Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

véleménycikk

A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Csak nehogy a miniszterelnök még rajzoljon párat áprilisig! Hétvezér Csak nehogy a miniszterelnök még rajzoljon párat áprilisig! Jegyezzük fel: 2025 novemberében egy egyszerű firkálmány fontosabb volt, mint a magyar társadalomnak új jövőképet ígérő ellenzéki politikus bármelyik mondata. 2025. november 16. 19:53 AI-előítéletek, melyek az újságírókon csattannak Hétvezér AI-előítéletek, melyek az újságírókon csattannak Nemrégiben megkért (inkább figyelmeztetett) egy beszélgetőpartnerem, hogy az interjút még véletlenül se a mesterséges intelligenciával írassam meg, ellenkező esetben nem járul hozzá az interjú publikálásához. Véleménycikk. 2025. november 9. 19:36 Átadtuk a gyereknevelés jogát a mesterséges intelligenciának? mesterséges intelligencia Átadtuk a gyereknevelés jogát a mesterséges intelligenciának? A mesterséges intelligencia lassan elhiteti velünk, hogy az emberi kapcsolat – a tekintet, a gesztus, a hibás mondat, a túl hosszú csönd – fölösleges, mert a hibátlan gépvilágban a szeretet fáradságos munkáját a logika precizitása váltja fel. És ez az a pont, ahol az ember elveszíti önmagát, ahol a tudás illúziója elnyeli a kapcsolat valóságát. 2025. november 2. 21:15 Márki-Zay szelleme kopogtat a Tisza ajtaján? véleménycikk Márki-Zay szelleme kopogtat a Tisza ajtaján? El lehet határolódni bárkitől és bármitől, lehet saját alternatív valóságot építeni, de amikor valaminek a szelleme kísérti meg az embert, az nagyobb kárt tud okozni, mint bármelyik hangfelvétel. Véleménycikk. 2025. október 19. 21:14 Az alkesz anyu és apu üvölt a fejem fölött politika Az alkesz anyu és apu üvölt a fejem fölött Olyan gyönyörű országban élünk. Komolyan. Itt nem az számít, hogy ki mit csinál, hanem hogy ki mit gondol arról, hogy a másik mit mond arról, hogy ő mit nem csinált volna, ha a másik nem azt csinálja, amit nem kellett volna, de mégis csinálta, csak rosszabbul, mint ahogy az eredetileg rossz volt. És akkor jön a sajtótájékoztató, ahol valaki teljes komolysággal bejelenti, hogy „nem mi kezdtük, de befejezzük”, miközben senki nem tudja, mit kezdtek el, mit kéne befejezni, vagy hogy egyáltalán mi a franc köze ennek bármihez, ami az emberek életében tényleg történik. 2025. október 16. 12:58 Halálból hír, hírből tragédia véleménycikk Halálból hír, hírből tragédia A Magyar Orvosi Kamara oldalán néhány hete nyílt levél jelent meg. Dr. Galsi Gabriella pszichiáter szakorvos írta, aki szakmai és emberi kötelességének érezte, hogy felhívja a figyelmet egy súlyos társadalmi problémára. A levélben így fogalmaz: „Széles körben igazolt jelenség, hogy a médiában közölt öngyilkosságról szóló híradások hatására, különösen a veszélyeztetettek közt, megnő a további öngyilkosságok száma.” Ez a mondat a lényegre mutat. Tudományos tény, nem vélemény. Az újságírói döntések sok esetben életekbe kerülhetnek. 2025. október 5. 19:59 Amikor a politika rátelepszik a legnagyobb bűnre: a Szőlő utcai ügy véleménycikk Amikor a politika rátelepszik a legnagyobb bűnre: a Szőlő utcai ügy Kevés ügy terheli meg annyira egy ország lelkiismeretét, mint amikor gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények kerülnek napvilágra. A Szőlő utcai botrány körül kibontakozó közéleti vihar éppen ilyen horderejű, hiszen a történet egyszerre érinti az igazságszolgáltatás működésének hitelességét és a társadalom hozzáállását ahhoz, miként képes megvédeni a legkiszolgáltatottabbakat. 2025. szeptember 25. 9:47 Aki ellenséget gyárt, erőszakot arat véleménycikk Aki ellenséget gyárt, erőszakot arat Charlie Kirk meggyilkolása amellett, hogy elborzasztó bűncselekmény, valójában sokkal inkább annak az erőszakspirálnak a csúcspontja, amelyet évek óta épít a politikai elit, a média és az online radikalizációs ökoszisztéma. 2025. szeptember 14. 21:13 „Legyél kedves az AI-val, mert majd fordul a kocka” Hétvezér „Legyél kedves az AI-val, mert majd fordul a kocka” Huszonegyedik századi ijesztegetések, amiket nemcsak néhány évszázada, de pár évtizede sem értett volna senki. Ma viszont a mesterséges intelligencia előretörésével (a könyökömön jön ki ez a szószerkezet), újnak mondható, félelemkeltő üzenetek kezdtek keringeni a közbeszédben. 2025. szeptember 7. 22:19 És eljövé az új korszak: a sajtószabadság kriminalizálása véleménycikk És eljövé az új korszak: a sajtószabadság kriminalizálása A TISZA vezetője diadalmasan jelentette be: minden olyan sajtóorgánum ellen pert indítanak, amely – saját értelmezésük szerint (hát ezt imádom!) – hazug állításokkal próbálja lejáratni őket. Az Index máris célkeresztbe került, de a valódi fordulat még csak ezután következik.  2025. szeptember 3. 14:31 „Miért jó magyarnak lenni?” Hétvezér „Miért jó magyarnak lenni?” Miért, jó magyarnak lenni? Jogos a visszakérdezés, akkor, amikor a Kárpát-medencén belül pattanásig feszül egymásnak két politikai tábor, viszont a pátoszosnak tűnő kérdésre az őszinte válasz nem valamelyik digitális polgári körből és nem is Magyar Péter Palvin Barbarát megszégyenítő pózolós posztjának leírásában van, hanem egy elfeledett középiskolai feladat válaszában. 2025. augusztus 24. 20:37 ,A szűk farmer kizárja a nemi erőszakot' véleménycikk ,A szűk farmer kizárja a nemi erőszakot' 1992-ben egy tizennyolc éves olasz lány beült az autóba, hogy vezetni tanuljon. Az oktatója negyvenöt éves férfi volt, határozott, tekintélyt parancsoló, a pedálok fölött ott volt a lába, minden pillanatban ő uralta a helyzetet. A helyzetet, amivel visszaélt. Nemi erőszak, majd bírósági ügy, és első fokon el is ítélték a férfit. 2025. augusztus 19. 11:16 Kedden érkezik az atlétika színe-java; de hol a titok? Hétvezér Kedden érkezik az atlétika színe-java; de hol a titok? Augusztus 12-én világklasszis sportolókkal rendezik meg Budapesten a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, melyen elindul többek között Armand Duplantis, kétszeres olimpiai bajnok svéd rúdugró, Femke Bol, olimpiai bajnok, világbajnok és többszörös világbajnoki ezüstérmes holland atléta, sík- és gátfutó, a 400 méteres fedett pályás síkfutás világrekordere. És még sokan mások. 2025. augusztus 11. 0:21
1 2 3 4 5 ...
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.