Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Viharfelhők kergették a bálozókat Amiről az időjárás mesél Viharfelhők kergették a bálozókat A keresztény naptári hagyományban júniust Szent Iván havaként említik, akinek emléknapja az ősidőktől fogva ünnepelt nyári napfordulóra esik és a pogány népszokások megszenteléseként került a naptárba, mivel a katolikus egyház fölismerte, hogy az ősi kultúra rétegeit nem lehet és nem is szabad kiirtani a világból. 2024. június 19. 21:17 Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán. 2024. június 16. 15:05 „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. 2024. június 15. 21:45 Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak ellenőrzése után Karácsony Gergely nyerte meg a választást 41 szavazattal - derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek esti ülésén. 2024. június 14. 20:49 20 éve ünnepeljük az adományozást: köszönjük véradók! 20 éve ünnepeljük az adományozást: köszönjük véradók! Péntek délelőtt tartották meg a már hagyományosnak számító, sorban az ötödik véradók világnapi faültetést, melyet a Magyar Vöröskereszt 2020-ban indított. Budapest, Esztergom, Székesfehérvár és Szolnok után Veszprém belvárosában, a Szent Kálvária-domb melletti zöld területen ültették el a szimbolikus jelentésű vérszilvafát, melynek mélyvörös színe egész évben emlékeztet minket a véradás fontosságára. 2024. június 15. 14:40 Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t EURO-2024 Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t Szombaton délután Svájc ellen elkezdődik a magyar labdarúgó-válogatottnak is az európai kontinensviadal, a csapattal szembeni elvárások pedig a veretlenül megvívott csoportmérkőzések után tovább nőttek. De vajon mire számítanak a csapattól az ismert veszprémi közéleti és kulturális szereplők? Városvezetőt, egyházi elöljárót, sportolót, zenészt és rendőrkapitányt is kérdeztünk erről, valamint arról, hogy ők kit várnak végső győztesként az Európa-bajnokságon. 2024. június 14. 14:13 Köszönet a veszprémi pedagógusok hűségéért! Köszönet a veszprémi pedagógusok hűségéért! A pedagógusokat ünnepelték csütörtök délután a Lovassy László Gimnáziumban, ahol átadták a Ranolder-díjakat. 2024. június 14. 11:25 Mozgás = egészség sport Mozgás = egészség A Verancsics Akadémia meghívására Mocsai Lajos kézilabda mesteredző, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2024. június 17. 22:09 Szinetár Miklóssal, Puzsér Róberttel, de veszprémi alkotókkal is érkezik az Ünnepi Könyvhét Szinetár Miklóssal, Puzsér Róberttel, de veszprémi alkotókkal is érkezik az Ünnepi Könyvhét Június 20-22. között rendezi Veszprém az Ünnepi Könyvhetet. Az eseményt Gryllus Dániel, a Kaláka Kossuth-díjas zenésze nyitja meg. 2024. június 13. 17:53 Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Mi kell ahhoz, hogy készpénz, hitelkártya és mobiltelefon nélkül, egy tálca Red Bullt valutaként használva vágjunk át fél Európán? Ezt a kérdést válaszolta meg három volt diákja a Pannon Egyetemnek, Horváth Ádám, Csrepka Máté és Hutvágner Dániel, amikor részt vettek a Red Bull „Can You Make It?” kihívásban. A verseny során 1257 nevű csapatukkal Milánóból Berlinbe utaztak, összegyűjtve a legtöbb pontot a magyar csapatok közül. 2024. június 13. 14:51 A NATO-főtitkárral tárgyalt Orbán Viktor A NATO-főtitkárral tárgyalt Orbán Viktor Minden NATO-területen kívüli katonai akció csak önkéntes jellegű lehet, ezt a mai tárgyaláson Jens Stoltenberg megerősítette, így Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyekre szükségünk van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón. 2024. június 12. 11:55 Műfüves pályát és útfelújítást adtak át Nemesvámoson Műfüves pályát és útfelújítást adtak át Nemesvámoson Elkészült egy műfüves pálya a sportcsarnok mellett, leaszfaltozták a Baláca és a Perkáta utcákat: két projektet is átadtak szerdán Nemesvámoson. 2024. június 12. 20:19 'Mert tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet' 'Mert tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet' 2024. június 15-én, szombat délután a balatonalmádi mólónál ötödik alkalommal rendezi meg a Street Training Balaton tanulási fesztivált a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület a Flow Alapítvánnyal együttműködésben. A másfél órás, ingyenes minitréningeken két idősávban, 14 és 16 órától több, mint 20 trénerrel járhatnak körbe egy-egy témát az érdeklődők kellemes, balatoni panorámás környezetben. 2024. június 12. 11:06 Elfogadták a gyermekvédelmi törvény módosítását Elfogadták a gyermekvédelmi törvény módosítását A pedofil bűncselekmények elévülésével, a pedofilnyilvántartással és a pedofil bűnelkövetők feltételes szabadlábra helyezésével kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés. 2024. június 11. 14:36
... 208 209 210 211 212 ...
sport
Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.