Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hétvezér

Ígéretes magyar startupok Ígéretes magyar startupok Taxisok százai tüntetnek Budapesten egyetlen okostelefonos alkalmazás miatt. Ebből is látszik, hogy egyetlen jó ötlet és egy kis kezdőtőke képes alaposan átrendezi egy egész piaci ágazatot. 2016. január 19. 15:47 Megérkezett Budapestre az Uber Megérkezett Budapestre az Uber A közösségi alapon szerveződő „carsharing“ miatt Európa-szerte tüntetnek a taxisok. Budapesten sincs ez másképp. 2016. január 18. 12:21 Kilátásban a világhír? Kilátásban a világhír? Itt egy négytagú magyar zenekar, ami jó zenét játszik, karrierjük lendületesen ível felfelé. A csapatban teljes az összhang, szinte a semmiből megnyerték a Számot, az Index dalversenyét, ezt követően pedig 181 (!) országot utasítottak maguk mögé a Deezer zene-streaming szolgáltató világversenyén. 2016. január 16. 9:38 A fekete élet is számít A fekete élet is számít Devin Allen, a huszonhat éves amatőr fotós eljátszott már a gondolattal, hogy hivatássá emeli hobbiját, és karriert fut be vele. A sors azt mondta, "oké", neve pedig egy csapásra berobbant a köztudatba. 2016. január 11. 18:28 Az önkéntesség nem csak puszi és köszönöm Az önkéntesség nem csak puszi és köszönöm Annál sokkal-sokkal több. 2016. január 7. 19:41 A magyar filmgyártás csak a külföldieket érdekli? A magyar filmgyártás csak a külföldieket érdekli? Az elmúlt években szinte hamvaiból éledt fel a magyar film – a rangos külföldi fesztiváldíjak és elismerések legalábbis erre engednek következtetni. Idehaza azonban ez mintha senkit sem érdekelne, vagy csak egy nagyon szűk kört. 2016. január 6. 17:22 Oszd meg és… légy a közösség tagja! Oszd meg és… légy a közösség tagja! Bár a fenti kijelentés eredetije eredendően a politikai hadviselés bevált módszerére utalt a Római Birodalomban és XI. Lajos korában, a 21. században célszerűbb lenne kicsit módosítani a gondolatot, és az ellenfelek megosztása helyett a közösségi megosztásra helyezni a hangsúlyt. 2016. január 3. 16:33 A korrupt prágai rendőr A korrupt prágai rendőr Avagy ha nincs nálam 2000 korona, a 100 is megteszi. 2016. január 2. 12:30 Vigyázz vándor, ki itt belépsz Vigyázz vándor, ki itt belépsz Neil Gaiman legújabb kötete ékes bizonyítéka annak, hogy a brit mesemágus fantáziája kiapadhatatlan, és mindig van egy briliáns húzása. 2016. január 1. 16:55 2015 legjobb 10 könyve 2015 legjobb 10 könyve A díjosztó zsűrik, a vásárlók és az én véleményem szerint. 2015. december 29. 15:35 Miért húzzuk fel magunkat a semmin, és mit tehetünk ellene? Miért húzzuk fel magunkat a semmin, és mit tehetünk ellene? Előfordult már, hogy úgy érezte, szétfeszíti a düh valaki vagy valami iránt, ám később, amikor lecsillapodott, magának sem tudta megmagyarázni, hogy pontosan mi volt a kiváltó ok? Pedig a „haragban vagyok az egész világgal” érzéseket akkor tudjuk a leghatékonyabban elkerülni, ha tisztában vagyunk a kiváltó okokkal. 2015. december 23. 14:21 Betörők helyett könyvtolvajok és klasszikusok Betörők helyett könyvtolvajok és klasszikusok Vannak azok a biztos pontok az életben, amikre minden körülmények között számíthatunk: a hónap elején befutó sárga csekkek, a legideálisabb pillanatban bedöglő kütyük, a Reszkessetek betörők karácsonykor... Ha utóbbit idén inkább kihagynátok, íme, öt alternatív filmtipp az ünnepre. 2015. december 20. 19:01 Az Ébredő Erőről spoilermentesen Az Ébredő Erőről spoilermentesen Megnéztem a filmet, elmondom a véleményem, igyekszem nem lelőni egy poént sem. 2015. december 18. 4:04 Mit várok az új Csillagok Háborújától? Mit várok az új Csillagok Háborújától? Csütörtök éjfélkor mutatkozik be az Ébredő erő a magyar mozikban, amiről pénteken ugyanebben a rovatban spoilermentes villámkritikát is írok majd, de előtte érdemes néhány sort szentelni annak, hogy mit várok a filmtől. 2015. december 15. 21:07
... 44 45 46 47 48 ...
közélet
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is. Idén dupla mennyiségű tápadományt kapnak az állatmenhelyek a kormány jóvoltából Immáron ötödik éve részesülnek tápadományban az állatvédő szervezetek, ami nagy segítséget jelent számukra a hideg, téli időszakban. A tápadományok kiszállítása pénteken megkezdődött – közölte az állatvédelemért felelős kormánybiztos stábja. Az SZTK felújításának folytatásáról is döntöttek Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről. Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön. Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata a mentőautókra is felkerült.
sport
Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott. Futsal Eb-felkészülés: magyar siker Japán ellen A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 4-3-ra legyőzte Japánt pénteken a poreci nemzetközi torna második fordulójában. Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben A teniszező Coco Gauff, az idei Roland Garros győztese kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben a Forbes magazin kimutatása alapján. Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál. Telt ház, vastaps és ünnepi hangulat – karácsonyi gálát tartott a Magic Fitness Sportegyesület Telt ház előtt, az Agóra színpadán mutatta be karácsonyi gálaműsorát a Magic Fitness Sportegyesület Veszprémben. A látványos produkciók, a fegyelmezett munka és az ünnepi hangulat együtt hozta meg az est sikerét. Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.