Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A televízió fénykora A televízió fénykora Különleges kiállítással kötötte egybe a Petőfi Színház az Adáshiba című darabjának bemutatását. A bemutatóra a magyar televíziózás egyik legendája Kovács P. József is ellátogatott. 2012. december 16. 13:56 A szeretet hozza össze az embereket A szeretet hozza össze az embereket Az eső sem bírta megakadályozni a harmadik adventi gyertya meggyújtását szombaton a várban. 2012. december 15. 17:52 Tovább működik a Vörösmarty Rádió Megnyerte a frekvencia-pályázatot, így folytathatja működését a Veszprém számos pontján is fogható Vörösmarty Rádió. 2012. december 14. 6:41 Ünnep a színházakkal Ünnep a színházakkal A városban működő mindkét színház különleges programokkal, és lehetőségekkel készül az év végi ünnepekre. 2012. december 13. 19:40 A közösség többet jelent, mint az anyagi javak A közösség többet jelent, mint az anyagi javak A város nyugdíjasai ünnepelték a karácsonyt csütörtökön a HEMO-ban. A közönséget a Pannon Várszínház szórakoztatta. 2012. december 13. 19:33 Könyvet ajánlott a miniszter Könyvet ajánlott a miniszter Navracsics Tibor mutatta be Mindszenty József 1934-ben kiadott, Padányi Biró Márton veszprémi püspök élete és kora című könyvének reprint kiadását a veszprémi érseki palotában csütörtökön. 2012. december 12. 17:23 Fókuszban a csillagos ég Fókuszban a csillagos ég Ladányi Tamás asztrofotós beszélt az égitestekről és az csillagos ég fotózásáról kedden a március 15 úti könyvtárban. 2012. december 12. 13:48 „Történelmi, irodalmi, néprajzi értékeink nyomában” „Történelmi, irodalmi, néprajzi értékeink nyomában” A Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum közel 25 millió forintos pályázati támogatásból tízféle programot szervez hat Veszprém megyei nevelési-oktatási intézménynek. 2012. december 12. 12:35 Karácsonyvárás a belvárosban Karácsonyvárás a belvárosban A belvárosi rehabilitációs projekt miatt új helyszínre, az Óváros térre költözött az adventi vásár. Körülnéztünk a helyszínen. 2012. december 12. 11:50 Karácsonyi éneklés finn hagyományok alapján 2012. december 11. 18:49 Tévé a színházban Tévé a színházban Kortárs magyar komédiát mutat be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. 2012. december 11. 14:49 Múltbatekintő - A veszprémi Godzsa-malom Múltbatekintő - A veszprémi Godzsa-malom A Múltbatekintő soron következő epizódjában folytatódik Veszprém nevezetes malmainak bemutatása. Ez alkalommal Godzsa József vegyészmérnök, a neves Godzsa molnárcsalád leszármazottja a II. világháború alatti és utáni időket idézi fel. 2012. december 11. 8:56 Asztrofotós előadás kedden Ladányi Tamás asztrofotós előadásán vehetnek részt az érdeklődők kedden délután 17 órától a Március 15. utcai könyvtárban. 2012. december 10. 16:16 Sötét galamb Sötét galamb Szívszorító előadás a Sötét galamb. Várjuk, hát aztán várhatjuk, hogy kapunk egy jó kis Örkényt, egy nevetőset, elgondolkodósat, ironikusat-groteszket. Mert nem kapunk, nem a nevetgélés és a vidám, könnyed szórakozás estéje ez. 2012. december 10. 13:59
... 334 335 336 337 338 ...
közélet
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. 'Veszprém az más' – Muraközy Péter arról, hogyan lesz a kultúrából város Muraközy Péter történetében a kultúra nem intézményeknél és stratégiáknál kezdődik, hanem egy zenekarnál, egy klubnál, baráti társaságoknál és annál az igénynél, hogy történjen végre valami a városban. A veszprémi alpolgármester, fesztiválszervező és egykori zenész a Pro Bono Veszprémért Egyesület beszélgetésén több mint három évtized tapasztalatán keresztül beszélt arról, hogyan lett az egykor „halott városként” emlegetett Veszprémből országosan ismert kulturális központ. Számára azonban a következő nagy kérdés már nem az, hogy hány rendezvényt lehet a városba hozni, hanem az, hogy a létrejött infrastruktúra és közösségek valóban jobb várossá teszik-e Veszprémet. Még nincs itt az idő? Gerstmár Ferenc, veszprémi önkormányzati képviselő gondolatébresztő írása a önkormányzati rendszer átalakításáról. Estétől még egy turbina termel Pakson Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Duna vízállása tovább emelkedett, így a második blokk hármas turbináját hétfő este visszakapcsolják. Megszelídítették a sárkányokat A dobok ritmusára evező csapatok népesítették be szombaton a Tagore sétány előtti partszakaszt. Az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként megrendezett Sárkányhajó Kupán civil, céges, sportegyesületi és belügyi egységek csaptak össze a vízen. Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója. Egy furcsa halkonzerv lett az Év Strandétele - mutatjuk! A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az év strandétele versenyt, amelyre minden eddiginél több, 22 vendéglátóhely 44 étellel indult. Egy fonyódi hely nyert... Meglepték az elemzőket a júliusi inflációs adatok Hatalmas meglepetésként értékelték az elemzők a júliusi, 1,2 százalékos inflációs adatot.
sport
Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Vizes Eb: ezüstérmes a 4x200-as női gyorsváltó A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. VESC-arany a MEFOB-on: Bokros Csenge nyerte az országúti versenyt Bokros Csenge aranyérmet szerzett a 2026-os országúti MEFOB-on, miután megnyerte az elit női kategória 95 kilométeres versenyét a Brigetio országúti mezőnyversenyen. A Veszprémi Egyetemi Sport Clubot három versenyző képviselte a több mint 300 indulót felvonultató viadalon. Elkezdte a felkészülést a VESC női röplabdacsapata Hétfőn hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2026/27-es szezonra a VESC felnőtt női röplabdacsapata. A lányok szinte teljes kerettel vágtak neki a közös munkának, amelynek első időszakában a megfelelő fizikai alapok megteremtése kapja a főszerepet az Extraliga küzdelmeire. Eb-t érő érmek az ob-n Két csodásan csillogó érem, ötödik helyet érő egyéni csúcs kalapácsvetésben és értékes helyezések a 131. atlétikai magyar bajnokságon. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Atlétikai Eb: reális éremesélyekkel utazik Birminghambe az 51 fős magyar csapat Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra. Vizes Eb: Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín Két évvel ezelőtti olimpiai győzelme miatt Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín, a hétfőn kezdődő medencés úszóversenyeken pedig az egyik célja, hogy fő számában, 200 méter háton megszerezze karrierje első Európa-bajnoki címét. Meghalt egy versenyző egy nagyatádi triatlonversenyen Meghalt egy versenyző a nagyatádi eXtremeMan elnevezésű nyílt nemzetközi triatlonversenyen - közölték a szervezők vasárnap az esemény Facebook-oldalán. Vizes Eb: bombaerős mezőnyben is aranyesélyek a medencés versenyekben A bombaerős, szinte olimpiai színvonalú mezőnyben is érmekre, köztük aranyra is számít Sós Csaba, a magyar medencés úszóválogatott szövetségi kapitánya a hétfőn kezdődő párizsi Európa-bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.