Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
10°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
10°C

Veszprémi Petőfi Színház

Brusznyai Árpádra emlékeztek Brusznyai Brusznyai Árpádra emlékeztek Kedd este a Megyeház téren gyűlt össze az emlékező tömeg, ahol Brusznyai Árpád középiskolai mártír tanárra emlékeztek. 2024. január 9. 20:20 "Az operett műfaját ellenünk fordították, ideje látni, milyen jó is az!" "Az operett műfaját ellenünk fordították, ideje látni, milyen jó is az!" A Veszprémi Petőfi Színház december nyolcadikán mutatja be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. A rendező Mészáros Árpád Zsolt színművész, akinek ez élete első rendezése. Részletesen beszámolt arról, hogyan látta megvalósíthatónak a színpadra állítást, és kiemelte a Veszprémi Petőfi Színház egész társulatát a műszakkal együtt, véleménye szerint az ország teátrumai példát vehetnének a csapatról... 2023. december 7. 22:20 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28 Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57 Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában A magyar virtusról, szabadságról és az utolsó pillanatos döntésekről is mesél a Veszprémi Petőfi Színház második nagyszínházi bemutatója, A három sárkány. 2023. november 2. 22:07 A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza Október huszonnegyedikén a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont a Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadásnak, amely egy speciális utazásra invitálja a közönséget.  2023. október 19. 22:20 A bántalmazásról szól az évad első játékszíni előadása A bántalmazásról szól az évad első játékszíni előadása A Veszprémi Petőfi Színház 2023/2024-es évadjának első játékszíni előadása a Topolcsányi Laura által írt A hatodik szék. A teátrum az iskolai bántalmazásról szóló történettel szeretne szót emelni a bántalmazás minden formája ellen. A premier: október tizennégy. 2023. október 13. 22:29 Olasz dallamokkal érkezett a Veszprémi Petőfi Színház legújabb bemutatója Olasz dallamokkal érkezett a Veszprémi Petőfi Színház legújabb bemutatója A Veszprémi Petőfi Színház huszonkilencedikén mutatta be az Anconai szerelmeseket, a Jászai Mari-díjas Forgács Péter rendezésében. Olaszország, Ancona, mámorító tavasz, szerelem, pikáns humor és gyönyörű örökzöld olasz dallamok – ezekkel a hívószavakkal invitálják a szórakozni vágyókat. 2023. szeptember 30. 11:42 A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház színház A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház A 2023/24-es színházi évad a boldogság jelzőt kapta, szerda délután hivatalosan és ünnepélyesen is megnyitották az új évadot a Veszprémi Petőfi Színházban. 2023. augusztus 25. 11:47 Operettektől zengett a vár – négy napig lesz főszerepben a műfaj színház Operettektől zengett a vár – négy napig lesz főszerepben a műfaj Elindult a VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál. A nyitó eseményt a várban rendezték meg, ahol zenés műsorokkal várták az érdeklődőket, majd onnan közösen sétált át mindenki a színházhoz, természetesen az út alatt sem hagyták produkciók nélkül a közönséget. 2023. június 16. 10:59 A magyar virtus a kulcs – jön a hatodik Operett Fesztivál A magyar virtus a kulcs – jön a hatodik Operett Fesztivál A Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál hatéves történetében első alkalommal saját bemutatóra is készül a Veszprémi Petőfi Színház társulata, méghozzá a Csárdáskirálynővel. Június 15-18. között tehát az operetté lesz a főszerep. 2023. május 17. 22:50 Tánclépések egymás felé színház Tánclépések egymás felé Szombattól látható Mark St. Germain Táncórák című kamaradrámája a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2023. május 6. 11:51 Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Veszprémi Petőfi Színház Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Csütörtök délután elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválja, ami idén már hatodik alkalommal szerepel a veszprémi kiemelt rendezvények sorában. A koncepció idén sem változott, miszerint a színház gyógyító erejével szeretnének reflektálni a világban zajló kihívásokra, viszont 2023-ban az eddigiekhez képest is jóval több kulturális eszközzel, már nemzetközi összművészeti fesztivállal jelentkezik a veszprémi kőszínház. A megnyitón egy videóklip is debütált, ami minden veszprémi szívét megdobogtathatja. 2023. április 21. 11:30 A demencia a központi témája a Veszprémi Petőfi Színház legújabb bemutatójának kultúra A demencia a központi témája a Veszprémi Petőfi Színház legújabb bemutatójának A Veszprémi Petőfi Színház legújabb nagyszínházi bemutatója – Az apa – Florian Zeller története, melyet Kálloy Molnár Péter állított színpadra. A keserves bohózat két főszereplője Palásthy Bea és Rupnik Károly, az előadást a rendező tizenkét éven felülieknek ajánlja. 2023. április 13. 23:38
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották. Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói szerint idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyog rajzás várható a Balatonnál – ezt az intézet közölte a BalatonScience Facebook-oldalon. Veszprémbe költözik Samu, az elefánt Samut, a fiatal ázsiai elefántot köszöntötték születésnapja alkalmából szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol azt is bejelentették, hogy az ötéves állatot a Veszprémi Állatkertbe fogják költöztetni a közeljövőben. A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat.
sport
Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.