Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 1. Albin
Veszprém
5°C
2026. március 1. Albin
Veszprém
5°C

Pannon Egyetem

A Pannon Egyetemen is szurkolnak hallgatójuk, Rasovszky Kristóf sikeréért A Pannon Egyetemen is szurkolnak hallgatójuk, Rasovszky Kristóf sikeréért Pénteken reggel fél nyolckor startolnak el Párizsban a férfi nyílt vízi úszók, köztük veszprémi olimpikonok, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is. A versenyt élőben lehet követni a Pannon köztérben is, jelentette be a Pannon Egyetem, amely intézményhez személyesen is kötődik Rasovszky azáltal, hogy a Műszaki Informatikai Kar hallgatója a civil életben. 2024. augusztus 7. 15:59 Pannon Egyetem: a humán és reál tudományterületeken is voltak slágerszakok Pannon Egyetem Pannon Egyetem: a humán és reál tudományterületeken is voltak slágerszakok Reneszánszát éli a társadalomtudományok és bölcsész-képzések népszerűsége, de a reáltudományok slágerszakjai is őrzik előkelő helyüket a Pannon Egyetem kínálatában. A szerdai felvételi ponthatárok kihirdetése után most az egyetem vezetősége ismertette a számokat és statisztikákat, ahol kiderült az is, hogy milyen ösztöndíjjal segítik azokat, akik önköltséges képzésen tudják csak elkezdeni egyetemi tanulmányaikat. 2024. július 26. 16:06 Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Pannon Egyetem Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Egy egészséges ember pulzusa nyugalmi állapotban percenként 60-100, ez izgalmi helyzetben akár 120-140 szívdobbanás is lehet. Szerda este a Gyárkertben sok tinédzsernek kúszott fel a szívverése erre a szintre és nem csak azért, mert a színpadra Magyarország jelenleg egyik legnépszerűbb csapatát, a Valmart várták. Nem sokkal este nyolc óra után megérkeztek az első SMS-ek a telefonokra, hogy sikerültek-e az egyetemi felvételek. A Pannon Egyetem erre az alkalomra szervezte meg Pont Ott Partiját, hogy a tizennyolcévesek együtt élhessék át ezeket a pillanatokat. 2024. július 25. 11:59 Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen. 2024. július 23. 14:59 Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Pannon Egyetem Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Második alkalommal rendezték meg a HOPE fenntarthatósági konferenciát a Pannon Egyetemen csütörtökön. 2024. július 18. 22:55 Siklósi Lajosról nevezte el vitorlását a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Siklósi Lajosról nevezte el vitorlását a Pannon Egyetem A Siki nevű Dolphin 26 típusú vitorlást hétfőn avatták fel a balatonalmádi Nereus Park Hotel kikötőjében. 2024. július 16. 12:15 Pro Meritis díjjal ismerték el dr. Domokos Endre munkásságát Pro Meritis díjjal ismerték el dr. Domokos Endre munkásságát Az oktatás, a kutatás-fejlesztés, valamint a környezetvédelem területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Dr. Domokos Endre Gábor részére Pro Meritis érmet adományozott a polgármester. A díjat a Pannon Egyetem Mérnöki Karának csütörtöki diplomaosztóján vehette át. 2024. július 12. 12:29 A leköszönő rektor, Gelencsér András története - videó A leköszönő rektor, Gelencsér András története - videó Gelencsér András akadémikus, vegyész-légkörkutató kilenc év után elbúcsúzott a rektorságtól, és a tudományos pályán maradva újabb célokat fogalmazott meg. Az elmúlt időszakról, rektori kihívásokról, nehézségekről, és arról is mesélt, hogy miként képzeli el a jövőjét. Gelencsért az elmúlt években igencsak sokan kérdezték már arról, milyen veszélyek fenyegetik a bolygónkat, most arra is választ kaptunk, létezik-e egyéni megoldás arra, hogy visszafordítsunk bizonyos folyamatokat, amelyeket az éghajlatváltozás okoz. 2024. július 11. 15:56 Három tanács a friss diplomásoknak Pannon Egyetem Három tanács a friss diplomásoknak Hétfő délelőtt megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, amelyen kilenc év után először nem dr. Gelencsér Andrástól vehették át a hallgatók a diplomájukat, hanem utódjától, éppen a hétfőtől hivatalba lépett dr. Abonyi Jánostól, az egyetem új rektorától. Ő köszöntőbeszédében az értékek sokféleségéről beszélt, ezen kívül az egyetemisták három hasznos és egész életre szóló tanácsot is kaptak. 2024. július 2. 15:32 Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar A Pannon Egyetem Humántudományi Karán péntek délelőtt tartották az idei diplomaátadó ünnepséget, amely kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen búcsút vettek a leköszönő rektortól, dr. Gelencsér Andrástól és a kar dékánjától, dr. Navracsics Judittól.   2024. június 29. 14:44 Összefogás a tudomány népszerűsítéséért Összefogás a tudomány népszerűsítéséért Tudománynépszerűsítő, kutatási, oktatási és képzési, fejlesztési célból kötött együttműködési megállapodást a Selye János Diáklabor pályázat kapcsán a Pannon Egyetem, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum és a Charles River Laboratories Hungary Kft – közölte az egyetem. 2024. június 25. 13:26 Szép sikerekkel zárta a tanévet a Paszta Szép sikerekkel zárta a tanévet a Paszta A Komáromi Sándor vezette Pannon Színitanoda számos elismerést zsebelt be az elmúlt időszakban. Vezetője megkeresésünkre részletesen elmondta, pontosan milyen fesztiválokon jártak, de megtudtuk azt is, hogy Komáromi Sándor csapatához még most sem késő csatlakozni. 2024. június 20. 12:11 Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Mi kell ahhoz, hogy készpénz, hitelkártya és mobiltelefon nélkül, egy tálca Red Bullt valutaként használva vágjunk át fél Európán? Ezt a kérdést válaszolta meg három volt diákja a Pannon Egyetemnek, Horváth Ádám, Csrepka Máté és Hutvágner Dániel, amikor részt vettek a Red Bull „Can You Make It?” kihívásban. A verseny során 1257 nevű csapatukkal Milánóból Berlinbe utaztak, összegyűjtve a legtöbb pontot a magyar csapatok közül. 2024. június 13. 14:51 Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Egész Közép-Európában egyedülálló az a villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőmű, amit Öskü mellett építettek Magyarországon az elmúlt fél évtizedben a napenergiáé volt a főszerep, ami a megújuló energiák kiaknázását jelentette, a következő öt évben pedig az ebből nyert zöldenergia eltárolásának technikája lesz a középpontban, hangzott el kedden délelőtt a Pannon Egyetemen tartott sajtótájékoztatón, ahol pont egy olyan úttörőnek számító villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet mutattak be, ami Veszprém mellett, Öskün épült fel. Az Ideona Zrt. beruházása és az alkalmazott technológia egész Közép-Európában egyedülálló, hiszen jóval hosszabb ideig képes tárolni a napenergiát, mint technológiai elődei. 2024. június 4. 21:50
... 9 10 11 12 13 ...
közélet
Rakétatalálat ért egy dubaji luxusszállodát az iráni megtorló csapások során Lángokban áll a turisták körében is rendkívül népszerű dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel, miután rakétatalálat érte az épületet. A támadás az Irán által indított, Egyesült Államok és Izrael elleni megtorló akciók része. Nem tudni hol van Irán legfőbb vezére, elképzelhető, hogy meghalt a támadásban Egyre több jel utal arra az izraeli média szerint, hogy az amerikai–izraeli kettős légicsapás során életét vesztette, vagy súlyosan megsérült Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője. A szombat reggeli támadás óta nem érkezett hivatalos hír a hollétéről. Balatonfüredről indítaná országos egészségügyi reformját Gödény György A 2026-os országgyűlési választások kampányában Várpalotára látogatott Gödény György, a Normális Élet Pártjának (NÉP) elnöke, aki a Veszprém vármegyei 2-es számú választókerületben méretteti meg magát. A politikus portálunknak adott interjújában a hazai betegellátás teljes, a térségből induló reformjáról, a megelőzés fontosságáról és a kötelező oltások rendszerének felülvizsgálatáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a fővárosközpontú csodavárás helyett a vidéki decentrumok kiépítésében látja a jövőt. Csupán 250 négyzetméter, mégis valódi erdőként hat majd Veszprém legújabb fejlesztése Újabb jelentős állomásához érkezett Veszprém zöldstratégiája, miután szombat délelőtt egy eddig kopár területen közösségi összefogással megkezdődött a város első Miyawaki-erdőjének telepítése. Katonákat és rendőröket rendeltek ki a fontos energetikai létesítményekhez A magyar és a szlovák kormány közös rendezési javaslatának ukrán elutasítása miatt Magyarország megkezdi a stratégiai energiakészletek felhasználását – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Százhalombattáról. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a legfontosabb energetikai létesítmények védelmét mától a honvédség és a rendőrség közösen látja el. Izrael megtámadta Iránt Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból. Leadta az ajánlóíveket a Mi Hazánk jelöltje Félidőben jár az ajánlásgyűjtés: azoknak, akik indulnának az áprilisi országgyűlési választáson, jövő péntekig kell összegyűjteniük és leadniuk ötszáz támogató ajánlást. Ez eddig három próbálkozónak sikerült. Az időjárás és a szabadkereskedelmi egyezmények is kihívások elé állítják a gazdákat Fórumot szervezett a Veszprém vármegyei gazdáknak a Nemzeti Agrárkamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) pénteken. Ovádi vállalja a vitát, a Tisza veszprémi jelöltje egy mondatban állít és tagad Habár többszöri próbálkozásunk ellenére a Tisza párt hivatalos sajtóosztályán keresztül nem sikerült elérnünk Veszprém vármegye 1-es számú választókerületének jelöltjét, Dr. Gáspár Leventét, végül a Kossuth utcai aláírásgyűjtésnél személyesen mégis feltehettük neki kérdéseinket, amelyekre választ is kaptunk. Leadta országos listáját a Mi Hazánk A Mi Hazánk pénteken leadta országos listáját és az ahhoz szükséges ajánlásokat - jelentette be a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt tartott budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.
sport
Idegenben vesztettek Élesék, itthon nyertek az akadémisták Sorozatban a tizennyolcadik bajnoki vereségét szenvedte el a Veszprémi Kézilabda KFT a férfi kézilabda NB I/B-ben, ahol nagy csatában nyert a Veszprém Handball Academy U21. Szoboszlai gólpasszt adott, hétgólos meccset nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló címvédő Liverpool hazai pályán 5-2-re legyőzte a bennmaradásért küzdő West Ham Unitedet szombaton az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójában. Fuss egy 20-ast: megjelent a versenyprogram Az Európa Sportrégiója-programsorozat keretében március 7-én (szombaton) lépcsőfutó versenyt rendeznek a város ikonikus épületében, a Húszemeletesben.  Gunther Zsolt: Észnél kell lenni Pápán! Vármegyei rangadóval indul a tavaszi szezon a labdarúgó NB III-ban: a VSC Veszprém március 1-jén vasárnap, 14 órától a Perutz FC Pápa vendégeként lép pályára. A Szeged leigazolta a Veszprém korábbi irányítóját A válogatott Lukács Péter nyáron távozik a norvég Elverum HB férfi kézilabdacsapatától és Szegedre igazol. Lukács Péter: hat gól, hét gólpassz Lukács Péter hat góllal és hét gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-26-os hazai győzelméhez a Sandefjord ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Magyar-szlovén: hétfőn indul a jegyértékesítés Hétfőn indul a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzésére, amelyet március 28-án, hazai pályán vív a csapat Szlovéniával. Férfi kosárlabda vb-selejtező: vereség a franciáktól Szombathelyen A magyar férfi kosárlabda-válogatott 74-71-re kikapott pénteken az olimpiai ezüstérmes francia csapattól Szombathelyen, a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában. Ez volt a hazaiak első veresége a kvalifikációban. Tizenegy góllal nyert a Veszprém az NB I pénteki meccsén Húsz percig tartotta magát a Budai Farkasok csapata a vendéglátó Veszprémmel szemben a férfi kézilabda élvonal péntek esti találkozóján, a folytatásban a címvédő ellépett és végül tükörsima győzelmet ünnepelhetett. Országos csúcs és világbajnoki szint A fedett pályás U20-as és U18-as atlétikai magyar bajnokság óriási VEDAC-os sikerrel ért véget: Horváth Botond új U18-as országos csúccsal és világbajnoki kvótával szerezte meg távolugrásban a bajnoki címet.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.