Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

kultúra

Szabó Balázs 2008. június 9. 23:13 A Tánc Éve Keszthelyen Június 10-én, kedden a keszthelyi színházban mutatják be azt a darabot, amelyben közel száz helyi diák is részt vesz a profi táncosok mellett. A profik és a gyerekek közös darabja azért jött létre, mert egyre inkább háttérbe szorul a tánc a kulturális élet palettáján. Ezt bizonyítják a felmérések is. Kutatások azt bizonyítják: a magyarok nem tudnak táncolni, de vágynak arra, hogy megtanuljanak. 2008. június 9. 12:03 TEMPEVÖLGY / Jókai után nevezték el Balatonfüred országos irodalmi folyóiratát Praznovszky Mihály író és Cserép László író, tanár,a művelődési osztály vezetője egy nap, kicsit félve, azzal a kéréssel léptek be Bóka István irodájába, hogy mit szólna, ha Balatonfüred irodalmi folyóiratot indítana. Bár a polgármester szerint vakmerő az ötlet, abban a korban, mikor egyre kevesebben olvasnak, és egymás után szűnnek meg a folyóiratok, mégis támogatja a kezdeményezést. Az első kísérleti számot ma mutatták be Balatonfüreden, az ünnepi könyvhéten, olyan neves írók, szerzők, művészek jelenlétében, mint Spiró György, vagy Kovács András, Kossuth-díjas filmrendező. 2008. június 6. 22:58 2008: A biblia éve / Isten a sivatagban Az Egyiptomból való kivonulással megkezdődött a választott nép önálló élete. A hosszú elnyomatás után végre megízlelhetik az egyiptomiaktól való függetlenséget, a várva-várt szabadságot. Mintha ilyen egyszerű volna az élet! A szabadság ugyanis bár hatalmas ajándék, a választott népnek is sok időbe telik, amíg meg tudja tanulni, hogyan lehet igazán jól bánni vele. A bibliai elbeszélés szerint ez a „szabadság-kurzus” Egyiptom és a mai Palesztina között fekvő sivatagos vidéken zajlott le. 2008. június 3. 21:01 Ünnepi könyvhét 2008 2008. június 3. 13:51 Bosch családi nap Görög Zitával 2008. június 3. 13:42 A könyv ünnepe Veszprémben is / Csütörtökön indul a könyvhét 79. alkalommal tartjuk meg a könyv hetét, a főváros mellett több nagy vidéki városban, többek közt Veszprémben és Balatonfüreden is. Több mint 200 könyv jelent meg az ünnepi hétre, ezek között a tanulmányok és az esszék mellett nagyjából 50 verseskötet, 100 kortárs széppróza, 9-10 antológia és 50 gyermekkönyv található. Számos kiadvány az idén 100 éves jubileumát ünneplő Nyugat című folyóirathoz, illetve a Nyugat nemzedékeihez kötődik. Az ünnepi könyvét alkalmából adják át a 2007-es Szép Magyar Könyv verseny kitüntetéseit, valamint az kulturális tárca által alapított Hermész-díjat is, utóbbival az igényes irodalmat közvetítő könyvesboltokat jutalmazzák. 2008. június 2. 17:54 Ötven éves a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Szombaton ünnepélyes díjkiosztóval, és rendható irodalmi esttel ünnepelte fél évszázados születésnapját a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad. Az esten Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora, a Veszprém Megyei TIT elnöke a több évtizedes kitartó munkáért, Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke a vers szolgálatáért, Sz. Csordás Éva pedig a kiemelkedő teljesítményért, valamint a támogatásért adott át díjakat, okleveleket. 2008. június 1. 18:18 Olvasópróba szövegkönyv nélkül / Nincs igazi forgatókönyv, de a rendező fejében ott az egész előadás Vasárnap tartották a Zorán életéből készülő musical olvasópróbáját a Pannon Várszínházban. Szövegkönyv nélkül, mert nincsenek összekötőszövegek. Pusztán a dalszövegekbe kapaszkodhatnak a színészek. Az előadás egészét Vándorfi László álmodta meg, és látja lelki szemei előtt. Ő választotta a több száz Zorán dal közül azt a 28-at, melyek egymás után fűzve bemutatják egy élő legenda örömeit, fájdalmait, szerelmeit és csalódásait. A fiatal művészeket Vándorfi elkalauzolta a 60-as évek világába, hogy könnyebben értelmezzék, éljék meg a dalokat – majd sorra vették a dalszövegeket, melyek a rendező szerint költőiek, képalkotói mélységük pedig vizuális élmény. 2008. június 1. 16:34 Költők és műfordítók tanácskoznak Keszthelyen / Pannónia dicsérete a Balaton Akadémia szervezésében Keszthelyen tanácskoznak a hétvégén a hazai és a határon túli irodalmárok, költők, írók, műfordítók és szerkesztők. Laus Pannoniae, azaz Pannónia dicsérete címet viselő találkozójának idei fő témája "a kert Magyarországa", vagyis a termőföld, a vidék és a falu jelene, jövője. Szijártó István, a Balaton Akadémia elnöke a Vehírnek elmondta, hogy a Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas író fővédnökségével zajló program a hazai és határon túli kulturális intézményeinek jelenlegi helyzetét kívánja feltárni. 2008. május 30. 12:41 A balatoni művészekkel ismerkedik Marie-Pierre Duquoc / „Nálam, Nálad, Nálatok” Három hónapot tölt a Balatonnál Marie-Pierre Duquoc, a francia posztmodern művészet kiemelkedő alakja. A művésznő először Zala megyébe látogatott, ahol neves magyar szobrászokkal, Fischer Györggyel és Németh Jánossal, majd fiatal helyi alkotókkal találkozott. A látogatás célja, hogy egy ösztöndíj keretében megismerkedjen a magyar posztmodern művészettel és azok képviselőivel. 2008. május 30. 11:21 Musical készül Zorán dalaiból Zorán 28 dalát fűzi össze, és az énekes életét mutatja be a Boldog idők című musical, melynek ősbemutatóját Balatonfüreden, a FüredFesten láthatja majd a közönség. Presser, Dusán és hat külföldi szerző adják a dalokat, melyeket képileg Vándorfi László álmodott színpadra. Az előadás hatalmas klasszis lehet, hiszen ily módon életre kelnek a 60-as évek slágerei, s megismerhetővé válnak a szerzők, és maga a legenda, Zorán örömei, szerelmei és gyötrelmei. 2008. május 28. 22:33 Monodráma Piaf életéből A világhírű francia sanzonénekesnő életét sokáig homály fedte. A tavalyi évben bemutatott La Mome című mozifilm viszont újra Edith Piafra irányította a figyelmet. A film kasszasiker lett, Piaf pedig újra témát adott. Vári Éva művésznő,aki hosszú időn át játszotta Pam Gems Piaf c. darabjának főszerepét, 2003 óta önálló esten jeleníti meg a kisverebet. A monodráma oly annyira megható és érzéki, hogy a hibák felett szemet hunyunk. Vári Éva Piaf című estjét kedden mutatták be a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. május 28. 12:30 Jótékonysági est a röplapda utánpótlásáért 2008. május 28. 12:20
... 464 465 466 467 468 ...
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.