Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

kultúra

Több mint 100 év után újra kőszínházi évad Balatonfüreden / Három bérlet, nyolc bemutató Újabb fordulóhoz érkezett a Pannon Várszínház és Balatonfüred város együttműködése. A harmadik sikeres FüredFest után most teljes kőszínházi évadot hirdettek. A hosszú távú tervek is kezdenek körvonalazódni, Bóka István polgármester ugyanis néhány éven belül szeretné újraépíteni Balatonfüred színházát. A színházművészetnek komoly múltja van a Balaton-parti városban, ezt szeretnék most újjáéleszteni. Az első néhány év nyilván kísérleti, a Pannon Várszínház, illetve annak igazgatója, Vándorfi László partner a kezdeményezésben, a kockázatokat is vállalva. 2008. szeptember 1. 15:04 Érzékeken keresztül, élményt nyújtva, értéket közvetíteni / Évadot nyitott a város legfiatalabb intézménye, a Kabóca Bábszínház Különleges évad lesz az idei a Kabóca Bábszínház életében. Túl vannak egy igazgató és egy fenntartó-váltáson. A megye ugyanis a közelmúltban átadta Veszprém városának a bábszínház működtetését. Kovács Gáborján korábbi igazgató lemondását követően új művészeti vezető került a teátrum élére. Székely Andreának a Kolibri Bábszínház dramaturgjának pályázatát mind a szakmai bizottság, a Kulturális Bizottság és a közgyűlés is egyhangúlag támogatta, melynek Porga Gyula szerint ennek üzenete van. Az alpolgármester továbbá példaként állította mások elé is az évadnyitón azt a csapatszellemet, melynek köszönhetően a társulat átvészelte a nehéz időszakot. 2008. augusztus 27. 12:55 2008: A biblia éve / Szerelmi költészet a Bibliában 2008. augusztus 26. 20:08 Két új taggal bővült a társulat / Évadnyitó a Petőfi Színházban "Tudjuk a dolgunkat, s nem az a feladat, hogy beszéljük róla, hanem, hogy cselekedjünk!" – magabiztos, biztató szavakkal nyitotta meg az idei, az az 2008-2009-es színházi évadot Bujtor István direktor. Az évadtervben mindössze egy változás állt be a költségvetés részletes számadatainak ismeretében, átcsúszik a következő évadra a Régimódi történet. Ugyanakkor két taggal bővül a társulat. Szeles József szeptembertől státuszban van és nem vendégművészként szerepel az előadásokban, valamint Szegedről Veszprémbe szerződött Perjés Hilda színművésznő. Méltó módon, igényes repertoárral ünnepli a teátrum a 100 éves évfordulót, s ha a közönség tartja a lépést a vezetés elképzeléseivel, akkor ennek tükrében merészebb koncepció állhat elő a 2009-2010-es évadra, derült ki Eperjes Károly, művészeti vezető szavaiból. 2008. augusztus 25. 16:56 2008: A biblia éve / Új kezdet ünnepléssel 2008. augusztus 20. 21:18 Várpalotára érkezik a Kinizsi 2008. augusztus 18. 13:03 2008: A biblia éve / Nagy Ígéretek – Izajás (Ézsaiás) próféta 2008. augusztus 13. 10:21 Steppán Szabolcs 2008. augusztus 11. 15:22 "A zene folyamata megtörhetetlen egész" / Varnus Xavér - Bachtól a Csillagok háborújáig Varnus Xavér eleinte tartott a szabadtéri orgonakoncerttől, kérdéses volt, hogy a szakrális hangszer sípjai képesek lesznek-e betölteni a teret. A veszprémi vár akusztikája ez alkalommal is jól vizsgázott. Az orgonavirtuóz az idei évben kiadott albumának bemutatóját hozta el a Veszprémi Nyári Fesztiválra. A siker most nem egyedül Varnus Xavér játékának jutalma, a hangversenyen és persze a lemez felvételénél is közreműködött a Solti György Rézfúvós zenekar és a Talamba ütőegyüttes. A koncert, akár csak a lemez, a Bachtól a Csillagok háborújáig címet viseli. Az a célom, s egyben a mai este mottója is, hogy bebizonyítsam, nincs éles határ komoly és könnyű zene között. A zene folyamata megtörhetetlen egész – mondta Varnus Xavér. 2008. augusztus 10. 1:23 Bachtól a Csillagok háborújáig - Varnus Xavér orgonakoncertje 2008. augusztus 9. 18:10 Veszprémben járt a Nyugat100 busz / Idén 100 éves a Nyugat Júniusban gördült ki a fővárosból a Nyugat100 busz, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum jubileumi tárlatát tömöríti össze utaztatható, vándorkiállítás formájában. Az elmúlt több mint két hónapban számtalan helyen megfordultak, hogy néhány napig fogadhassák vidéken is az irodalom iránt érdeklődőket. Veszprémbe a Kapolcsi Bűvészeti Napokról érkezett a busz pénteken délelőtt. A nagy nyugatosok életútjával, munkáival és fotóival délelőtt 10 és este hat óra között találkozhattak az „utasok” a Veszprém Hotel parkolójában. 2008. augusztus 8. 18:59 Tisztelet Szent Istvánnak, a királyi városban / Nagy István újságíró, festőművész kiállítása a könyvtárban Nagy Istvánt úgy ismerhettük meg, mint akinek szerszáma a toll, munkájának gyümölcse pedig a betű, ugyanakkor gyermekkora óta fest. Képei szakrális töltetűek, pasztelljei a templomok színes, festett üvegmozaikjaira emlékeztetnek – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Czaun János alpolgármester a művész, In Memoriam Szent István címet viselő tárlatát csütörtök délután a Március 15. úti Klubkönyvtárban. 2008. augusztus 8. 0:42 Világjava estek - Zenélő udvar 2008. augusztus 7. 10:17 2008: A biblia éve / Végzetes katasztrófa? 2008. augusztus 6. 15:21
... 452 453 454 455 456 ...
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.