Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Keressük a legvirágosabb veszprémi balkonokat! Keressük a legvirágosabb veszprémi balkonokat! Mutassák meg nekünk, hogyan alakítottak ki egy kis virágos oázist az erkélyükön. 2020. május 1. 4:00 Meghirdette új évadát a Pannon Várszínház Meghirdette új évadát a Pannon Várszínház Bejelentette a következő évadra vonatkozó terveit Vándorfi László társulata. 2020. április 29. 4:00 „Az égbolt is egyfajta térképnek tűnt, ott is hamar megtanultam tájékozódni” „Az égbolt is egyfajta térképnek tűnt, ott is hamar megtanultam tájékozódni” Ha van egy családi fészek, ahol a gyerekek esténként nem feltétlenül mesét, sokkal inkább csillagokat néznek, az csakis Ladányi Tamás otthona lehet. Ladányi Tamás asztrofotográfust már egészen kiskorában foglalkoztatta az égbolt végtelen világa. Első megfigyelése még iskolás éveire datálódik: 1985-ben sikerült a Halley-üstököst észlelnie. Munkái – többek között – a National Geographic magazinjában is megjelennek, fotói mellé pedig – jó írói vénájának köszönhetően – maga írja a szövegeket. Ladányi Tamás az az asztrofotográfus, aki szó szerint hazaviszi a munkát, hiszen nem titok, hogy kertjében saját maga építette meg csillagvizsgálóját… 2020. április 19. 13:36 Már az új évadra készül a Petőfi Színház Már az új évadra készül a Petőfi Színház A több hetes kényszerleállást követően folytatódott a művészeti munka a Veszprémi Petőfi Színházban. 2020. április 18. 16:33 Tönkremehetnek a fesztiválok és klubok Tönkremehetnek a fesztiválok és klubok Az elmaradó rendezvények jegyárait vissza kellene fizetniük a szervezőknek, de ha megteszik, sokan közülük rögtön csődbe is mennek. 2020. április 15. 13:47 Egy vers, aminek nem szabadna itt lennie Egy vers, aminek nem szabadna itt lennie Ma van a költészet napja, ami József Attila születésének évfordulója is egyben. Ennek apropóján felidézzük egyik legnagyobb költőnk életművét, de nem az irodalomkönyvek versein keresztül. Létezik egy kevésbé ismert költeménye is, amit nem véletlen, hogy nem tanítanak az iskolákban. 2020. április 11. 10:07 Kincsestár a nagymama kamrájából: süssünk együtt püspökkenyeret! Kincsestár a nagymama kamrájából: süssünk együtt püspökkenyeret! A sütés a maga módján ugyanúgy művészet, mint a festés, így tökéletes módja az eszképizmusnak: miközben a lelkünk megnyugszik, pár hozzávalóból csodás desszerteket készíthetünk. Neubauer Judit, az Emlékek íze bloggerének oldalát böngészve különösen úgy érezzük, hogy sütés közben egy mesés világba repülünk, ezért megkértük, osszon meg velünk is egy receptet. 2020. április 10. 15:43 A Petőfi Színház él, és élni akar A Petőfi Színház él, és élni akar Mi zajlik a színházban a kihirdetett veszélyhelyzet idején? Mi lesz az előadásokkal, fesztiválokkal? Rendhagyó, élő online adással jelentkezett a héten a Petőfi Szalon. 2020. április 10. 15:41 Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Friss lapszámmal és megújult struktúrával jelentkezik a Veszprém Portré internetes magazin: a kiadvány ezentúl a kultúra mellett a gazdaságra, a Veszprém és Balaton térségéből jövő kreatív és innovatív ötletek bemutatására is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. Pethő Imre főszerkesztővel beszélgettünk. 2020. április 9. 15:40 10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból 10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból A mozi tulajdonképpen az eszképizmus egyik formája: a jó film átmenetileg képes elfeledtetni velünk a gondjainkat, az igazán jó pedig arra is, hogy a képkockák lepörgése után más szemmel tekintsünk rájuk. 2020. március 31. 13:05 Online múzeumok és digitális művészek Online múzeumok és digitális művészek A technológia eltaszítja vagy közelebb hozza a művészetet az emberekhez? Miközben ezen gondolkodunk, az első gép által festett kép már aukcióra is került. 2020. március 31. 10:06 Elsősegélycsomag szavakból Elsősegélycsomag szavakból Rendkívüli különszámmal jelentkezik a Veszprém Portré internetes kulturális magazin: a civil összefogással készült lapszám mindazoknak szeretne most segíteni, akik úgy érzik, a koronavírus járvány kirántotta a lábuk alól a talajt. 2020. március 27. 15:07 Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján A színház világnapi üzenetet hagyományosan az esti előadások előtt szokták felolvasni a színházakban. Shahid Nadeem üzenetét előadások híján Jordán Tamás videóüzenetben olvasta fel. 2020. március 27. 11:49 A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején Ugyan a CoolLaunch néven megalakult ifjúsági szervezet fő célja, hogy bevonja a környékbeli fiatalokat az EKF programba és annak előkészületeibe, az önkéntesek a járvány alatt is segítenek, bizonyítva: ez is lehet az összefogás és a határainkon való túllépés része. 2020. március 25. 17:48
... 182 183 184 185 186 ...
közélet
Elkészült a paksi fenékküszöb első üteme 43 ezer köbméter kő felhasználásával, a tervezettnél jóval olcsóbban és gyorsabban, 17 nap alatt készült el a fenékküszöb első üteme, a Duna teljes szélességében - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.  Habos meglepetés az óvodásoknak Régi hagyomány a veszprémi Szent Margit Óvodában, hogy a nyári szünet vége előtt egy vidám családi és sportnappal búcsúztatják a szünidőt, a szombat délelőtti programon ezúttal egy olyan meglepetéssel készült az intézmény, amit még biztosan sokáig emlegetni fognak a kisgyermekek. Paks felé tartó kisrepülőgép miatt riasztották a magyar Gripeneket Riasztották a Magyar Honvédség készenléti vadászgépeit szombat reggel, miután egy férfi felszállt egy Kalocsán parkoló kisrepülővel, majd Paks felé indult - közölte a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán. Pótfelvételi: több mint 400 új hallgató jutott be a Pannon Egyetemre Újabb sikeres felvételi időszakot zárt a Pannon Egyetem: a csütörtökön kihirdetett pótfelvételi ponthatárok alapján 407 jelentkező nyert felvételt az intézmény képzéseire, így ők szeptembertől már pannonos hallgatóként kezdhetik meg tanulmányaikat. Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb, miközben a beruházás engedélyezéséhez szükséges kérelmet a kormányrendelet szerint csak szeptember 30-ig kell benyújtani. Kinek a szemetét fizetik a veszprémiek? Egy egyszerűnek tűnő jogszabályi mondat, amely a gyakorlatban véget nem érő adminisztratív útvesztőbe sodorja a városokat. Veszprémben a Cholnokyváros kukái mellett nemrég újra felhalmozott lomok esete tökéletesen mutatja meg, hogyan pattog a felelősség a társasházak, az önkormányzat és a szolgáltatók között. Kovács Zoltán városüzemeltetési irodavezetővel jártunk utána, kinek a zsebére megy az illegális szeméthegyek eltakarítása, és hogyan lehetne elkerülni a kialakult patthelyzetet egy amúgy ingyenesen elérhető szolgáltatással. 'Nem vagyok kedves, azt hiszem, ez most előny' – Unger Anna vezetheti az NVVH-t Unger Anna Rózát jelölte az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. A politológus a döntést követően közösségi oldalán köszönte meg a támogatást, pénteken pedig az Országgyűlés mondhatja ki a végső szót. A tisztség betöltéséhez kétharmados többség szükséges. Januártól 120 ezer forintra emelkedik a legalacsonyabb öregségi nyugdíj Január 1-jétől 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege – közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön. Iskolatáskával segíti a hátrányos helyzetű diákok tanévkezdését az Iparkamara Összefogtak a Veszprém vármegyei vállalkozások a hátrányos helyzetű gyermekekért. A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) és a VKIK-PE Női Vállalkozói Klub jótékonysági „Iskolatáska” programjának keretében 111, tanévkezdéshez szükséges felszerelésekkel megtöltött iskolatáskát állítottak össze a rászoruló diákok számára. Meghalt Nádas Péter író Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában.
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.