Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A Balaton és az Alföld Almádiban A balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár első idei tárlatát rendezte a Városháza Padlásgalériájában. A ma délutáni megnyitón Ilosfai Krisztán, Károlyi Ernő és Salamon György képeit láthatták az érdeklődők. 2008. április 29. 22:41 Médianapon az Én és a kisöcsém Nagyszabású médianap keretében mutatkozott be az Én és a kisöcsém című zenés produkció teljes stábja. Így ez alkalommal már a nyilvános főpróba előtt megtekinthettük többek közt azt a különleges jelenetet is, amikor a jegyszedő hölgyek is énekelnek a szereplőkkel. Elmondták, hogy hosszú évek dolgoznak a színházban, és nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy bevonták őket a produkcióba. 2008. április 29. 18:47 A Tánc Fesztiválja / "Az alapoktól újra kell építeni a művészet és a közönség kapcsolatát" Május végétől újra Veszprémbe költözik a kortárs táncművészet. Az elmúlt 11 év alatt méltán vívott ki magának hírnevet a Tánc Fesztiválja, hiszen a szakmában egy fesztivál, mely ki tud lépni a főváros falai közül, különösen jelentős. A kortárs táncművészet nem populáris műfaj, a szervezők most mégis igyekeznek közelebb hozni a közönséghez azzal is, hogy jó néhány produkciót az utcára visznek ki. A szabadtéri előadásokkal "provokálni" szeretnék a járókelőket, hogy az emberek ráébredjenek, a kortárs táncművészet sok esetben fogyaszthatóbb mint gondolnák - mondta Krámer György fesztiváligazgató. 2008. április 28. 18:44 Szép Magyar Könyv / Verseny és kiállítás a VMK-ban A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is megrendezte a Magyarországon tavaly kiadott legszebb könyvek versenyét. A szakmai zsűri által legszebbnek ítélt kiadványok veszprémi tárlatán a látogatók a helyszínen szavazhatnak a nekik legjobban tetsző könyvre. Ez alkalommal is gazdagnak bizonyul a paletta. Aki a Művelődési Központba látogat, a legkülönbözőbb kiadványokkal találkozhat. Verseskötetekkel, régi közismert és kedvelt regények újabb kiadásaival, kortárs szerzők írásaival, gazdagon illusztrált albumokkal és gyerekkönyvekkel, mesekönyvekkel egyaránt. A kiállítások készült fotókat megtekintheti a képgalériánkban. 2008. április 27. 17:36 Jókai-napok Balatonfüreden 2008. április 26. 13:36 Sztárparádé Tihanyban 2008. április 24. 9:20 Mindhalálig Beatles 2008. április 24. 9:18 Babják Tamás 2008. április 23. 19:49 Francia diákszínjátszó fesztivál Veszprémben / Francia nyelvű előadások 3 napon át a Latinovits Játékszínben Francia színjátszó fesztivált szervez a Pannon Egyetem francia tanszéke Veszprémben. A három napos diákszínjátszó találkozónak a Latinovits Játékszín ad otthont. Öt ország mintegy 120 diák színjátszója látogat el a királynék városába. 2008. április 22. 23:08 2008: A biblia éve / Kezdeti nehézségek? 2008. április 22. 21:10 Marha(nagy) hajtás - Nagyvázsony 2008. április 22. 14:00 A Kinizsivel zárt a Veszprémi Tavaszi Fesztivál Kovács Attila és Asztalos István veszprémi szerzőpáros musicalje hatalmas sikert aratott vasárnap este Veszprémben. A Pannon Várszínház előadása ez alkalommal több mint lenyűgöző volt. Sok apró meglepetéssel szolgált az este, a Kinizsi Pál premierjén új sztárok születtek, Varga András és Molnár Ervin meghálálták Vándorfi bizalmát. 2008. április 21. 0:00 Veszprém megyei aquatlon 2008. április 20. 8:32 Veszprém megye és Pápa város diákolimpiai Triatlon versenye 2008. április 20. 8:24
... 479 480 481 482 483 ...
közélet
Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással. A kreatív iparban lát kitörési pontot a kamara – Zoób Katival fogtak össze Balatonfüreden Együttműködési megállapodást írt alá Balatonfüreden a Katti Zoób Fashion & Museum és a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A megállapodás középpontjában a kreatív ipar fejlesztése, a fiatalok pályaorientációja, valamint a kreatív vállalkozások üzleti és jogi ismereteinek bővítése áll. Új vezető a Mentőszolgálat élén Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost nevezi ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Otthonra szabott elegancia a ZAMAT-tól A konyha ma már jóval több, mint egy hely, ahol elkészül az ebéd vagy a vacsora. Az otthon egyik központi tere, ahol összegyűlik a család, hosszú beszélgetések születnek, és ahol a mindennapok mellett a legszebb közös emlékek is helyet kapnak. Ezt a szemléletet képviseli a ZAMAT Konyha- és Lakberendezési Stúdió Balatonfüreden, amelynek szolgáltatásaival és kínálatával a vehir.hu-n megjelenő hirdetésen keresztül is megismerkedhetnek az olvasók. Házias ízek, gyors ebéd – ezt kínálja a Krajcár Ételbár Egy dolgos hétköznapon sokszor jól jön egy olyan ebédelőhely, ahol nem kell sokat várni, mégis valódi, házias ízek kerülnek a tányérra. A Krajcár Ételbár Veszprémben, a Halle utcában várja vendégeit frissen készült fogásokkal, bőséges adagokkal és gyors kiszolgálással. Az ételbárra most a vehir.hu-n megjelenő hirdetés is felhívja az olvasók figyelmét.  Lépj ki a hétköznapokból a Menekülj Szórakoztató Központban Van, amikor az embernek éppen arra van szüksége, hogy néhány órára teljesen kikapcsoljon, és maga mögött hagyja a hétköznapokat. A Menekülj Szórakoztató Központban ezt szó szerint is megtehetjük: a szabadulószobák, játékszobák és a rendezvényterem mind azért születtek, hogy amíg bent vagyunk, csak a játék, a szórakozás és a közös élmények számítsanak. A veszprémi szórakoztató központtal most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésen keresztül is találkozhatnak az olvasók.  Jelentős családi pótlék-emelést jelentett be Magyar Péter A miniszterelnök a Kossuth Rádió ma reggeli adásában azt mondta, hogy a 2008 óta változatlan összegű juttatás 2027-ben nagymértékben emelkedhet. Füstös, szaftos, ropogós – vár a Smoke & More Veszprém óvárosában Van, akit egy jól elkészített steak, mást egy szaftos burger, megint mást pedig a lassan füstölt BBQ illata csábít az asztalhoz. A Smoke & More azoknak kínál különleges gasztronómiai élményt, akik igazán értékelik a húsételek világát – mindezt Veszprém óvárosának szívében.  Újra csoboghat a Gizella-kút Visszakerült a helyére a Gizella-udvar közel negyvenéves, ikonikus ivókútja, közölte a hírt Porga Gyula polgármester Facebook oldalán. Pagony Rita alkotását maga a művész újította fel, a munkában Enyingi Mihály keramikus is közreműködött. A kút hamarosan ismét friss vízzel várhatja a veszprémieket és a városba látogatókat. Orbán Viktor: Magyarország visszagyarmatosítása zajlik Magyarország visszagyarmatosítása zajlik, ami ellen harcolni kell - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a HírTv Bayer show című műsorában, ahol a most felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalban munkát vállalók későbbi felelősségre vonásáról is beszélt.
sport
Verstappen száz gokartos ellen versenyez Nem mindennapi kihívást fogadott el a négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki szerdán a silverstone-i versenypályán az utolsó helyről indulva száz gokartos ellen száll harcba. Premier League: Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal A 19 éves Farkas Patrik profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-vel. Öt újonc a magyar labdarúgó-válogatott keretében Öt újonc is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretébe. Születésnap - Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázó 80 éves Kedden ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya. A Puskás Arénában rendezik 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét A Puskás Arénában rendezik meg 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának keddi döntése értelmében. Mozgásra hív a Mobilitási Hét Veszprémben - autómentes nap is lesz A közlekedésbiztonság, a sport és az aktív városi élet kerül a középpontba Veszprémben a Mobilitási Héten. A szeptember 14. és 19. között zajló programsorozat gyerekeknek, családoknak és sportolni vágyóknak is kínál elfoglaltságot. Magyar női sportolók és nemzetközi klasszisok: öt kivételes pálya magyar klubszínekben A kézilabda-arénáktól a Grand Slamekig: Magyar női sportolók és világsztárok felejthetetlen győzelmei, fordulatai és inspiráló történetei. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához. Női kosárlabda-vb: sorozatban ötödször aranyérmes az Egyesült Államok Az Egyesült Államok csapata sorozatban ötödször nyerte meg a női kosárlabda-világbajnokságot, mivel a vasárnapi döntőben 97-79-re legyőzte Berlinben az olimpiai ezüstérmes franciákat. Atlétikai Világdöntő: nyolcadik a 4x400-as vegyes váltó, Takács nem jutott döntőbe A magyar 4x400-as vegyes váltó a nyolcadik lett az atlétikai Világdöntőben (Ultimate Championship) vasárnap, Takács Boglárka 200-on nem jutott döntőbe.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.