Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

történelem

'Hullott a hópehely anélkül, hogy csak egy gyenge szellő is megzavarta volna esésében' Amiről az időjárás mesél 'Hullott a hópehely anélkül, hogy csak egy gyenge szellő is megzavarta volna esésében' Máig őrzik a régi korok nagy havazásait a fellelhető tudósítások, amelyekből Kovács Győző, helytörténeti kutató, meteorológus szemzgetett. 2024. december 26. 20:40 Közeledik karácsony havának legboszorkányosabb napja Amiről az időjárás mesél Közeledik karácsony havának legboszorkányosabb napja András zárja a hegedűszót! – hallatszott november végén a hajdani intelem, ami azt jelentette, hogy az adventi időszak áhítatos csendjét nem illett a zenés-zajos táncmulatságokkal megzavarni. Így azután az Andrások és az őket köszöntő bálozók a jeles nap végső órájában véget is vetettek a vigalmaknak, a hazatérő lányok pedig – férjjósló praktikák révén – megálmodták, ki lesz majd a jövendőbelijük. A téli évnegyedet kezdő névünnep – az egyházi naptárban – a Krisztus után 43-ban vértanúhalált szenvedett Szent András apostol emlékét őrzi, akit, mint hittérítőt a peloponnészoszi Patraszban feszítettek a pogányok az X formájú, róla elnevezett András-keresztre. 2024. december 7. 22:31 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban közélet 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban Veszprémbe érkezett az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat, ezen alkalomból a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárában a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém vármegyei tartalmakkal kiegészített, Magyarul Európában című vándorkiállítását mutatták be, majd a megnyitót követően sor került Szászi József: Települési címerek Veszprém vármegyében – címerek, zászlók, pecsétek című tudományos előadására. A kiállításmegnyitón köszöntőt mondott Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. 2024. december 1. 13:20 Nádasdy Borbála: Voltam hullamosó, Honthy Hanna öltöztetője, mindenből tudtam tanulni közélet Nádasdy Borbála: Voltam hullamosó, Honthy Hanna öltöztetője, mindenből tudtam tanulni Csütörtök este a Petőfi NézőPontban gróf Nádasdy Borbála volt a Polgári Szalon vendége. A beszélgetést Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezette. 2024. december 2. 17:06 Nyomot hagyni az utókornak– tizenöt címer kötődik Szászi József nevéhez Veszprém vármegyében Nyomot hagyni az utókornak– tizenöt címer kötődik Szászi József nevéhez Veszprém vármegyében November 30 – december 1. adventi hétvégén érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat, ezen alkalomból a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárában a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém vármegyei tartalmakkal kiegészített, Magyarul Európában című vándorkiállítás megnyitója lesz, majd Szászi József: Települési címerek Veszprém vármegyében – címerek, zászlók, pecsétek címmel tart tudományos előadást. A kiállítást Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyitja meg. 2024. november 26. 13:37 Másodszor rendeztek várostörténeti konferenciát a Laczkó Dezső Múzeumban kultúra Másodszor rendeztek várostörténeti konferenciát a Laczkó Dezső Múzeumban A konferenciát a várostörténeti monográfia összeállításához kapcsolódóan, a munkaközi eredmények bemutatására szervezte a múzeum pénteken. 2024. november 23. 12:51 Fákat vetkőztető, mogorva november Amiről az időjárás mesél Fákat vetkőztető, mogorva november Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög… - juttatja eszünkbe Berzsenyi Dániel örökbecsű sorait „A közelítő tél” című költeményéből a fákat vetkőztető, mogorva november. Amely persze, ha eleinte a „halottak hetében” meg is rendít bennünket, ilyenkor már a fedél alá kényszerülő hétköznapjaink színtere, és hát a gondjainkat is feledtető, jeles névnapok, derűs alkalmak sora. A Károlyok és Imrék névünnepe után 11-én Mártont köszöntöttük. 2024. november 24. 12:03 'Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!' Amiről az időjárás mesél 'Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!' „Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!" – figyelmeztet bennünket a régi rímes naptárversike a ködös, borzongatós Őszutó havára. A régi római naptár kilencedik hónapja november, ebből származik a hónap neve is. Régi magyar elnevezés szerint Szent András hava, csillagászati megnevezése pedig a Nyilas hava. Az őszi hónapok közül általában november a legködösebb, a legcsapadékosabb. A hónap első felében a szántóföldekről betakarítják az utolsó terményeket, és a hónap második fele már a báloké szokott lenni. Az első hó is novemberben szokott leesni, és a falun élő, gazdálkodással foglalkozó emberek ez idő tájt csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodtak. 2024. november 1. 20:37 Ilyen, amikor belenézhetünk honfoglaló őseink szemébe történelem Ilyen, amikor belenézhetünk honfoglaló őseink szemébe A magyarság, de egész Kárpát-medence népeinek őstörténete szempontjából is különleges tárlat érkezett Veszprémbe, amelynek a Dubniczay-palota kiállítóterei adnak otthont a következő két hétben. Az ezeréves sírokból feltárt csontvázakból a modern tudomány segítségével sikerült rekonstruálni azoknak a hunoknak, avaroknak, besenyőknek és persze a honfoglaló magyaroknak az arcát, akik egy évezreddel korábban ezen a vidéken éltek. A vasárnapi megnyitón viszont még ennél is több kiderült őseinkről, köszönhetően a genetikai kutatásoknak. 2024. október 28. 16:17 Tegye próbára tudását Veszprém történelméből a Vehír és a Rubicon közös kvízében! közélet Tegye próbára tudását Veszprém történelméből a Vehír és a Rubicon közös kvízében! Királyok, királynék, hősök és anti-hősök… Veszprém fordulatos évszázadait számos történelmi alak formálta. A Vehír és a Rubicon közös kvízjátékában most arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink mennyire ismerik a Királynék városának híres személyeit és a hozzájuk köthető történelmi eseményeket. 2024. október 21. 23:19 'Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban' Amiről az időjárás mesél 'Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban' „Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban.” – jövendölték a hajdani megfigyelők. Aminek persze a régi gazdaemberek sem örültek, viszont még inkább igyekeztek megalapozni a következő év gabonatermését. Erre utalt sokfelé a tizennyolcadikához kapcsolódó intelem, hogy tudniillik: Lukács az utolsó magvető.” Huszadikán Vendel az egyéb mezei munkák befejezését sürgette, Orsolya pedig – 21-én – a káposzta betakarításának kezdetét jelölte. Szintén ekkor kezdték a szüretet a Somlón, és ha hideg volt az idő, a szőlőszedők a mezsgyén rakott tűznél melengették elgémberedett ujjaikat, a szőlőtaposók pedig forralt bort kaptak. 2024. október 18. 22:46 A magyarok többsége visszautazna az időben közélet A magyarok többsége visszautazna az időben Minden második magyar élne az időutazás lehetőségével, hogy jobban megismerje a régi korokat, többségük pedig legszívesebben az ókori Egyiptomot és Görögországot, valamint a magyar honfoglalást nézné meg saját szemével – derült ki a National Geographic országos felméréséből. A kutatás arra kereste a választ, hogy mennyire érdekli a történelem a magyarokat és mi vonzza őket a leginkább a régi korokban. A kérdőív arra is rámutatott, hogy a válaszadók túlnyomó többsége szerint a jelen és a jövő szempontjából is fontos, hogy jobban megértsük a múltat. 2024. október 9. 12:39 'Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…' Amiről az időjárás mesél 'Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…' „Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…” – A legrégebbi kalendáriumok jellemezték így októbert, melynek inkább csak a Skorpió csillagképbe átváltó utolsó harmada szokta meghozni a deres-fagyos hajnalokat. Tulajdonképpen ez, a lombhullást is felgyorsító, késő őszies időszak késztette a hajdani névmagyarítókat, hogy tízedik hónapunkat, az elmúlást is jelképező, november eleji halottas ünnepünkről, Mindenszentekről nevezzék el. 2024. október 2. 14:18 Nyár késeje, ősz hamara Amiről az időjárás mesél Nyár késeje, ősz hamara Nyár késeje, ősz hamara… A költő, Erdélyi József nevezte így szeptember középső harmadát, amely még igen kellemes, verőfényes időszaka az évszakváltásnak. Ugyanakkor egyre több jelét fedezhetjük fel az ősz „hatalomátvételének”: színesednek a lombok, tömegével hagyják itt fészkeiket kedvenc vándormadaraink, erdeink csendjét fel-felveri a szarvasbikák vetélytársriasztó bőgése. A Fecskehajtó Kisasszony-nap utáni hetek még inkább a termények betakarítására és a szántás-vetés előkészületeire összpontosították a gardaemberek figyelmét. 2024. szeptember 25. 22:38
... 4 5 6 7 8 ...
közélet
Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére.
sport
Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.