Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Brányi Mária

Pedagógusnak lenni egy életen át közélet Pedagógusnak lenni egy életen át Csütörtökön tartotta az önkormányzat az éves emlékdiploma ünnepséget, melyet azoknak a tiszteletreméltó pedagógusoknak rendeztek, akik oklevelüket ötven, hatvan, sőt hetven éve szerezték meg és harminc éven át pedagógusként dolgoztak.   2023. december 1. 12:08 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. 2023. november 30. 14:51 Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   2023. november 29. 16:28 Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Idén, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Balassa Valériának és dr. Balczár Lajosnak ítélte oda a kitüntetést, melyet kedd délután a Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban ünnepélyes keretek között vehettek át. 2023. november 29. 15:01 Egészségesen cukorbetegként is diabétesz Egészségesen cukorbetegként is Ha a cukorbetegséggel élők közössége egy országot alkotna, akkor a harmadik legnépesebb állam lenne a világon India és Kína után. Ennek a népes a közösségnek pedig a veszprémi diabéteszesek is a tagjai, akik szombaton a világnap alkalmából találkoztak egy színes szakmai nap keretében. 2023. november 18. 14:32 Veszprém gyerekeknek címmel jelent meg új kötet kultúra Veszprém gyerekeknek címmel jelent meg új kötet Megjelent a Veszprém gyerekeknek, melynek egyik célja, hogy az olvasó fiatalokat, elsősorban a negyedik osztályosokat közelebb hozza a városhoz, s hogy Veszprém identitás képző legyen számukra. Csütörtök délután hivatalos keretek között adtak át példányokat helyi iskolák vezetőinek. A kötet két szerzője Tóth Eszter és Berta-Szénási Panna. 2023. november 17. 16:52 Több tízezer forintot spórolhatunk az ingyenes LED-csereprogrammal Több tízezer forintot spórolhatunk az ingyenes LED-csereprogrammal A sikeres első alkalom után, újra itt a lehetőség regisztrálni a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiakereskedő Kft. jóvoltából indított LED-csereprogramra.  Az ingyenes lakossági program részleteit és előnyeit pénteken délelőtt ismertették a Városházán.   2023. november 13. 16:57 Megújul a veszprémiek egyik kedvenc játszótere Megújul a veszprémiek egyik kedvenc játszótere Megkezdődtek a felújítási munkálatok a Szerelem-szigetnél található Rézsűs játszótérnél, amelyet még 2010-ben alakítottak ki, és amely a veszprémi családok egyik kedvenc játszóterévé vált, hiszen elhelyezkedése rendkívül kedvező, közvetlenül a Séd-patak mentén található, csupán ötperces sétára a legközelebbi ingyenes parkolótól.   2023. november 6. 22:04 ,,Közös gondolkodás és közös munka” közélet ,,Közös gondolkodás és közös munka” Csütörtök délután sajtótájékoztató keretében ismertették annak az Európa Unió és a magyar állam által támogatott programsorozatnak az eredményeit, melynek célja az egész várost felölelő öt célterületen élő lakosok közösségének, közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalásuk erősítése, ami a társadalmi felzárkózás elérésének is különösen fontos eszköze.   2023. november 3. 11:49 Nemzetként változtathatunk a helyzetünkön 1848 Nemzetként változtathatunk a helyzetünkön Az aradi vértanúkra emlékeztek péntek délelőtt városunkban is, Brányi Mária alpolgármester mondott ünnepi beszédet a Török Ignác utcai emlékműnél. 2023. október 6. 16:01 A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza Veszprémben adták át az elismerést pénteken, a Tájházszövetség konferenciáján. 2023. október 6. 22:37 Veszprémi projektekkel ismerkedhettek a jövő építészei Veszprémi projektekkel ismerkedhettek a jövő építészei Szakmai napot rendeztek a Táncsics Mihály Technikumban kedden az építészet világnapja alkalmából. 2023. október 4. 10:49 Változik az önkormányzati lakások bérlésének szabályozása közgyűlés Változik az önkormányzati lakások bérlésének szabályozása Újra összegyűltek az önkormányzati képviselők csütörtökön, hogy megvitassák a város életét érintő kérdéseket. 2023. szeptember 28. 22:23 Sok hűhó semmiért: parázs vita borzolta a kedélyeket a kertvárosi lakossági fórumon parkolás Sok hűhó semmiért: parázs vita borzolta a kedélyeket a kertvárosi lakossági fórumon Paprikás hangulatú lakossági fórumon dőlt el szerdán, bevonják-e a kertvárosi utcákat a parkolási rendszerbe. 2023. szeptember 28. 13:02
1 2 3 4 5 ...
közélet
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Publikum Étterem: Magyaros ízek visszahangja egy veszprémi pincében A Szabadság tér egyik csendes pontján működik a hely, ahol pár perc után magától lelassul az ember. A pince hűvöse, a visszafogott fények és a halk jazz olyan közeget teremtenek, ahol a figyelem igazán az asztalra kerül. A Publikum Étterem klasszikus magyar fogásokkal dolgozik, és bár még csak néhány hete működik, már most sokak törzshelye lett. Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották.
sport
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.