Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Nem elégszik meg a jóval, a legjobb szeretne lenni

2020. július 5. 6:05
Fehér Zsolt személye, erős keret, biztos anyagi háttér; no meg a szurkolók, akik sokan vannak és tudnak is szurkolni – e tényezők miatt választotta az 1. Futsal Club Veszprém együttesét a fiatal, gólerős, a magyar válogatottban is meghatározó szerepet betöltő Pál Patrik.

Úgy tűnik, jó úton halad az 1. Futsal Club Veszprém, hogy megvalósítsa a májusban megfogalmazott célkitűzését, s a következő idényben visszatérjen az NB I közvetlen élmezőnyébe. Rutai Balázs, Fridrich Dávid és Sásdi Bálint után ugyanis Pál Patrik személyében újabb válogatott játékost szerződtetett a klub.

A keresztszalag szakadt, de a pálya nem tört meg

A bakonyiak legújabb szerzeménye szülőhelyén, Budaörsön tanulta a labdarúgás csínját-bínját: kisgyerekként itt kezdett futballozni, majd tizenöt évesen ugyanitt, az Aramisnál ismerkedett meg a futsallal is. Tizenhét évesen aztán egy súlyos sérülés – keresztszalag-szakadás – után úgy látta, hogy a futsal nagyobb perspektívát jelenthet számára, ezért felhagyott a nagypályás játékkal.

Pál Patrik: Azért igazoltam Veszprémbe, mert eredményeket szeretnékPál Patrik: Azért igazoltam Veszprémbe, mert eredményeket szeretnék

Az Aramisnál – az előző veszprémi tréner, Frank Tamás irányítása alatt – előbb az utánpótláscsapatokban, majd a felnőttek között is megmutatta tehetségét. Az U20-as gárdával bajnokságot nyert, a felnőtt NB I-ben pedig az ötödik helyig jutott együttesével. A 2017/2018-as szezon elején aztán a Dunaújvároshoz szerződött.

Úgy éreztem, hogy egy erősebb gárdához kell igazolnom, ahol nagyobb célokért küzdhetek. Éppen ezért fogadtam el a Dunaferr ajánlatát, amelynek soraiban három szezont töltöttem. Nagyon büszke vagyok az itt töltött évekre. A pályán és azon kívül is rengeteget kaptam a klubtól: sokat fejlődtem és szoros barátságokat kötöttem. Köszönettel tartozom az Újvárosnak azért, hogy itt tarthatok a karrieremben

– húzta alá a 23 esztendős játékos, aki az NB I-ben a 2017/2018-as és a 2018/2019-es szezonban is negyedik helyen zárt együttesével. A legutóbbi, felfüggesztett idényt pedig – a Veszprémhez hasonlóan – az alsóházi rájátszásban zárta. A Magyar Kupában 2019-ben négyes döntőig jutott, ahol éppen az FCV ellen maradt le a fináléról.

Társai a legutóbbi szezonban csapatkapitány-helyettesnek választották, amely tisztséget a rutinos, exveszprémi Németh Péter mögött tölthette be.

Nyitott, pozitív szemléletű személyiség vagyok. Mindenkivel szót tudok érteni, könnyedén kötök barátságot. A társaim úgy gondolták, letettem annyit az asztalra, hogy Németh Péter helyettese legyek, ami hatalmas büszkeség számomra. A hozzáállásommal, edzésmunkámmal mindig igyekszem példát mutatni. Úgy gondolom, hogy csak akkor van értelme sportolni, ha mindent beleadok. Folyamatosan előre akarok lépni, hiszen céljaim vannak ebben a sportágban. Azt szeretném, hogy később is emlékezzenek rám

– fogalmazott a ballábas futsalos.

Szélsőből center

Kiemelkedően jól sikerült a 2018/19-es szezonja:

a bajnokságot és a Magyar Kupát is beleszámítva összesen harminchét (!) gólt jegyzett.

Úgy véli, még jobban is szerepelhettek volna, ha az idény végére nem vesztik el több kulcsjátékosukat is sérülés miatt. Mint fogalmazott, ez volt az eddigi legjobb éve, s ez volt a legjobb csapat, amelyben valaha játszott.

A fiatal játékos eredeti posztja szélső, a Dunaferrnél azonban a már említett 2018/2019-es szezonban kényszerhelyzetben centerként is játszott, miután Fekete Róbert megsérült.

Úgy gondolta a stáb, hogy az alkatomat, fizikai erősségemet ebben a szerepkörben is kamatoztatni tudom, ez pedig be is vált. Alapvetően szélső vagyok, de ugyanúgy feltalálom magamat centerben és akár hátul is. Hatalmas előnyt jelent, hogy ballábas vagyok. A rugótechnikám jónak mondható, hiszen erősen és pontosan lövök, ami hál’ Isten már gólokban is megmutatkozik. Az Aramisnál és a Dunaferrnél is olyan edzőkkel dolgoztam együtt, akik rengeteget tanítottak ebből a sportágból. Jól látok a pályán, gyorsan tudok dönteni, alkalmazkodni.

Fehér Zsolt, keret, háttér, no meg a szurkolók...

A céltudatos sportoló a következő idényben tehát már a Veszprémet fogja erősíteni, ahol ismét együtt dolgozhat korábbi dunaújvárosi mesterével, Fehér Zsolttal.

Zsolttal nagyon jó kapcsolatot ápolok, jelentős szerepet játszott a döntésemben a személye. Szükségem volt a környezetváltozásra. Azt éreztem, hogyha fejlődni szeretnék, akkor ebben a szezonban már váltanom kell. Több csapat is megkeresett, azonban több tényező is a Veszprém mellett szólt. Látszik, hogy erős kerettel vághatunk neki a következő kiírásnak. Továbbá biztos a klub anyagi háttere. Nem kell attól félni, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a klub. S van még egy szempont, ami egy játékosnak nagyon fontos: vannak szurkolók. Méghozzá sokan vannak, s tudnak is szurkolni. Akármikor játszottunk Veszprémben, mindig fantasztikus érzés fogott el, a hideg is kirázott az itteni hangulattól. A telt házas mérkőzések engem is teljesen felspannoltak.

Pál Patrik külön is kitért a Fehér Zsolthoz fűződő viszonyára. Véleménye szerint a tréner kiválóan ért a játékosok nyelvén, pontosan tudja, hogy kihez hogyan kell szólnia. Keménykezű edző, aki nem tolerálja, ha valaki nem teljes erőbedobással dolgozik az edzéseken, mérkőzéseken. Taktikailag nagyon felkészült, folyamatosan tanul, fejleszti magát, ami elengedhetetlen a sikerekhez.

A célkitűzésekkel kapcsolatban megjegyezte: elképzelni sem tudja, hogy az alapszakasz végén ne kerüljenek a felsőházba.

– Ha összeáll a csapat, küzdünk, hajtunk egymásért, s mindenki felveszi Zsolt habitusát, már az idei bajnokságban is a dobogóért küzdhetünk. Ez teljesen reális elvárás lehet tőlünk. Azért jöttem az FCV-hez, mert eredményeket szeretnék elérni – nyomatékosította a csapat leendő tízese, aki a napokban már be is költözött veszprémi otthonába.

Álmok klubszinten és válogatott mezben

2017 novemberében a Svédország elleni páros mérkőzésen mutatkozott be a felnőtt válogatottban, amelynek mezét azóta csaknem harmincszor ölthette magára.

Az egyik legnagyobb álmom volt, hogy felnőtt válogatott legyek. Mostanra a nemzeti együttes meghatározó tagjának mondhatom magam. De nem elégszem meg ezzel, szeretnénk tovább fejlődni, s az egyik legjobb játékossá válni. Ettől még persze távol vagyok, de minden nap ezért dolgozom.

A válogatott februárban Észak-Írország, Törökország és a házigazda Litvánia legyőzésével bejutott az Európa-bajnoki selejtezősorozat legjobb harminckét alakulata közé. A mieink legközelebb jövőre lépnek pályára tétmérkőzésen. Ebben a szakaszban négyes csoportokban, oda-visszavágós mérkőzésekkel zajlik tovább a sorozat, és a nyolc csoport első helyezettje, valamint hét csoportmásodik jut ki a 2022-es hollandiai kontinenstornára.

Pál Patrik elmesélte, hogy a litvániai torna előtti utolsó edzésen megsérült, de bekötött lábbal, fájdalomcsillapítóval is játszott, mert segíteni akart az alakulatnak.

– Egységesek voltunk, kiváló hangulatban dolgoztunk együtt, s az eredmény is jött. Most van egy olyan csapatunk, amely alkalmas lehet, hogy a tavaszi Eb-selejtezőn kivívja a továbbjutást, Hollandiában pedig olyan eredményt érjen el, amire igazán büszkék lehetünk.

S ha már szóba kerültek az álmok, elárulta: idővel szeretne külföldre igazolni. Úgy érzi, megkoronázná a pályafutását, hogy ha az olasz vagy a spanyol bajnokságban szerepelhetne.

Zatkalik Dávid
Simon Dani
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. december 1. 22:01
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.