Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katanics Sándor

Bekövetkezett, amire számítani lehetett: Gyurcsányék elérték, hogy Katanics már nem DK-s politikus Katanics Sándor Bekövetkezett, amire számítani lehetett: Gyurcsányék elérték, hogy Katanics már nem DK-s politikus Szombaton benyújtotta a kilépési nyilatkozatát Katanics Sándor a Demokratikus Koalíció pártigazgatójának, valamint Gyurcsány Ferenc pártelnöknek. Amögött, hogy a DK helyi embere alig fél év alatt a legerősebb ellenzéki politikus szerepéből a kilépésig jutott el, a zavaros veszprémi előválasztás áll és a demokratikus alapelveket nélkülöző központi pártutasítások sora. 2021. augusztus 16. 14:08 Bezárult a kör? Megvan, hogy milyen színekben indul Katanics Sándor az előválasztáson Katanics Sándor Bezárult a kör? Megvan, hogy milyen színekben indul Katanics Sándor az előválasztáson A Civil Bázis Egyesület fogadta be Katanics Sándort, így kvázi civil színekben méretteti meg magát az őszi előválasztáson Veszprémben a pártpolitika szempontjából még mindig DK-s politikus. 2021. augusztus 6. 14:26 Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor Katanics Sándor Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor A DK helyi politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy ugyan nem a DK színeiben, de várhatóan el tud indulni az ellenzéki előválasztáson ősszel. 2021. augusztus 2. 13:53 A lakosságot legkevésbé terhelő megoldást várnak a veszprémi képviselők a kormánytól a rátóti katonai bázis ügyében A lakosságot legkevésbé terhelő megoldást várnak a veszprémi képviselők a kormánytól a rátóti katonai bázis ügyében Egyhangú szavazással kérik a Gyulafirátót mellett létesítendő katonai bázis terveinek újragondolását a kormánytól a veszprémi önkormányzati képviselők. 2021. július 19. 11:32 Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az ellenzék a rátóti katonai bázis miatt Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az ellenzék a rátóti katonai bázis miatt Hartmann Ferenc (MSZP-P-LMP) és Katanics Sándor (DK-Szakszervezet) ellenzéki frakcióvezetők kedd délután tartott sajtótájékoztatójukon számoltak be arról, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték a polgármesternél, ahol a Gyulafirátót mellett tervezett katonai bázis helyszínének módosítását tűznék napirendre. 2021. július 6. 17:47 Napirenden kívül: helyreálltak a foglalkoztatási adatok Napirenden kívül: helyreálltak a foglalkoztatási adatok A polgármester napirend előtt értékelte az elmúlt küzdelmes hónapokat, a képviselők lakótelepi parkolóról, falfestményekről és iskolai menzáról kérdeztek. 2021. június 24. 16:10 Gyurcsány ítélőképességén is múlik, hogy elindulhat-e Katanics Sándor az előválasztáson politika Gyurcsány ítélőképességén is múlik, hogy elindulhat-e Katanics Sándor az előválasztáson Továbbra is kérdéses, hogy elindulhat-e Katanics Sándor az ellenzéki előválasztáson. A veszprémi DK-s politikus közösségi oldalán már többször jelezte, hogy demokratikus úton szeretné megmérettetni magát a többi ellenzéki jelölttel szemben, viszont az előválasztáson való részvétel feltételei miatt ez már nem csak az ő elhatározásán múlik. 2021. június 10. 13:00 Mi indokolta a V-Busz szabadnapi menetrendjének bevezetését? V-Busz Mi indokolta a V-Busz szabadnapi menetrendjének bevezetését? A V-Busz hétvégi menetrendjének bevezetése miatt Katanics Sándort, önkormányzati képviselő nyílt levélben fordult a polgármesterhez, amelyben arra kéri Porga Gyulát, hogy vizsgálja felül a döntést. A közösségi közlekedésért felelős cég pedig közleményben reagált az ellenzéki képviselő felvetésére és indokolta a döntés szükségességét. 2021. április 6. 15:44 Ellenzéki előválasztás jelöltek nélkül? közélet Ellenzéki előválasztás jelöltek nélkül? Mint amikor egy csapatnak rövid a cserepadja, a mérkőzésen pedig a fáradt kulcsjátékosokat nem tudják minőségi cserékkel pótolni, úgy áll jelenleg a veszprémi ellenzék helyzete a nyárra tervezett előválasztás előtt. Egyedül a DK háza táján volt mozgolódás, de ott is biztos eddig, hogy Katanics Sándornak felmutatták a cserét jelző táblát és egy ismeretlen helyi ügyvéd lép a politika pályájára. 2021. március 5. 15:09 Zavar az erőben a veszprémi DK-nál, ismeretlen helyi ügyvédre cserélnék Katanicsot politika Zavar az erőben a veszprémi DK-nál, ismeretlen helyi ügyvédre cserélnék Katanicsot Még a választás célegyenesére való ráfordulás előtt eldőlt, hogy az ellenzék nem a DK helyi emberét, Katanics Sándort indítja Veszprémben a jövőre esedékes országgyűlési választáson. A korábbi választásokon a Fidesz jelöltjével szemben többször alulmaradt Katanics a DK helyi elnöki posztjáról is lemondott. Érkezhet egy politikában járatlan ügyvéd? 2021. február 23. 4:00 Napirend előtt: koronavírus, talajszennyezés, V-Busz közgyűlés Napirend előtt: koronavírus, talajszennyezés, V-Busz Hosszú idő után először tartottak rendes közgyűlést csütörtök délután. Záporoztak is a napirend előtti kérdések. 2020. szeptember 29. 4:00 Közgyűlés: szervizút, kettős kereszt, koronavírus közgyűlés Közgyűlés: szervizút, kettős kereszt, koronavírus Rendkívüli közgyűlést tartottak kedd délelőtt a Városházán. 2020. szeptember 25. 4:00 Racionalizálják a helyi járatos menetrendet közgyűlés Racionalizálják a helyi járatos menetrendet Az éjszakai járatok ritkításáról, a bevásárló járatok átszervezéséről és misebuszok indításáról döntött a közgyűlés szerdán. 2020. augusztus 24. 11:00 Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Halat, hálót, hitelt, hozzájárulást Módosította a februárban elfogadott költségvetést a képviselőtestület pénteken. Az előterjesztés tárgyalásakor a kormányzati forráselosztás és az önkormányzat válságban vállalandó szerepe lobbantott vitát. 2020. június 29. 4:05
... 2 3 4 5 6
közélet
Rózsa Pizzéria – több mint egy pizzéria Egy jó étterem nemcsak az ételekről szól. Fontos a hangulat, a környezet és az is, hogy egy családi ebéd, baráti találkozó vagy éppen egy randevú során mindenki jól érezze magát. A Rózsa Pizzéria Nemesvámoson éppen ezt kínálja vendégeinek, és most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben is bemutatkoznak az olvasóknak. White Gold Ékszer – ahol az arany időtálló történetté válik Egy ékszer sokszor jóval többet jelent egyszerű kiegészítőnél. Egy eljegyzési gyűrű egy fontos kezdetet, egy különleges ékszer egy meghatározó pillanatot, egy örökölt darab pedig egy egész történetet őrizhet. A White Gold Ékszer Veszprém Jutasi út 18/1 szám alatti üzletében ezekhez a különleges pillanatokhoz kínálnak időtálló darabokat – a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben pedig most az üzlet kínálatával és szolgáltatásaival is megismerkedhetnek az olvasók.  Magyar Péter: elindítjuk a Szent István vidékfejlesztési programot A kormány elindítja a Szent István vidékfejlesztési programot - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt. Magyar Péter közölte, már dolgoznak azon a javaslaton, amely a "kiüresített" megyei közgyűlések megszüntetését és a rendszer teljes átalakítását célozza. Megválasztották a Független Közmédia Testület tagjait A Független Közmédia Testület kilenc helyéből hatot betöltött kedden az Országgyűlés, megválasztva a fórumba a szakmai szervezetek és a kormányoldal által javasolt szakembereket, majd döntött arról, hogy Bayer Judit lesz a közszolgálati függetlenségének védelmét feladatul kapott grémium elnöke. Gerstmár Ferenc: A sportrégiós évben a lakótelepi sportpályákra is kellene pénzt találni Repedezett burkolat, elavult kosárpalánkok – ilyen állapotban van jelenleg az Aradi vértanúk utcai labdapálya, ahol kedden tartott sajtótájékoztatót Gerstmár Ferenc. Az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselője szerint éppen a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 évben lenne indokolt, hogy a nagyobb sportprogramok mellett a bárki által ingyenesen használható városi pályák felújítására is jusson forrás. Már készül a veszprémiek által megszavazott legmegosztóbb beruházás A belvárosi körforgalmaknál elkezdték építeni a gyalogátkelő lámpásításához szükséges oszlopokat, amiket a veszprémiek szavaztak meg a közösségi költségvetésben. Várhatóan a hónap végére üzembe is helyezheti a város. Még könnyebb az út a Pannon Egyetemről a WIZZ Airhez A tanteremtől a légi iparág legfelsőbb szintjéig vezető utat nyit meg a Pannon Egyetem és a WIZZ Air most megkötött stratégiai együttműködése. A megállapodásnak köszönhetően a veszprémi hallgatók közvetlenül a piacvezető légitársaság szakembereitől tanulhatnak, valós vállalati projektekben vehetnek részt, és nemzetközi karrierlehetőségekhez juthatnak. Új polgármestert választottak Mihályházán A vasárnapi időközi választáson a független Keszeg Attila Tibor szerezte meg a szavazatok többségét a Veszprém megyei településen. Az AfD kapta a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint. Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek - áll a hatóságok vasárnap este kiadott frissített tájékoztatásában.
sport
A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Női kosárlabda-vb: győzelem a dél-koreaiak ellen, csoportmásodikként jutottak tovább a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 82-73-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot hétfőn a berlini világbajnokság harmadik fordulójában, ezzel csoportmásodikként jutott tovább, és kedden a negyeddöntőért lép pályára az A jelű négyes harmadikja ellen. Tizenkét szenior érem Négy arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szereztek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szenior atlétái a korosztályos országos bajnokságon. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója. A legjobbak között a VEDAC Rendkívül kiélezett küzdelemben, nagyszerű csapatmunkával vívta ki a VEDAC a harmadik pozíciót és az első divízióba jutást az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságon.   Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. Premier League: megvan a Liverpool idénybeli első győzelme A Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott az újonc Ipswich Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.