Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

kultúra

Vár-udvari-játékok 2008. július 3. 9:22 2008: A biblia éve / Nagyhatalom és világuralom – Dávid király országa 2008. július 2. 7:19 A régi megy, az új marad / Átadás-átvétel a Nemzeti Színházban Kedden hivatalosan is átvette a Nemzeti Színház kulcsait s ezzel a színház vezetését Jordán Tamástól Alföldi Róbert. Az elmúlt fél évben együtt, egymás mellett dolgoztak, ami itthon Magyarországon, valljuk be nem annyira jellemző. Próba volt ez a közös munka, - fogalmazott Hiller István, kultuszminiszter – hogy ezzel mutassanak példát a magyar kultúra kulturáltságáról. Jordán Szombathelyre megy tovább, ahol egy új, önálló, egészen egyedi társulatot hoz létre a következő évadtól. Alföldi pedig úgy tűnik, maximálisan teljesíti a pályázatában vállaltakat. Minden szájíznek megfelelő, magas művészeti színvonalú, határokon átívelő színházat alkot, szoros együttműködésben olyan intézményekkel, mint a Művészetek Palotája, a Nemzeti Múzeum, és a Ludwig Múzeum. A társulat is szinte teljesen átalakul, az új direktor a hazai színművészet krémjét gyűjtötte maga köré. 2008. július 1. 14:03 Harminc év két órába sűrítve / A budapesti Fészekben meséltek a Zorán darabról az alkotók Budapesten a Fészek étteremben mutatkozott be az országos sajtó előtt annak a csapatnak a magja, akik Zorán dalait viszik színpadra. Vándorfi László rendező, aki a 28 kiválasztott számot színpadra alkalmazta az előadás dramaturgiájáról, Krámer György a koreográfiáról mesélt. A főszerepet, illetve annak kettős énjét, Gazdag Tibor, Zayzon Csaba és Egyed Brigitta alakítják. A sajtótájékoztatón maga Zorán és két zenésze, valamint Sztevanovity Dusán is jelen volt. Azt mondják, nagy izgalommal várják a bemutatót. 2008. június 30. 23:41 Rekordot döntöttek a gitárosok / A világ leghosszabb koncertje Balatonfüreden 216 órán át szólt a zene Balatonfüreden a Tagore sétány végében álló Kisfaludy színpadon. A tavalyi 192 órás Guiness rekordot, melyet szintén Füreden állítottak fel, lehagytak a kanadaiak. Ők 200 órát teljesítettek, erre 16 órát húztak rá a mieink. Így újra nálunk a rekord! 2008. június 30. 20:29 Színek és árnyak a Padláson Egy emléket, a Balaton színeit, egy úszás élményét villantják fel többek között a kiállított alkotások – utalt a látottakra Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke a balatonalmádi Padlás Galéria június 29-i megnyitóján. 2008. június 30. 15:50 „Alkimista műhely”, kiállítás nyílt Várpalotán / a XV. századi Thury várban Az Országos Műszaki Múzeum Vegyészeti Múzeumában tekinthető meg az alkimista műhely című állandó kiállítás. A gyönyörűen megrendezett kiállítást megtekintőt az idő kereke visszarepíti a középkorba. Már Mátyás király udvarában is dolgoztak csillagászok és alkimisták, keresve az örök élet esszenciáját vagy az „aranygyártás” titkát. A látogatók kézhez kaptak egy-egy darab „bölcsek kövét”, melyhez a kiállítás rendezői egy receptet is mellékeltek. A kiállítás szervesen kapcsolódik a nyolcadik alkalommal megrendezendő, 7-12. osztályos diákok nyári táborához 2008. június 27. 14:56 Művészeti Fesztivál idén is Balatonfüreden / A nyári szezonban egymást követik a nívós kulturális rendezvények Füreden A nyár a fesztiválok ideje, Balatonfüreden is egymást követik a nívós, hagyományos, országos hírű rendezvények. Még tart a gitárfesztivál, valamint a hal és bor ünnepe, s máris kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál. Immáron hatodik alkalommal (július 2-12 között), 10 napon át a város legszebb épületeiben várják a művészetkedvelőket, s az ingyenes, szabadtéri program is jóval több, mint tavaly – mondta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályvezetője. 2008. június 27. 12:12 A Pannon Várszínház beugrása Budapesten A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szombaton, június 28-án, 20.30-kor a Pannon Várszínház előadásában mutatják be az Oliver! című musicalt. Az eredeti tervek szerint a Szolnoki Szigligeti Színház vendégszerepelt volna péntek és szombat este a Margitszigeten, de az előadást visszamondták. Mivel már sok jegyet adtak el a szervezők, és azért is, hogy ne csalódjanak a nézők, egy olyan különleges megoldást választottak, hogy színház ugrik be színház helyett. Így a szombati előadáson a Pannon Várszínház nagysikereket elért Oliver! című musicaljét láthatják a nézők. 2008. június 25. 17:11 2008: A biblia éve / Az államszervezés nehézségei 2008. június 25. 7:04 Széchenyi-ismereti füzet nemcsak diákoknak / – olvasásra is ösztönöz – Hiánypótló füzetecske jelent meg a közelmúltban a balatonfüredi Széchenyi Társaság gondozásában. A kiadvány nem az életmű feldolgozásával, elemzéssel foglalkozik, hanem kérdez. Éppen ez adja nagyszerűségét. 2008. június 24. 13:31 Táncos lábak fesztiválja Füreden / – V. Sirály Táncfesztivál Balatonfüred 2008. június 19-22. – A négynapos rendezvény első két napján a Kisfaludy Színpadon (az ország egész területéről érkező) 42 csoport ötszáznál is több résztvevője mutatta be versenyprogramját a társadalmi zsűri előtt. A közönség szavazatai alapján két közönségdíjat is átadtak (közönségdíjak 19-én, csütörtökön: Jonatán Táncegyesület Nyíregyháza, Hullámok című koreográfia, mv.: Babka Beáta; 20-án, pénteken: Bárdos Lajos Művészeti Iskola, Tiszaföldvár Keringő fényében című koreográfia, mv.: Szarvas Katalin). 2008. június 24. 11:03 Balatoni hal- és borünnep 2008. június 23. 13:40 Új év, új virágzás: Évadot zárt a Petőfi Színház / Kőrösi Csaba Petőfi és Latinovits-díjas Az elmúlt fél évben, mióta Bujtor István és Eperjes Károly vezetik a veszprémi Petőfi Színházat nagyrészt letudták a korábbi adósságot, gazdaságilag stabilizálták az intézményt, megduplázták az előadások s ezzel a nézők számát. Röviden így lehetne összefoglalni annak a munkának az eredményét, amit a művészpáros erőfeszítéseinek köszönhetünk. Az évadzáró társulati ülésen a múlta való visszatekintésen túl inkább a jövőbe igyekeztek tekinteni a teátrum vezetői, hiszen ha a munka ilyen irányba és ilyen lendülettel folytatódik tovább, s ebben partner lesz a közönség, néhány éven belül a Petőfi Színház visszanyerheti mára kissé megkopott fényét. 2008. június 23. 13:38
... 462 463 464 465 466 ...
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott. Magyar labdarúgó-válogatott: Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is a keretben Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe. Bajnokok Ligája: a Liverpool 2022, a Galatasaray 2013 után juthat ismét a negyeddöntőbe Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool egygólos hátrányból kezdi a szerdai, hazai visszavágót Sallai Roland együttese, a Galatasaray ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - az angol bajnok 2022, a török pedig 2013 után juthat be ismét a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban. Európa-liga: a Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat Negyvenegy év szünet után juthat újra a legjobb nyolc közé magyar labdarúgócsapat európai kupasorozatban, a Ferencváros ugyanis kétgólos előnnyel lép pályára szerda délután Bragában, az Európa-liga nyolcaddöntős párharcának visszavágóján. Kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros elődöntő lesz A bajnok Győr a címvédő Ferencvárossal találkozik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első napján, az elődöntőben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.