Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hegedűs Barbara

Befejeződött a Kistó utca rekonstrukciója, felkészül: Pápai út városfejlesztés Befejeződött a Kistó utca rekonstrukciója, felkészül: Pápai út Újabb mérföldkőhöz érkezett Veszprém város „Északi iparterület közlekedésfejlesztése” című pályázata. A Henger utca komplett megújítása és a Kelet-nyugati közlekedési főtengely megépítése után a Kistó utca burkolatrekonstrukciója is befejeződött. 2020. október 19. 4:10 Az aradi vértanúk erőt adhatnak nekünk emléknap Az aradi vértanúk erőt adhatnak nekünk Az aradi vértanúk nemzedékeken átívelő változást szerettek volna elérni, hogy az elkövetkezendő generációk számára ne csupán reményfoszlány legyen a szebb jövő - mondta megemlékező beszédében Hegedűs Barbara alpolgármester. 2020. október 11. 4:00 Helyi cégek helyben segítik a vírus elleni védekezést Hegedűs Barbara Helyi cégek helyben segítik a vírus elleni védekezést Két veszprémi cég, a Masterplast Nyrt. és a VIDEOTON HOLDING Zrt. összesen 3000 darab maszkot adományozott a városnak, amit a helyi oktatási, egészségügyi és szociális intézményekben osztanak szét. 2020. október 9. 4:00 Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban Dózsaváros Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban A hagyományos nyárbúcsúztató családi nappal ünnepelték az időjárás-előrejelzések szerinti utolsó nyárias hétvégét Dózsavárosban. 2020. szeptember 18. 4:00 Országosan dobogósak a Veszprém megyei civilek pályázati eredményességben civil Országosan dobogósak a Veszprém megyei civilek pályázati eredményességben A civil egyesületek számára tartottak információs napot csütörtökön a Városházán, ahol az eddigi pályázatok eredményessége mellett a jövő évi kiírásokról is megtudhattak friss információkat a résztvevők. 2020. szeptember 10. 4:00 Racionalizálják a helyi járatos menetrendet közgyűlés Racionalizálják a helyi járatos menetrendet Az éjszakai járatok ritkításáról, a bevásárló járatok átszervezéséről és misebuszok indításáról döntött a közgyűlés szerdán. 2020. augusztus 24. 11:00 Ősszel megismerhetjük Veszprém új parkolási koncepcióját parkolás Ősszel megismerhetjük Veszprém új parkolási koncepcióját Már több éve napirenden van Veszprém parkolási koncepciójának felülvizsgálata, ezzel együtt új parkolók kialakításának a tervei. Megkérdeztük az illetékeseket, hogy hol tart ez a folyamat és mikor változhat pozitív irányba a megyeszékhely parkolási helyzete. 2020. augusztus 11. 13:00 Focipályával a gazdaság vérkeringéséért közélet Focipályával a gazdaság vérkeringéséért Kedden kora este ünnepélyes körülmények között avattak fel egy műfüves focipályát a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában. Nagyon jó hír, hogy a harmincmilliós beruházásból mindösszesen hárommillió forintot kellett biztosítania városunknak. A fennmaradt összeget, huszonhétmillió forintot ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség állta. 2020. augusztus 4. 20:11 Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet jégkorong Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet Mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként épülhet új jégcsarnok a Dózsavárosban. 2020. július 31. 4:00 Az illegális hulladéklerakás és a kisutcák forgalma volt a fő téma Dózsavárosi Tanács ülésén Az illegális hulladéklerakás és a kisutcák forgalma volt a fő téma Dózsavárosi Tanács ülésén A járványhelyzet miatt csak június végén tudott összeülni a városrészi civil szervezeteket és intézményeket tömörítő csoport és az önkormányzat. 2020. július 1. 12:00 Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Módosította a februárban elfogadott költségvetést a képviselőtestület pénteken. Az előterjesztés tárgyalásakor a kormányzati forráselosztás és az önkormányzat válságban vállalandó szerepe lobbantott vitát. 2020. június 29. 4:05 A színházat még tervezik, az állatkert már nagyrészt megújult A színházat még tervezik, az állatkert már nagyrészt megújult A sportuszodát jövőre, az Aranyos-völgyi hidat 2023 végén használhatjuk majd először – derült ki Hegedűs Barbara alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. 2020. június 22. 4:00 A veszprémi gyepmester egy medvét is megszelídítene A veszprémi gyepmester egy medvét is megszelídítene Élhet-e egymás mellett békében vaddisznó és ember? Nos, Varga József szerint akár legjobb barátok is lehetnek. Lassacskán már másfél éve, hogy a nyugdíjas mezőgazdasági szakember átvette a Veszprémi Gyepmesteri Telep vezetését. Azóta pedig olyan helyet sikerült varázsolnia az egykori "dögkútból", ahol a kóbor, netalán utcára kitett állatok ismét otthon érezhetik magukat. 2020. június 9. 4:00 Négy terület, egy felelős Négy terület, egy felelős Második ciklusban önkormányzati képviselő és tavaly október óta alpolgármester Hegedűs Barbara, aki rögtön négy kiemelt területért is felelős az önkormányzatban. Ezekről, valamint a több fronton való helytállásról is beszélgettünk. 2020. június 10. 4:00
... 11 12 13 14 15
közélet
Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Szombat délután Veszprémben a Zeneiskola előtti parkban indította őszi országjárását Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő az eseményen tőle szokatlan módon reagált az elmúlt hónapok kritikáira, többek közt a „Facebook-kormányzásra”, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének viharos kinevezésére, de szót ejtett a Tisza Szigetek jövőjéről, a beígért elszámoltatás menetrendjéről, valamint a közbeszéd állapotáról is. Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton. Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni. 
sport
A Veszprém korábbi kapusa 16 védéssel tért vissza spanyol csapatába Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza az Atlético Valladolidba, amely 28-26-ra nyert a Rebi BM Cuenca otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Atlétikai Világdöntő: Molnár nyolcadik 400-on Molnár Attila a nyolcadik helyen végzett az atlétikai Világdöntőben (Ultimate Championship) 400 méteren szombaton, Mátó Sára 400 m gáton és Takács Boglárka 100-on nem jutott döntőbe. Premier League: gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az idénybeli első pontját megszerző Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában szombaton. ILCA 6-vb: Érdi Mária negyedik lett Érdi Mária az éremfutamokban a hatodik helyről kettőt előre lépve negyedikként zárta a vitorlázó ILCA 6 hajóosztály írországi világbajnokságát. Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.