Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Zöldebb, és élhetőbb lesz az Egyetem és Csikász utcai közterület Zöldebb, és élhetőbb lesz az Egyetem és Csikász utcai közterület Csik Richárd, a 9. választókerület képviselőjének indítványára megújul az Egyetem utca és Csikász utca találkozásánál található közterület. 2023. április 21. 10:26 Harminc éve indult újra a Davidikum története Harminc éve indult újra a Davidikum története Közös ünnepléssel emlékeztek meg a veszprémi Davidikum középiskolás lakói és nevelői arról, hogy éppen harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltás után kezdődött el újra az egyház égisze alatt a kollégiumi élet az intézményben. Az ünnepségen egykori lakók is jelen voltak, akik felelevenítettek vicces, olykor tanulságos élményeket is. 2023. április 17. 22:16 KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal Isten, haza, család – Ezek voltak a hívószavak a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett fórumnak, aminek Veszprém adott otthont múlt héten, célja pedig, hogy világi témákat dolgozzanak fel keresztény szemüvegen keresztül. Az eseményen elsősorban világnézeti szempontból és nem szakrálisan képviseltette magát a kereszténység, így pedig számos gyakorlati jellegű vélemény és hétköznapi megoldás is elhangzott. 2023. április 17. 15:25 Révész Máriusz: elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia Révész Máriusz: elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ több civil szervezet közreműködésével együtt elkészítette a Nemzeti Kerékpáros Stratégiát - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár hétfőn Budapesten. 2023. április 17. 12:55 Ne dobd ki a kávézaccot! Greendex Ne dobd ki a kávézaccot! A kapszulás kávék korában egyre ritkábbak a maguk után zaccot hagyó főzőegységek. Fontos tudni, hogy a kávézacc nem való kukába! 2023. április 17. 14:09 Életre kelt a Kriptongyár szelleme Ajkán Életre kelt a Kriptongyár szelleme Ajkán Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Kriptongyár április 15-én Ajkán. A meghívott vendégek csaknem egy évszázadot mehettek vissza az időben, a díszlet, a zene, a hangulat az 1920-as, 1930-as éveket, a Kriptongyár elindításának időszakát idézte. 2023. április 17. 9:09 Szakmákkal ismerkedhettek a továbbtanulásban gondolkozó fiatalok szakképzés Szakmákkal ismerkedhettek a továbbtanulásban gondolkozó fiatalok Harmadik alkalommal rendezte meg a Szakmaszombatot a Veszprémi Szakképzési Centrum a Jendrassik-Venesz Technikumban szombaton. 2023. április 15. 16:23 A Triton Life az ország legjobban fejlődő magánegészségügyi központja nyitott új központot Veszprémben egészségügy A Triton Life az ország legjobban fejlődő magánegészségügyi központja nyitott új központot Veszprémben Megnyitott a Triton Life magánegészségügyi központ veszprémi diagnosztikai centrumja. A teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozásnak ez a hetedik vidéki központja, hosszú távon pedig régiós szerepvállalásra készülnek. Alapelvüket úgy fogalmazták meg a pénteki megnyitón, mint hogy „a beteg érdeke mindenek felett”. 2023. április 14. 15:47 Orrszarvúdagonya az állatkertben Orrszarvúdagonya az állatkertben Volt akiket nem lombozott le az egésznapos esőzés. A Veszprémi Állatkert orrszarvúi láthatóan vidáman dagonyáztak a felázott kifutójukon, amiről egy videót is meg lehet nézni a vadaspark oldalán, valamint nálunk a cikkre kattintva. 2023. április 14. 15:10 A jutaspusztai repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztek közélet A jutaspusztai repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztek Az 1941-ben bevetésre induló repülőgép tragédiájára emlékeztek szerdán Jutaspusztán. 2023. április 14. 14:02 Díjazták a vármegye legjobb borait Díjazták a vármegye legjobb borait Idén 24. akalommal rendezték meg a vármegyei borok versenyét. A díjakat csütörtökön, Veszprémben adta át Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrár Kamara vármegyei elnöke. 2023. április 14. 13:23 Új márkával, de a jól ismert tartalommal jelentkezünk a veszprémi médiában Life&Style Új márkával, de a jól ismert tartalommal jelentkezünk a veszprémi médiában A mai nappal egy új magazin tűnt fel Veszprém és a térség településeinek közösségi tereiben, valamint számos kávézóban és étteremben, hotelben. A Life&Style címlapján Vecsei H. Miklós, színművész tekint az olvasóra, fellapozva pedig még több érdekes helyi személlyel és az ő történetükkel lehet találkozni. Pont, mint az Ecoport magazinban eddig, amit mostantól Life&Style-ként kell keresni, továbbra is ingyenesen. 2023. április 12. 22:29 Dr. Gelencsér Andás: Nem kellett volna felgyorsítani a hajót! Life&Style Dr. Gelencsér Andás: Nem kellett volna felgyorsítani a hajót! Egy felgyorsult tankerhajóban ül az emberiség, amit már nem lehet gyors irányváltásra kényszeríteni. Ezzel a képletes példával írta le dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azt problémát, ami elsősorban a nyersanyagok belátható időn belüli kimerülésében keresendő. Ezzel együtt a rektor szerint a zöldtechnológia jelenlegi formájában vakvágányon van. Hogy ez mit jelent a valóságban és ő hogyan éli meg személyesen ezeket a visszafordíthatatlan folyamatokat, arról is kérdeztük. 2023. április 12. 9:17 Locsolófutást szerveztek a sport és hagyományőrzés jegyében Locsolófutást szerveztek a sport és hagyományőrzés jegyében Közös futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben a futás szerelmesei. Az immáron hagyományosnak mondható Locsolófutáson gyermekek és felnőttek is indulhattak, akik különböző távokat teljesíthettek a hétfői kellemes futóidőben. A befutó után az érmek kiosztása mellett a hölgyeket meg is locsolták a férfiak. 2023. április 12. 9:10
... 275 276 277 278 279 ...
sport
A fiatalokra építve kezdi az idényt a VSC Veszprém A hétvégén rajtoló NB III-as labdarúgó-bajnokságra készülő VSC Veszprém vezetőedzője, Gunther Zsolt együttese közösségi oldalán értékelte a nyári felkészülést, beszélt a megfiatalított keretről, az idény céljairól, valamint a ZTE FC II. elleni bajnoki nyitányról. Vb-2026 - AIPS: Messi a legjobb játékos A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán Lionel Messit, az ezüstérmes argentin válogatott csapatkapitányát választották meg a vasárnap véget ért labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának. Bajnoki címeket szereztek az alsóörsi országos bajnokságon a VESC kerékpárosai Két magyar bajnoki címmel, valamint több dobogós helyezéssel zárták a hétvégét a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kerékpárosai az alsóörsi AMFI Trailen rendezett hegyikerékpáros országos bajnokságon. A veszprémi versenyzők a short track és az olimpiai szakág futamaiban is eredményesen szerepeltek. Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
kézilabda
Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Férfi kézilabda junior Eb: először veszített a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 40-24-re kikapott Svédországtól a romániai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Kihirdette nyári felkészülési programját a One Veszprém A veszprémi férfi kézilabdacsapat július végén kezdi meg az alapozást a 2026/27-es szezonra. A felkészülés során hazai mérkőzések és egy spanyolországi edzőtábor is szerepel a programban, mely a Szeged elleni Szuperkupa-döntővel zárul. Férfi kézilabda junior Eb: a lengyelek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört és jutott középdöntőbe a romániai Európa-bajnokságon, mivel 37-33-ra nyert Lengyelország ellen a szombati utolsó fordulóban. Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.