Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C
2026. május 2. Zsigmond
Veszprém
12°C

véleménycikk

Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. 2024. március 28. 9:54 Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? Dóri Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? A Oxford English Dictionary először 1894-ben listázta a „feminizmus” szót, de az első szervezett feminista hullámot a 20. század elejére datálják. Nagyrészt mondhatjuk, hogy elhivatott nők csoportjai kivívták mára sorstársaik számára a jogot a szavazáshoz, meg a vezetéshez mondjuk, meg olyan általános dolgokhoz, hogy eldönthetem egyedül is, hogy férjhez megyek-e és lesz-e gyerekem például.   2024. március 10. 21:16 Veszprémben az ellenzék szerint is ilyen jól mennek a dolgok? választás 2024 Veszprémben az ellenzék szerint is ilyen jól mennek a dolgok? Hogyan lehet jellemezni azt a teljesítményt, amikor a végeredménynek csupán 0,11%-án szeretne módosítani valaki? Márpedig a legutóbbi közgyűlésen pontosan ez történt, amikor az amúgy általában szürke napirendi pontok között ott volt Veszprém 2024-es költségvetésének vitája is, amihez a helyi ellenzék  egy módosító indítványt nyújtott be, ami a teljes büdzsének csupán a 0,11%-át érintette. 2024. március 5. 14:29 A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Hétvezér A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Novák Katalin lemondásával elvesztett valamit a politikai közélet, amit Sulyok Tamás valószínűleg sosem fog tudni pótolni. Cserébe ő képes adni valamit, amit viszont Novák nem tudott volna. Sólyom László szellemisége újra bejárhatja a Sándor-palota termeit, miközben a politikai show-tól elbúcsúzhatunk. Véleménycikk a csütörtöki balatonalmádi bejelentésről. 2024. február 23. 14:17 Áldozat az elnöki hivatal tisztaságáért Bálint Áldozat az elnöki hivatal tisztaságáért Véleménycikk Novák Katalin döntéséről és a köztársasági elnöki hivatal szerepéről a magyarok életében. 2024. február 11. 23:04 Bárkiből milliárdos lehet a hétvégén Bárkiből milliárdos lehet a hétvégén Már hetek óta lottólázban ég az ország és egyre többünket foglalkoztat, hogy vajon a hétvégén elviszik-e minden idők egyik legnagyobb Ötöslottó főnyereményét, az 5.88 milliárd forintot? De aki beéri ennél is  kevesebbel, az a Hatoslottót is megpróbálhatja, ahol szintén igen magas a megnyerhető főnyeremény, a maga 1.78 milliárd forintjával.   2024. február 10. 11:35 Politikusok a TikTokon – hódít Orbán kolbásza a neten Dóri Politikusok a TikTokon – hódít Orbán kolbásza a neten A jövő potenciális szavazóit már nem lehet elérni kopogtató cédulákkal, direkt hívásokkal és levélkampánnyal. Az idősebb szavazói bázis lassan felhígul, a politikusoknak pedig új szerepekbe kell magukat belehelyezni, még ha a többségnek deréktájon szorul is ez az új nadrág.   2024. február 4. 22:39 Ilyen bókot sem kap mindennap a királyné Ilyen bókot sem kap mindennap a királyné Nem várt helyről érkezett dicséret a veszprémi EKF-programra, de van olyan eset, amikor az eredményeket már nem lehet mismásolni. 2024. január 24. 13:03 A veszprémi karácsonyi vásár szelleme Bálint A veszprémi karácsonyi vásár szelleme Teljes értetlenség állt elő, hogy hogyan maradhat el a karácsonyi vásár Veszprémben éppen az EKF évében. Aztán, ha jobban belegondolunk, hogy miért is szeretjük a karácsonyi vásárokat, akkor feltűnhet, hogy valójában ez a lehetőség adott lesz idén is. Csak másképpen hívják. A puding, de a gőzgombóc próbája is az evés! 2023. december 3. 23:45 A háború már az „instán” zajlik, és az influenszerek az új Közel-Kelet szakértők Dóri A háború már az „instán” zajlik, és az influenszerek az új Közel-Kelet szakértők Másfél hónapja tömeges tüntetések zajlanak Európa szerte, amióta a gázai székhelyű Hamász, iszlamista terrorszervezet megtámadta Izraelt. A példátlan esetet követően azonnal megérkezett Izrael válasza, a katonai hadműveletek sora mellett igyekeznek teljesen elzárni Gázát a külvilágtól, és felügyelet alatt tartani még a segélyszállítmányokat is. Nemcsak a felvonulások nem csitulnak, de a közösségi média is korlátok nélküli teret ad az antiszemita megszólalásoknak és gyűlöletkeltő beszédeknek...   2023. november 26. 21:17 A helyi étterem vagy a gyorskaja fáj jobban a pénztárcánknak? véleménycikk A helyi étterem vagy a gyorskaja fáj jobban a pénztárcánknak? A fine dining adagok sokak számára egyenlőek az otthoni maradékkal, amit a kukába kaparunk, vagy jó magyar módjára kizárólag a Trianon előtti Magyarországra hasonlító gigantikus méretű hússzeletet vagyunk hajlandóak rántotthúsnak nevezni. A vegetáriánus kaja az a normális embernek maximum köret, húslevesért meg minek fizessek ennyit, ha a nagymama is megfőzi otthon ingyen.   2023. november 21. 21:49 Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? véleménycikk Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? Tényleg előre tört a kulturális hedonizmus? Lehet, hogy a válságba jutott civilizációnk az oka? Véleménycikk egy jelenségről, ami lehet, hogy nem is létezik. 2023. november 2. 14:13 A „fejlett” nyugaton rabszolga, a magyar ,,diktatúrában” szabad ember A „fejlett” nyugaton rabszolga, a magyar ,,diktatúrában” szabad ember Aki ma a zsidók ellen van, holnap a nők ellen, holnapután a homoszexuálisok ellen, azután pedig minden olyan ember ellen lesz, aki védi és tiszteli a demokráciát – ezt  a Chabad Berlini Zsidó Hitközség elnöke, Yehuda Teichtal nyilatkozta. A Harmadik Birodalom megszűnése után, az emberiségen és az emberségen esett fekete folt után Németországban most újra fellángolt az antiszemitizmus, és ahogy akkor, most is sokan azt választják, hogy nem vesznek tudomást a szemük előtt zajló problémákról.   2023. október 17. 21:14 Balaton Wine & Gourmet - giccsnek is hívhatnánk, de csak a szürke hétköznapokért élni, igazán időpocsékolás gasztro Balaton Wine & Gourmet - giccsnek is hívhatnánk, de csak a szürke hétköznapokért élni, igazán időpocsékolás A Balaton Wine & Gourmet fesztivál olyan, mint az ország tortája: nem mindenkinek való, mégis mindenki akar belőle magának egy szeletet. Második éve próbál összecsiszolódni a rendezvénysorozat a veszprémiekkel, és úgy tűnik kezdjük megszokni az ízét. 2023. szeptember 29. 10:13
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hogyan lett munkaszünet a munka ünnepéből? Ma már leginkább a majálisok sör-virsli kombinációja és a tavaszi pihenés jut eszünkbe május elsejéről, pedig a dátum mögött egy kontinenseken átívelő, küzdelmes érdekérvényesítés története húzódik meg. Hogyan lett egy tragikus chicagói merényletből és a nyolcórás munkaidőért vívott harcból az év egyik legkellemesebb szabadnapja? Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön. Öt nap alatt 154 tonna út menti szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett, öt nap alatt összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Diáktanács alakul, mentőautó érkezik Csütörtökön rendezték meg az önkormányzat áprilisi közgyűlését, ahol többek között a rendőrkapitányság vezetője is beszámolt az elmúlt éves munkáról.  Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán.
sport
Férfi kézilabda EK: első magyar csapatként döntős a Tatabánya A Tatabánya döntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában azzal, hogy pénteken saját közönsége előtt 37-34-re legyőzte a bosnyák RK Izvidac együttesét. Nyíltvízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen A férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél Fábián Bettina végzett a nyolcadik helyen 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának szardíniai harmadik fordulójában, pénteken. Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Futsal MK: Veszprémben emelik a magasba a kupákat a hétvégén Szombaton és vasárnap a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban rendezik a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben a nőknél a DEAC sorozatban a hatodik trófeájára hajt, a férfiaknál pedig a bajnok a címvédővel csap össze az elődöntőben. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés versenyén Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés úszóversenyén, a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.