Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Tűzszünet megfontolását javasolta Zelenszkijnek Orbán Tűzszünet megfontolását javasolta Zelenszkijnek Orbán Kijevbe látogatott és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Orbán Viktor kedden. 2024. július 2. 15:12 277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást a számukra kiírt pályázaton 277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást a számukra kiírt pályázaton Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.   2024. július 2. 13:57 Három tanács a friss diplomásoknak Pannon Egyetem Három tanács a friss diplomásoknak Hétfő délelőtt megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, amelyen kilenc év után először nem dr. Gelencsér Andrástól vehették át a hallgatók a diplomájukat, hanem utódjától, éppen a hétfőtől hivatalba lépett dr. Abonyi Jánostól, az egyetem új rektorától. Ő köszöntőbeszédében az értékek sokféleségéről beszélt, ezen kívül az egyetemisták három hasznos és egész életre szóló tanácsot is kaptak. 2024. július 2. 15:32 Jön a 'szellentésadó' Dániában green.hu Jön a 'szellentésadó' Dániában A világon elsőként megadóztatják Dániában 2030-tól az állattartó gazdákat a szarvasmarhák, disznók és bárányok által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége alapján. Ez lesz az első szellentésadó. 2024. július 2. 11:15 Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? Magyar Honvédség Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? A mai huszon- és harmincévesek már csak az apáik és nagyapáik anekdotáiból ismerhetik, hogy milyen volt egykor a sorkatonai szolgálat. Habár ez a kötelező szolgálatot 2004-ben felfüggesztették, a Magyar Honvédség állománya és technológiai felkészültsége folyamatosan növekszik és fejlődik, aminek egyik fontos pillérét a tartalékos honvédek alkotják. Az ő toborzásukról, kiképzésükről és feladataikról is beszélgettünk Soós Gyula alezredessel, a Veszprémi Toborzó Központ parancsnokával. 2024. július 1. 22:18 Orbán Viktor: új korszak kezdődik Orbán Viktor: új korszak kezdődik Új korszak kezdődik - jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével. 2024. június 30. 14:17 Éleslátás ajándékba Éleslátás ajándékba A Szemeszter Optika elkötelezett az éleslátás mellett, már tizedik alkalommal segítették ajándék szemüveggel a rászoruló családokat egy jótékonysági program keretében. Idén kilenc szemüveget adtak át speciális láttásigényű személyeknek, akik közül a legfiatalabb kétéves. 2024. június 29. 13:40 Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar A Pannon Egyetem Humántudományi Karán péntek délelőtt tartották az idei diplomaátadó ünnepséget, amely kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen búcsút vettek a leköszönő rektortól, dr. Gelencsér Andrástól és a kar dékánjától, dr. Navracsics Judittól.   2024. június 29. 14:44 Brusznyai 100: akit hőssé avatott az emlékezet Brusznyai 100: akit hőssé avatott az emlékezet Péntek délután a Városházán mutatták be Brusznyai Árpád születésének századik évfordulója alkalmából A mi hősünk című könyvet, mely a Brusznyai Árpád Alapítvány harmincöt évéről szól. Emlékezések, beszámolók, fotók színesítik az Imre Frigyesné és Szűts István Gergely által szerkesztett kötetet. 2024. június 28. 22:13 A Balaton vonzotta a legtöbb magyar vendéget a második negyedévben A Balaton vonzotta a legtöbb magyar vendéget a második negyedévben Minden ötödik belföldi foglalás a Balaton térségébe szólt a második negyedévben a Szallas.hu adatai szerint. A magyar tenger környékén Siófok, Hévíz és Balatonfüred volt a legnépszerűbb, az országos összesítésben pedig Budapest, Siófok és Eger. Júliusban tovább élénkül a Balaton forgalma, az előfoglalások több mint harmada oda szól. 2024. június 28. 10:30 Dr. Englert Tímea pszichiáter kapta idén a Perlaky-díjat Dr. Englert Tímea pszichiáter kapta idén a Perlaky-díjat A díjjal Veszprém város az helyi egészségügyben dolgozókat ismeri el minden évben Semmelweis-nap alkalmából. 2024. június 28. 14:32 Szakértelem és emberség Szakértelem és emberség A Csolnoky Ferenc Kórházban csütörtök délelőtt, a magyar egészségügy napja alkalmából ünnepélyes keretek között tüntették ki azokat, akik az elmúlt év folyamán kivételes szakmai teljesítményt nyújtottak, ezzel is erősítve az intézmény elkötelezettségét az egészségügy szolgálata iránt. 2024. június 27. 22:19 Elon Musk fogja elpusztítani a Nemzetközi Űrállomást Elon Musk fogja elpusztítani a Nemzetközi Űrállomást A NASA 843 millió dollárt, átszámítva több mint 312 milliárd forintot fizet a SpaceX vállalatnak, hogy biztonságos körülmények között megsemmisítse a Nemzetközi Űrállomást. 2024. június 27. 22:20 Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956 veszprémi mártírja Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956 veszprémi mártírja Mécsesgyújtással emlékezett Brusznyai Árpádra születésének századik évfordulóján a Védegylet Veszprémért Egyesület a Megyeház téren. 2024. június 28. 16:22
... 205 206 207 208 209 ...
sport
Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.