újabb napelemparkot építenek Öskü mellett green Újabb napelemparkot építenek Öskü mellett 20 hektáron elterülő napelempark alapkövét tették le péntek délelőtt Öskü mellett, amely 5500 családnak az éves energiaszükségletét is képes lesz fedezni a következő évtizedekben. 2021. február 5. 15:07 Nagy segítség a VEDAC-nak a rövidesen elkészülő dobópálya városfejlesztés Nagy segítség a VEDAC-nak a rövidesen elkészülő dobópálya Jól halad a veszprémi Városi Stadion dobópályájának felújítása: április végéig fű is kerül majd a területre, azt követően pedig a munkát is megkezdhetik rajta a VEDAC atlétái. 2021. január 14. 15:44 Még jobban kinyílik a belváros és digitális élményközpont is épül Veszprémben Európa Kulturális Fővárosa Még jobban kinyílik a belváros és digitális élményközpont is épül Veszprémben Egyre több lepel hullik le azoknak az infrastrukturális beruházásoknak a terveiről, amelyek az Európa Kulturális Főváros keretében fognak megvalósulni Veszprémben. Digitális élményközpont, park- és parkolófejlesztés is szerepel az elképzelésekben. Az irányvonalak mellett már az ütemterv is ismert. 2021. január 14. 13:08 Ovádi: fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a nemzeti állatvédelmi programba Ovádi: fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a nemzeti állatvédelmi programba Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló nemzeti állatvédelmi programba - hangsúlyozta a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán sajtótájékoztatón, Győrben. 2021. január 13. 14:49 Kisbusszal gazdagodott Jásd községe Magyar Falu Program Kisbusszal gazdagodott Jásd községe A Magyar Falu Programban való sikeres pályázatnak köszönhetően Jásd immár egy kilencszemélyes kisbuszt tudhat magáénak, amelyet a község vezetője pénteken már át is vehetett egy veszprémi autószalonban. 2021. január 8. 15:55 Személyes üzenetben szólt Porga Gyula és Ovádi Péter a veszprémiekhez karácsony Személyes üzenetben szólt Porga Gyula és Ovádi Péter a veszprémiekhez Mivel idén nem volt lehetőség nagyobb városi karácsonyi ünnepségek megtartására, ezáltal a személyes találkozásokra sem, a város polgármestere, valamint az országgyűlési képviselő személyes videóüzeneteikben mondták el gondolataikat a veszprémieknek és a környéken élőknek. 2020. december 24. 17:06 Névtelen felajánlás a szociális intézménynek VKTT Egyesített Szociális Intézmény Névtelen felajánlás a szociális intézménynek Egy felajánlásnak köszönhetően a VKTT Egyesített Szociális Intézménye dolgozói kényelmes egészségügyi gyógycipőket kaptak karácsony alkalmából. 2020. december 21. 15:01
... 52 53 54 55 56 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.