Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Veszprémben járt a Nyugat100 busz / Idén 100 éves a Nyugat Júniusban gördült ki a fővárosból a Nyugat100 busz, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum jubileumi tárlatát tömöríti össze utaztatható, vándorkiállítás formájában. Az elmúlt több mint két hónapban számtalan helyen megfordultak, hogy néhány napig fogadhassák vidéken is az irodalom iránt érdeklődőket. Veszprémbe a Kapolcsi Bűvészeti Napokról érkezett a busz pénteken délelőtt. A nagy nyugatosok életútjával, munkáival és fotóival délelőtt 10 és este hat óra között találkozhattak az „utasok” a Veszprém Hotel parkolójában. 2008. augusztus 8. 18:59 Tisztelet Szent Istvánnak, a királyi városban / Nagy István újságíró, festőművész kiállítása a könyvtárban Nagy Istvánt úgy ismerhettük meg, mint akinek szerszáma a toll, munkájának gyümölcse pedig a betű, ugyanakkor gyermekkora óta fest. Képei szakrális töltetűek, pasztelljei a templomok színes, festett üvegmozaikjaira emlékeztetnek – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Czaun János alpolgármester a művész, In Memoriam Szent István címet viselő tárlatát csütörtök délután a Március 15. úti Klubkönyvtárban. 2008. augusztus 8. 0:42 Világjava estek - Zenélő udvar 2008. augusztus 7. 10:17 2008: A biblia éve / Végzetes katasztrófa? 2008. augusztus 6. 15:21 Országos Betyártalálkozó - Zirc 2008. augusztus 5. 21:20 355 napos Völgyszünet / Hogy sikerült a csiga új ruhája? A korábbi évekhez képest jelentősen lecsökkent támogatás nem tette lehetővé a megszokott nagy programkínálatot, így új néven és új hangulattal várta vasárnapig a közönséget Kapolcs és környéke. Egy héttel a fesztivál előtt még mindig képlékeny volt a program, az előadók többsége kosztért és útiköltségért vállalta a fellépést. Többek között a nagyvázsonyi pék által felkínált napi 50 kiló kenyérből készült a zsíroskenyér számukra. 2008. augusztus 5. 11:10 150 szereplővel idézik meg a Popfesztivált / Vázsonyi esték a Pannon Várszínházzal A nyári szezon zárásának egyik legnagyobb durranása lehet a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról nagyvázsonyi bemutatója. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója mintegy 150 szereplőt vonultat fel a Zichy kastély kertjében. Erre az egy estére sokan azok közül is hazatérnek, akiket sorsuk az elmúlt években másfelé vitt. A produkcióban korabeli autók és motorok is megjelennek. 2008. augusztus 4. 16:39 Balatonfüredi Borhetek 2008. augusztus 4. 15:23 Ifjúság és politika / Mivel foglalkoznak a mai fiatalok? Szombaton Koszorús László, országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos választmányának elnöke, Mihalovics Péter, veszprémi önkormányzati képviselő, a Fidelitas alelnöke és Öcsi József, a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda vezetője volt vendégünk a Völgytornácon. Főszerkesztőnk, Füssy Angéla kérdezte őket arról, mit gondolnak a jelen ifjúságáról és ifjúságpolitikájáról. 2008. augusztus 4. 15:14 Véget ért "a vitézség, a hadkultúra és a jókedv ünnepe" Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke búcsúztatta az elmúlt 10 napot, Kocsi László alezredes pedig a Honvédség nevében köszönte meg a helyieknek, hogy befogadták őket. Ezek után Talabér Márta alelnöknő segítségével kisorsoltuk nyereményjátékunk nyerteseit. 2008. augusztus 4. 9:54 Kevesebb a véradó idén Kapolcson A kulturális programok mellett jó néhányan felkeresik a kapolcsi véradóhelyet is, ám sokkal kevesebben, mint a múlt évben - közölte Szabó Zsuzsanna főorvos, a Fejér, Veszprém és Zala megyék regionális vérellátó központjának igazgatója.Hat nap alatt 392-en adtak vért, ami mintegy 160-170 liternyi levett vért jelent. Ez erősen elmarad a tervezettől és tavalyitól is. Tavaly a Művészetek Völgye félidejében már körülbelül 240-250 liternyi volt a levett vér. 2008. augusztus 2. 12:07 Fesztiválosok randevúja / – van még hely és igény is Veszprémben – A nagyvázsonyi Vehír Randevú péntek esti vendégei a fesztiválok történetét, azok szükségességét vitatták a Völgytornác meghívottjaiként. Ezúttal Porga Gyula, Veszprém alpolgármestere, Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok igazgatója, valamint Muraközy Péter, az Utcazene Fesztivál igazgatója beszélgetett Füssy Angéla főszerkesztővel. 2008. augusztus 1. 21:10 Nyáresték a várszínpadon 2008. augusztus 1. 14:32 Színészrandevú Nagyvázsonyban / – a színházban „csak” emberek vannak – Ismét érdekes emberekkel találkozhatott a nagyvázsonyi „Völgytornác” közönsége a Vehír Randevú csütörtöki fórumán. Ezúttal a Pannon Várszínház művészei: Kovács Ágnes Magdolna (Gia), Egyed Brigitta és Zayzon Csaba válaszoltak Füssy Angéla kérdéseire. 2008. július 31. 23:06
... 426 427 428 429 430 ...
közélet
Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Valamit rosszul tudtunk a marketingről. Amikor már komplett tudományterületté nőtte ki magát a közgazdaságtanból az, hogy egy terméket megszerettessenek a vevőkkel és minden szelet csokoládé eladására külön stratégiát is alkotnak az irodaházak minimalista stílusában berendezett tárgyalóiban a marketingcsapat fiatalosan dinamikus tagjai, akkor az ember olyan értetlenül áll a dubai csoki népszerűsége előtt, mint John Travolta a Ponyvaregény mémmé vált jelenetében. Hiszen egy óriásplakáton sem köszön vissza, egy televíziós reklám sem szól arról, de még a Youtube-videók elején sem idegesít tizenöt másodpercen keresztül az a bejátszás, hogy milyen jó ez a tejcsokiba burkolódzó pisztáciakrémes tahinises – pirított török cérnametéltes – arab édesség-csoda. Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László csütörtök este a polgármester karácsonyi ünnepségének keretében vehették át a megtisztelő kitüntetést. Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. Egyet visszautasítottak, valaki pedig el sem indult - négyen mérkőznek meg a dózsavárosi képviselőségért Lezárult az aláírásgyűjtés, mostanra pedig az is kiderült, hogy összesen négyen adtak le megfelelő számú érvényes ajánlást ahhoz, hogy elindulhassanak a Dózsavárosban, valamint Csererdőn és Jutaspusztán az időközi önkormányzati választáson január 19-én. Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek.
sport
Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett az ifjúsági rapid sakk vb-n A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 10. osztályos tanulója, Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett a szlovéniai Terme Catez városában megrendezett ifjúsági rapid sakk világbajnokságon. Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. Európai kézilabdaligák: Bognár Alex nyolc gólt lőtt a Szlovén Kupában Bognár Alex nyolc góllal járult hozzá az RK Celje PL 44-28-as győzelméhez az SRD Skofljica otthonában, a férfi kézilabda Szlovén Kupa szerdai negyeddöntőjében. Férfi futsal MK: Elkészült a negyeddöntő párosítása A címvédő Haladás VSE a másodosztályú Maglóddal, míg az előző kiírásban ezüstérmes Veszprém az MFA-val találkozik a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőjében, január végén. Futsal Eb-selejtező: nem sikerült a bravúr Ljubljanában A magyar férfi futsalválogatott szerdán kiélezett összecsapáson 5-4-re kikapott a szlovénoktól a második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, Ljubljanában. Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. Női kézilabda BL: megkezdődött a jegyárusítás a budapesti négyes döntőre Megkezdődött a jegyárusítás a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére, amelyre május 31. és június 1. között kerül sor.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.