Készülve a beszélgetésre sok interjút elolvastam, ami önnel készült. Néha az volt az érzésem, amikor a sportról beszél, ha a klub szó helyett azt mondanánk, hogy cég, a mérkőzés helyett pedig, hogy üzlet, akkor is minden mondat megállná a helyét. Mikor döntötte el, hogy ilyen kvalitásokkal a sport világát választja az üzleti élet helyett?
Kiskorom óta szeretem a sportot, mindegy, hogy melyik sportágról van szó. Kamaszkorom óta testnevelői pályára készültem, majd az egyetemen is ilyen szakot választottam. 1996-ban érettségiztem, akkor ahhoz, hogy valaki bejusson valamelyik testkulturális szakra, ugyanazt a biológia felvételit kellett megírni, mint amit az orvosi egyetemen is megköveteltek. Akkor 87 pont kellett a felvételihez, nekem 107 lett. Az egyetemen, mivel egész életemben erre készültem és szerettem, amit tanulok, nem okoztak problémát az olyan tárgyak, amivel a többiek megszenvedtek, mint az anatómia, a biokémia, vagy az edzéselmélet. Köztársasági ösztöndíjjal sikerült végeznem évfolyamelsőként. Visszatérve az eredeti kérdésre, szerintem, ha valaki egy gazdasági társaság vezetői székében ül, hasonló kompetenciákra van szüksége, mint amiket a sportból lehet meríteni: alázat, szorgalom, ezek pedig inspiráló erővel tudnak hatni a munkatársakra. is.
Azt mondta, hogy a sport tanította meg ezekre, pedig Bartha Csaba neve nem ismerős úgy, mint egykori élsportoló. Kipróbálta magát valamelyik sportágban?
Mint a legtöbb sportot szerető gyerek, én is kacérkodtam azzal, hogy profi labdarúgó leszek. Felső tagozatba fel is vettek egy labdarúgásra specializálódott osztályba, de az iskola vezetése nem engedett át, így maradtam a sporttagozaton. Később kiderült, hogy nem is vagyok olyan tehetséges futballista. Azt hozzá kell tenni, hogy akkor már több éve űztem a sífutást, ez egészen középiskoláig megmaradt. Utólag nem bántam meg, mert az élet más területein sok mindenre megtanított ez a sportág. A sífutás nagyon kemény sport, sok szorgalom és kitartás kell hozzá, amit így már egészen fiatalon megtanultam.
Mindezek tükrében milyen vezetőnek tartja magát?
Szigorú embernek, de ugyanakkor igazságosnak és emberségesnek is. A munkát valóban keményen megkövetelem, elsősorban magamtól. Ha valamibe belefogok, azt igyekszem százszázalékosan csinálni. Azt pedig elvárom a kollégáimtól, hogy ebben partnerek legyenek. Ez lehet, hogy néha nem szimpatikus valakinek, de legyünk őszinték, nem mindenki ilyen. Egyik kollégám fogalmazta meg, hogy az a tempó, amit diktálok a munka során és nekem természetes, nem biztos, hogy mindenki számára normális. Azért örülök neki, hogy vannak itt a klubnál olyan emberek, mint Xavi Pascual például, aki ugyanígy ebben a „nem normális” tempóban dolgozik vezetőedzőként.
Első sikereit nem a kézilabdában, hanem a már említett futballban érte el.
A futballal nem lehet versenyezni. El kell ismerni, hogy ma a világon ez a legnépszerűbb sportág, az amerikai kontinenstől Ázsiáig, Európáról nem is beszélve. Ennek fényében Veszprém speciális helyzetben van, hogy itt a kézilabdát preferálják az emberek, ennek van hagyománya és évtizedes múltja. A városban bárhova mehetünk, mindenhol felismernek minket. Sokszor kapunk vállveregetést ilyenkor, de olyan is van, hogy egy-egy kritikát is megfogalmaznak az emberek. Ezzel sincsen semmi baj.
Az én sportvezetői karrierem valóban a futballal kezdődött. Az egyetemen a testkulturális szakon belül az edzéselméletet választottam a saját területemnek. Ez egy olyan integratív tárgy, ami nagyon sok tudást ad, nagyon sok tapasztalatot lehet belőle meríteni. A sporttudománynak azon területe, ami tulajdonképpen a természet- és a társadalomtudomány integrálását jelenti. Egy rendkívül sokrétű tudást ad a menedzsmenttől egészen az élettanig. 2005-től aztán már, mint oktató dolgoztam a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF). Az élet pedig mindig tartogat meglepetéseket. Itt azokat a kiváló szakembereket is oktathattam, akik később a kollégáim lettek a Vasas futballcsapatánál. Vancsa Miklós, Mészöly Géza, Kozma István felkértek, mint oktatójukat, hogy legyek a stáb tagja, erőnléti edzőként.
Hogyan élte meg ezt az időszakot?
A Vasasnál egy olyan közegben dolgoztunk, ahol a legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy nem volt rajtunk nyomás. Kezdetben a kiesés ellen harcoltunk, de szisztematikus munkával, amiből mindenki kivette a részét a stábtól a játékosokig, másfél év alatt a Vasas olyan szériát futott, hogy már a dobogó közelében voltunk. Az ilyen eredmények pedig törvényszerűen felkeltik más klubok érdeklődését is. Kaptam egy ajánlatot Debrecenből, hogy menjek oda, dolgozzak velük, de nemcsak, mint erőnléti edző, hanem sportigazgató is. Ha az élet ilyen lehetőséget ad, azzal pedig élni kell, ezért fájó szívvel, de elhagytam a Vasast. Debrecenben pedig nagyon hamar jöttek a sikerek – megnyertük a bajnokságot, a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát is. Négyből négyet. Ilyen azelőtt nem sok csapatnak sikerült.
A Bajnokok Ligája csoportkörébe való bejutást se hagyja ki!
Az volt a hab a tortán. Azzal a költségvetéssel és infrastruktúrával ez a csoda kategóriája volt. Ma ez már valószínűleg megismételhetetlen lenne, hogy egy ilyen költségvetésű csapat bejusson a Bajnokok Ligájába a nagy sztárok mellé. Debrecenben aztán a következő évben is sikerült az Európa Liga csoportkörébe kvalifikálni magunkat, majd azt követően csak azért nem jött össze ez a bravúr, mert kiejtett az a Basel, akivel utána a Bayern Münchennek és a Real Madridnak is meggyűlt a baja. Ezzel viszont a futballkarrierem véget is ért, utána már a Magyar Olimpiai Bizottságban folytattam a munkát.
Ide is úgy hívták meg?
2012-ben a MOB akkori sportigazgatója, Szabó Bence kért fel, hogy dolgozzunk együtt. Ismerte a sportmúltamat, és hogy milyen eredmények vannak mögöttem sportvezetőként. Arról a korszakról beszélünk, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság a magyar kormányzat felhatalmazásával gyakorlatilag a magyar sport parlamentje volt. Mint most az államtitkársághoz, akkor a MOB-hoz tartozott minden sporttal kapcsolatos program és fejlesztés. A 2012-es londoni olimpia inspirálta azt, hogy készítsünk egy stratégiát, amivel a következő időszakot is hasonlóan sikeressé lehet tenni. Elindítottuk a kiemelt edzésprogramot, a sportágfejlesztéseket, felzárkóztatási programokat, ezek mind megalapozták a riói, a tokiói és legutóbb a párizsi olimpia sikereit is.
Pedig voltak olyan hangok, amelyek szerint maradtak bent érmek.
Elfogadom azokat a véleményeket, amik azt mondják, hogy még ennél is több kell. Ez az élet rendje, hiszen az élsportban egyetlen dolog számít, a teljesítmény. A legfontosabb ilyenkor, hogy meglássuk azokat a hiányosságokat, amiket utána ki lehet javítani. Azért ne felejtsük el, hogy Magyarország mindig az élmezőnyben van az éremtáblázaton az olimpiákon. Közel kétszáz sportolónk utazhatott el Párizsba is, ezek önmagukban olyan eredmények, amiért sok másik nemzet összetenné a két kezét.
Haladva a karrierútján, elérkeztünk Győrbe, ahol egy ország kézilabdarajongói ismerték meg a nevét miután a női csapattal háromszor egymás után is megnyerte a Bajnok Ligáját. Veszprémmel összehasonlítva, miben különbözik egy női kézilabda klub irányítása a férfi megfelelőjétől?
Az én munkám tekintetében nagy különbséget nem látok. A menedzsment területén ugyanazokat a feladatokat kell elvégezni, függetlenül attól, hogy férfiakkal vagy nőkkel dolgozik az ember. Győrben egy nagyon jó, befogadó közeg volt. A vezetőedzővel, a játékosokkal szimbiózisban tudtuk elvégezni a feladatunkat, mindenki örült egymás sikerének, úgyhogy én ennek is tulajdonítom az ottani sikereket. Viszont a kézilabda egészét nézve már szembetűnnek a különbségek a női és férfi klubok között. A férfi kézilabdában a konkurencia egészen más. A nőknél gyakorlatilag a francia, dán és magyar viszonylatban látjuk a megmérettetéseket. A férfi kézilabdában viszont gyakran vannak egygólos különbségű mérkőzések a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is. A legjobbak között pedig könnyűszerrel fel lehet sorolni 8-10 csapatot is, akik azért versengenek, hogy eljussanak a kölni Final Fourba. Ezek után a férfi kézilabdában egészen más egy-egy sikernek a visszacsatolása, vagy az embernek a megítélése.
Mennyit gondolkodott a veszprémi ajánlaton?
Nem gondolkodtam rajta egy percig sem, mert ez egy óriási megtiszteltetés, hogy ezért a klubért dolgozhatok ezekkel az emberekkel. Amellett nagy kihívás is, amit szintén szeretek megélni, de ez a családi támogatás nélkül lehetetlen lenne. Számomra a legfontosabb támasz a családom: a feleségem és a gyermekeim. Az ő közreműködésük nélkül ezeket a feladatokat és kihívásokat az elmúlt évtizedekben sem tudtam volna megvalósítani, hiszen ez a típusú munka sok kompromisszummal is jár.
Nem törvényszerű, hogy egy klub vezérigazgatója sportszakmai területen is otthonosan mozog, Veszprémben viszont pontosan ez a helyzet állt elő az ön érkezésével. Hogyan születnek a klubnál a döntések? Xavi Pascual vezetőedzővel és Nagy László sportigazgatóval együtt hozzák meg őket, vagy önnek vétójoga van?
Van egy megállapodásunk, hogy négyen, Xavi Pascual, Nagy László, Szabó János, a nemzetközi igazgatónk és jómagam minden héten legalább egyszer, de inkább kétszer leülünk és átbeszéljük a csapatot érintő feladatokat, a rövid és középtávúakat egyaránt. Mindenkinek van véleménye és ötlete, de senki nem hordozza a bölcsek kövét a zsebében, ezért fontos, hogy meghallgassuk egymást. Ha kell, én hátra tudok lépni és elfogadom azokat a szakmai érveket, amiket ők képviselnek. Fontosnak tartom, hogy mindenki félre tudja tenni a saját egóját és így próbáljuk meghozni a klub szempontjából a legjobb döntéseket.
Említette, hogy Veszprémben gyakorlatilag nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy valamelyik szurkoló ne szólítaná meg. Hogy kezeli ezt a helyzetet?
A veszprémi közönség egy szakértő közönség. Nem lehet és nem is illene megpróbálni elhitetni velük, hogy nem az történik a pályán, amit látnak, mert ők sokkal jobban szeretik ezt a csapatot, jobban is értenek hozzá, mint hogy bárminemű dolgot idézőjelben el lehessen adni feléjük. A feladat az, hogy megteremtsük azt az egységet, ami a csapat érdekében a legjobban működik. Ha eredményes a klub, akkor ezen persze mindenki könnyen túllendül. De azért azt le kell szögezni, hogy a szurkolónak nem lehet ugyanaz a feladata, mint a klubvezetésé. Nekem lehet, sőt kell is, hogy legyen kritikai észrevételem. A szurkolóknak ugyanúgy, de megfelelő keretekig. Viszont az a kohézió, amit ők alkotnak, az a bátorítás, ami kell a sikerhez, elsősorban rajtuk múlik. Végső soron ők mégiscsak többen vannak, mint a játékosok, a szakmai stáb és a klub vezetése együttvéve. Ők a hangja a mi teljesítményünknek. Ha ők nem járnának mérkőzésekre, akkor lehetne bármennyire jó csapatunk, senkit nem érdekelne. Amikor pedig a szurkolók felől érkezik kritika az azért van, mert valószínűleg megérdemeljük. Ilyenkor meg kell hallgatni a véleményeket. Egyébként mióta itt vagyok Veszprémben már több személyes találkozóm is volt a szurkolói egyesület vezetőivel.
Ez is egy Bartha Csaba-féle innováció a klubnál?
Nem érzem innovációnak, inkább a feladatom részének. Ez korábban is bevett szokás volt Veszprémben, habár nem mindig a klub első számú embere ült le velük beszélgetni, nekem viszont ez teljesen természetes. Én nem hiszek abban, hogy azért, mert valaki szurkoló, neki csak bizonyos szinten lehetne tárgyalnia. Miért ne tárgyalhatna velem is? Én örülök neki, ha elmondja a véleményét. Ha segítő szándékkal történik ez, akkor csak a buta ember nem fogadja be.
Tegyünk egy rövid európai kitekintőt, ahol néhány furcsa ellentmondás szembetűnik. Például Dánia válogatottja abszolút az élmezőnyhöz tartozik, klubcsapatai mégsem hemzsegtek eddig a Bajnokok Ligájában. És akkor idehozhatnám a magyar klubokat is, ahol viszont a legnagyobb sikereket azok a csapatok érik el, ahol külföldi edző ül a padon.
Azt józanul látni kell, hogy a magyarok klubszinten magasabb szinten vannak Európában, mint a válogatott. Ez nem meglepő annak tükrében, hogy egy nagy klubban olyan kiváló játékosok játszanak, akiket amúgy összeválogattak egy csapatba. Rendszeresen felmerül az a kérdés, hogy miért nincs több magyar játékos a Veszprémben vagy a Szegedben. Ez viszont mindig kettőn áll. Veszprémben nagyon nehéz kézilabdázni. Azt látom, hogy az NB I. és az NB I/B között is nagy a különbség, de ha a Veszprémet és az NB I. közti különbséget nézzük, ezt a távolságot gyakorlatilag egy ugrással lehetetlen teljesíteni. Persze van néhány játékos, akinek ez sikerült, de nem ez a természetes. A kérdés az, hogy azt a munkát, amit beletesz a nemzetközi kézilabdaporondon például Dánia, mind az ottani játékosok, mind a menedzserek és edzők, azt vajon mi itthon beletesszük-e? Főleg abban az időszakban, amikor annak ott van a helye. A magyar utánpótlásnak szerintem az egyik legnagyobb problémája a tehetségmenedzsment hiánya. Vannak rendkívül ügyes gyerekeink, de a korosztályos csapataink nagyon sok gyereket kiégetnek.
Milyen értelemben vannak kiégetve?
Mentálisan és fizikailag egyaránt. Sok idő elmegy a versenyzésre, pedig sokkal többet kellene a képzésre áldozni belőle. Vannak szenzitív időszakok, amikor meg kell tanulni veszíteni is. El kellene sajátítani az edzőknek annak a kondicionális munkának az adaptációját, ami ahhoz kell, hogy a későbbiek során jó sportolót nevelhessen valakiből. Mi ezeket hajlamosak vagyunk a máért, vagy a következő rövidtávú ciklusért feláldozni. Pedig nemcsak azért kell a regenerációra figyelni, hogy a játékos ne sérüljön le, hanem azért is, hogy ő mindennap a legjobb teljesítményét tudja nyújtani az edzéseken is. Ezt sokszor nem veszik figyelembe azok a szakemberek, akik az utánpótlásban dolgoznak. Aztán nem értik, amikor egész héten jól teljesít a gyerek edzéseken, hogy a szombati mérkőzésen mégis miért játszik gyengén. Azért, mert elfáradt. Ilyenkor nem kérdezi meg senki tőle, hogy hány dolgozatot kellett megírnia a héten, vagy van-e bármilyen problémája otthon, vagy az iskolában, amit gyermekként nehezebben tud feldolgozni, így pedig kihat a játékára is. Én igyekszem inspirálni az edzőket, hogy tanuljanak folyamatosan, akár egyetemi keretek közt is, mert az ő munkájuk nemcsak a kézilabdáról szól. Ha csak arról szólna, akkor valóban a legjobb kézilabdázók lennének a legjobb edzők, de ha körbe nézek, akkor nem ezt látom. Azok a jó edzők, akik pedagógusok, pszichológusok, edzéselméleti szakemberek együttvéve.
Túl vagyunk az idei felkészülésen, sőt, már el is kezdődött a bajnokság. Mit kért a játékosoktól és az edzői stábtól a szezonrajt előtt?
A 2025/2026-os szezont egy nagymértékben megújult kerettel kezdjük el. Érkezett nyolc új játékos, sőt a magyar fiataloknak is megadjuk a lehetőséget, hogy a felnőtt csapatban bizonyíthassanak majd, hiszen ha megnézzük az idei összeállítást, hét fiatal került be a bő keretbe. Ez nem kis feladat, egy ennyire átakult együttessel nekivágni az új szezonnak, természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítsük a szakmai stábot és a csapatot, gyorsan össze kell szokni a játékosoknak, mivel nagyon hamar kezdődött a bajnokság és utazunk az első BL mérkőzésünkre is Dániába. A célok nem lettek kisebbek, az elvégzendő munka sem lett kevesebb, sőt fontos, hogy mindenki a tőle telhető legjobb teljesítményt hozza a kispadtól a játékosokon át, a háttértámogatásig. A felkészülési időszakban nagyon keményen edzett a csapat, több felkészülési mérkőzésen is jól szerepeltünk, megnyertük a doboji tornát és a hazai Plock elleni meccset.
Pozitívan tekintek a szezonra és bízom benne, hogy a kitűzött célokat sikerül teljesíteni.
