Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

életmód

Tabusítás helyett legyen közügy a demencia! egészség Tabusítás helyett legyen közügy a demencia! Ma Magyarországon 250-300 ezer ember is érintett lehet a demencia tüneteiben, ennek felismerésében pedig az egyik legnagyobb szerepe az idős emberek hozzátartozóinak van. Persze léteznek olyan szakmai szervezetek is, akik azt a célt tűzték ki, hogy a társadalomban széles körben felhívják a figyelmet a demenciára. A közelmúltban Veszprémbe látogatott a Feledhetetlen Alapítvány Ne feledd! Napja, itt beszélgettünk a demenciáról dr. Kázár Ágnessel, az alapítvány elnökével és a téma szakértőjével. 2024. november 5. 21:14 Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét közélet Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét Egy-másfél évvel megelőzik az életkoruknak megfelelő fejlődési elvárásokat azok az általános iskolások, akiknek rendszeresen olvastak mesét – többek között ilyen „kézzelfogható” előnye van annak, ha egy család beilleszti a meseolvasást a mindennapokba. 2024. november 4. 12:53 Minden harmadik magyar felnőtt plüssjátékkal alszik életmód Minden harmadik magyar felnőtt plüssjátékkal alszik A plüssök különleges szerepet játszanak az életünkben: a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint a magyar felnőttek kétharmadának van olyan plüssállata, amelyhez személyes emlék fűződik, és minden harmadik felnőtt rendszeresen plüssfigurával alszik. 2024. október 17. 11:31 Megalakult az Iparkamara és a Pannon Egyetem Női Vállalkozói Klubja gazdaság Megalakult az Iparkamara és a Pannon Egyetem Női Vállalkozói Klubja A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Pannon Egyetem közös Női Vállalkozói Klubot hozott létre, melynek alakuló ülését hétfő délután tartották Balatonfüreden, a Hotel Golden Lake Resortban. A klub célja, hogy közösségi teret adjon a vármegyében működő női vállalkozóknak egymás megismerésére, a jó vállalkozói gyakorlatok tudástranszferére, továbbá rendezvényeikkel szeretnének hozzájárulni a női vállalkozói közösségépítéshez. 2024. október 15. 15:05 Megfelelések a világ felé; te melyik pontban ismersz magadra? Hétvezér Megfelelések a világ felé; te melyik pontban ismersz magadra? Bizonyára mindannyian hordozunk magunkban megfeleléseket, nem csak önmagunk, nem csak a szüleink és közeli hozzátartozóink, szeretteink felé, hanem megfoghatatlan, körbe határolhatatlan dolgok felé is, mint a világ. A sejtjeinkig berögzült megfelelésekre történő ráismerés igazi felszabadultságot hozhat, de ezen túl nem árt elengedni is azokat... Akinek nem inge, persze ne vegye magára. 2024. október 7. 21:36 A pazarlás 50 árnyalata fenntarthatóság A pazarlás 50 árnyalata Elképesztően pazarló módon élünk és talán még azok is, akik odafigyelnek és igyekeznek óvatosan élni, gyakran beleesnek a pazarlás csapdájába. A green.hu összesítette a leggyakoribb hibákat. 2024. október 12. 16:03 A magyar nők töredéke jár rendszeresen emlőszűrésre egészség A magyar nők töredéke jár rendszeresen emlőszűrésre A 35 évesnél idősebb magyar nők 44 százaléka még sosem járt emlőszűrésen, a fiatalabb nők körében ez az arány 80 százalék - derült ki az Affidea Magyarország megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból, amelyet a magánegészségügyi szolgáltató kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön közölt. 2024. október 3. 15:32 Több mint százezer elektromos rollert használnak ma Magyarországon Több mint százezer elektromos rollert használnak ma Magyarországon Általános városi közlekedési eszközzé válik a magán és közösségi elektromos roller, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon már több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek, amelyek mintegy 10 százaléka bérelhető, a többi magántulajdonú eszköz. Számuk folyamatosan nő, különösen a városokban, mivel az e-rollerekkel kikerülhetők a közlekedési dugók és parkolni is könnyű velük. 2024. szeptember 4. 11:56 Tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka Tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. 2024. szeptember 4. 11:49 Az úszás mint életre szóló ajándék úszás Az úszás mint életre szóló ajándék Aki gyermekként megtanul úszni, olyan ajándékot kap, amely az egész életére kihat – nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön is. 2024. augusztus 31. 4:00 A kék zónák titkai, ahol bizonyíthatóan tovább élnek az emberek életmód A kék zónák titkai, ahol bizonyíthatóan tovább élnek az emberek A hosszú élet titka sokakat érdekel, és számos kutatás és véleménycikk foglalkozik a témával. Mindenki szeretne legalább száz évig élni, és talán még fontosabb, hogy életünk második ötven éve is minőségi és egészséges legyen. A „kék zónák” azok a területek, ahol az emberek között a százévesek aránya az átlagnál jóval magasabb. A green.hu annak járt utána, hogyan élnek ezeken a helyeken az emberek. 2024. augusztus 11. 3:29 Soha nem leszek olimpiai bajnok, de egyet mind elsajátíthatunk az élsportolóktól Soha nem leszek olimpiai bajnok, de egyet mind elsajátíthatunk az élsportolóktól Már több mint egy hete zajlik az olimpia, néhány balhé, sok szép pillanat, összességében folytonos izgatottság érzés jellemzi ezt az időszakot. És miközben otthon a kényelmes fotelből drukkolok a sportolóknak, már rég beletörődtem abba, hogy mi, akik nézzük mások teljesítményét, mi is értékesek vagyunk, mi is aktívak vagyunk, csak más-más szinten. De egy valamit (tudom, többet is…) mindenképpen megtanulhatunk a sportolóktól. 2024. augusztus 3. 23:03 Egy újabb fontos lépés az állatok védelme érdekében Egy újabb fontos lépés az állatok védelme érdekében A rendőrség elkötelezett a felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése mellett. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a még hatékonyabb, közös fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött. 2024. július 29. 23:01 Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Közeleg az olimpia, már csupán néhány nap maradt vissza a megnyitóig, és a vigyázó szemét mindenki Párizsra veti. Az itthonról történő izgalmas várakozás a sportszámok előtt, a bekészülés, a takaró és a nasi kettőse sokaknál a mai napig kiveri a biztosítékot. 2024. július 22. 21:42
... 13 14 15 16 17 ...
közélet
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Megválasztották a legjobb balatoni strandokat - tarolt Veszprém vármegye A Balatoni Szövetség idén 23. alkalommal adta át a Kék Hullám Zászló strandminősítéseket, a legjobb strand 2026-ban a balatonfüredi Kisfaludy Strand lett.  Jóval kevesebb búza termett idén Magyarországon, mint az elmúlt években Az idei búzatermés jelentősen elmarad az előző évek eredményeitől. Az Agrárminisztérium előzetes becslése szerint mintegy 4 millió tonna búza kerülhet a magtárakba, ami nagyjából másfél millió tonnával kevesebb a tavalyi termésnél. Sakkozóból köztársasági elnök Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője. Magyar Péter hozzátette: hétfőn találkozik Polgár Judittal, és megtiszteltetésnek érezné, ha elvállalná a felkérést. Időközi polgármester-választást tartanak ma Csóton Azért rendeznek időközi választást a Veszprém vármegyei településen, mert a községet 1998 óta függetlenként vezető Kékesi István április 21-én elhunyt. Sulyok Tamás aláírja a 17. alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. 16 éves kortól szavazhatnánk? Újabb komoly politikai vitát indíthat el a választási korhatár esetleges leszállítása. Magyar Péter miniszterelnök szombat reggeli Facebook-posztjában jelezte: maximálisan támogatná, hogy a jövőben már a 16 évesek is urnákhoz járulhassanak. Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján. Molnár Gábor vette át a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetését 2026. július 16-ától Molnár Gábor rendőr dandártábornok látja el megbízással a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait.
sport
Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben. Anglia a francia válogatott legyőzésével vb-bronzérmes Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot. Magabiztos győzelemmel zárta a felkészülést a VSC Veszprém Magabiztos, 6–0-s győzelemmel hangolt a jövő heti bajnoki rajtra a VSC Veszprém, amely a nyári felkészülési időszak utolsó mérkőzésén a szintén NB III-as Balatonalmádi SE együttesét múlta felül. Két éremmel zárták a VESC sportolói a siófoki grapplingversenyt Két érmet szereztek a Veszprémi Egyetemi Sport Club versenyzői a július 12-én Siófokon rendezett Siófok Brawls – NoGi Only Submission grapplingversenyen. Gesztesi Ádám aranyérmet nyert a 80 kilogramm feletti kategóriában, míg Ivanovici Attila bronzéremmel zárt a 80 kilogramm alatti kezdők mezőnyében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.