Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

kultúra

Nekünk játszanak Nekünk játszanak Számos változáson ment át a Pannon Várszínház. Az előttünk álló évad újdonságairól a hétfői évadnyitó társulati ülésen számolt be Vándorfi László igazgató. 2012. szeptember 17. 19:17 Nő az Operaház támogatása A 2013-as költségvetésben a dalszínház támogatására 8,3 milliárd forintot irányoztak elő - jelentette be L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. 2012. szeptember 17. 15:56 Gyermekszereplőket keres a Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az Iphigenia Auliszban című játékszíni produkciójához. Óvódás és kisiskolás, alacsony termetű kisfiúk jelentkezését várjuk. 2012. szeptember 17. 14:20 Ünnep a Csillagvár Waldorf Óvodában Egy hetes programsorozattal ünnepli fennállásának 110. évfordulóját a Szent István úti óvoda, ahol 20 éve nevelnek Waldorf-módszerrel. 2012. szeptember 17. 12:48 Természet és vallás egysége Természet és vallás egysége Csonka Ibolya Natura et religio című kiállítása 2012. szeptember 15-én délután nyílt meg a Szaléziánumban. 2012. szeptember 17. 8:36 Színház a kertben, kertek a színházban Színház a kertben, kertek a színházban A Petőfi Színház pénteken bemutatott Csalódások című darabjának díszletéhez kapcsolódóan veszprémi kerteket bemutató kiállítás nyílt a teátrum aulájában. 2012. szeptember 15. 9:57 Török Virágé a Bujtor-emlékgyűrű Török Virág kellékes vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt a Petőfi Színházban pénteken, az évadnyitó premier előtt. 2012. szeptember 14. 21:09 Kétszázmilliót fordít az NKA az artmozik támogatására Csaknem 200 millió forintot fordít 2012-ben az artmozik támogatására a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amelynek idei bevételei várhatóan jelentősen meghaladják a tervezett összeget. 2012. szeptember 14. 15:15 Kulturális Örökség Napjai - ajánló Kulturális Örökség Napjai - ajánló Több helyszínen is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai alkalmából Veszprémben az előttünk álló hétvégén. 2012. szeptember 14. 10:06 „Az új helyszín összehozza az embereket” „Az új helyszín összehozza az embereket” A Városi Művelődési Központ új helyre költözése a természetesen lakosságot is érintette. Molnár Ernővel, a veszprémi Lokálpatrióták elnökével beszéltünk arról, ő hogyan látja, mi változott a környéken. 2012. szeptember 13. 17:25 November 2-án indul a Super TV2 November 2-án indítja új kábelcsatornáját a TV2, Super TV2 néven - hangzott el a televíziós társaság csütörtöki budapesti tájékoztatóján. 2012. szeptember 13. 16:31 Kétnapos konferenciával búcsúzott a levéltár Kétnapos konferenciával búcsúzott a levéltár Padányi Biró Márton veszprémi püspök halálának 250. évfordulója alkalmából egyháztörténeti konferenciát rendezett a Veszprémi Érseki Főkáptalani Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár szeptember 13-14-én. 2012. szeptember 13. 13:23 Átlényegült formák Átlényegült formák Diénes Attila Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 21-én, pénteken 17 órától a Csikász Galériában. 2012. szeptember 12. 15:00 Mesefesztivál a Kabócában Mesefesztivál a Kabócában Kilencedik alkalommal rendezi meg a Mesefesztivált szeptember 20 és 23 között a Kabóca Bábszínház a HEMO-ban. 2012. szeptember 12. 11:36
... 337 338 339 340 341 ...
közélet
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára.
sport
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.