Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Work in progress A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Különleges helyszínt fedezhetnek fel a Veszprémi Érsekség Work in Progress programsorozatának résztvevői. Február 24-én és 25-én, az idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett „sisakos túrán” az érdeklődők megtekinthetik a Szent Mihály Főszékesegyház altemplomát, valamint a 18. század egyik legnagyobb hatású veszprémi püspökének monumentális barokk síremlékét, amelynek restaurálása idén vette kezdetét. 2024. február 22. 16:55 Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét. 2024. február 21. 15:23 Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Új állandó tárlattal köszönti a tavaszt a Laczkó Dezső Múzeum. Még töltik a vitrineket, jövő péntektől azonban bárki megtekintheti a Veszprém történelmét a tárgyakon keresztül bemutató kiállítást. 2024. február 20. 19:59 Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Február 22-25. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Az EKF programja idén is rendkívül színes kínálattal jelentkezik, koncertet ad a 30Y, a Felső tízezer, workshopot tart a FISZ, és a fantasy is komoly szerepet kap. 2024. február 20. 14:28 A teremtett világ szépségeit ábázolták a gyermekek A teremtett világ szépségeit ábázolták a gyermekek A Házasság hete keretein belül – a témához kapcsolódó – rajzpályázatra is sor került, méghozzá a Kukkantó Egyesület szervezésében. Az óvodások, valamint a kisiskolások pályaműveit szakmai zsűri értékelte, több mint kétszáz rajz érkezett. Az eredményhirdetésre szombat délelőtt, a Veszprémi Petőfi Színházban került sor. 2024. február 17. 13:36 A Z generáció újra népszerűvé teszi a könyvtárat A Z generáció újra népszerűvé teszi a könyvtárat Miközben sokáig arról lehetett hallani, hogy hanyatlóban a kultúra, a fiatalok nem olvasnak, a legújabb trendek épp az ellenkezőjéről számolnak be: New Yorkban olvasóbulikat rendeznek, a TikTok-nak köszönhetően öt-tíz éve megjelent regények kerülnek fel az eladási listák élére, most pedig a Z generáció a könyvtárakat célozza meg. 2024. február 16. 18:56 Mi vezérel valójában döntéseinkben? kereszténység Mi vezérel valójában döntéseinkben? Hamvazószerdával kezdetét vette a böjti időszak a keresztény egyházban. Amellett, hogy ez negyven nap számos hagyományt őriz még a mai napig is, üzenetében mindig képes a jelen kor emberéhez is szólni. Udvardy György, veszprémi érsek is ezekről beszélt a hamvazószerdai liturgián, gondolatai pedig bár egyházi köntösbe voltak bújtatva, valójában nagyon konkrét életvezetési tanácsokat is tartalmaztak, hívőknek és egyházon kívülieknek egyaránt. 2024. február 16. 13:49 José Cura is fellép a VeszprémFesten José Cura is fellép a VeszprémFesten Újabb sztárfellépőt jelent be a VeszprémFest. A História Kertben felállított nagyszínpadon július 17-én az argentin tenor legenda, José Cura ad koncertet. A világhírű operasztár kifejezetten a veszprémi közönség kedvéért összeállított, csak itt hallható, különleges műsorában gitár és zongora kísérettel előadott argentin népdalok és nagy ívű, szimfonikus zenekarral megszólaló operaáriák egyaránt helyet kapnak.  2024. február 15. 13:16 Sikeres évet zárt a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub Sikeres évet zárt a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub Szerda délután az Agórában tartotta közgyűlését a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub, ahol polgármesteri elismerő oklevelek átadására is sor került. 2024. február 15. 22:08 Egymást érték a római kisbirtokok a Bakonyalján Egymást érték a római kisbirtokok a Bakonyalján Pannónia provincia virágkorában pezsgő élet zajlott megyénkben: a Balaton-felvidéken villagazdaságok sorakoztak és a Bakonyalján is számos, erre az időszakra datálható kőépületet maradványait találták meg a régészek. Péterváry-Szanyi Brigitta a Pápai járásban zajlott kutatásokon keresztül mutatta be a térség római emlékeit a Múzeumi Szabadegyetem februári előadásában kedden, a Laczkó Dezső Múzeumban. 2024. február 16. 21:02 Nem csak a pályán remekel – Mikita Vajlupau képeiből nyílt kiállítás a KUNSZT-ban Mikita Vajlupau Nem csak a pályán remekel – Mikita Vajlupau képeiből nyílt kiállítás a KUNSZT-ban Eddig kevesen tudták Mikita Vajlupauról, a Telekom Veszprém válogatott játékosáról, hogy nemcsak a kézilabdapályákon alkot kimagaslót, de a grafikában is otthonosan mozog. Hazájában, a fehéroroszországi Minszkben korábban már nyílt tárlat a képeiből, most pedig első nemzetközi kiállításmegnyitóján is túl van, amit vasárnap délután tartottak a veszprémi KUNSZT-ban. 2024. február 12. 15:40 Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket állatvédelem Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket Nem szokványos felütéssel indult a Boribon nyaral című gyermekelőadás a Thália Színház Arizona Stúdió színpadán szombat délelőtt: Gregor Bernadett, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi tagja, érdemes művész kutyái, Whisky és Lulu jelenlétében mesélt a felelős állattartásról a megjelent gyerekeknek és szüleiknek. Az esemény újabb színművészek bekapcsolódásával a következő hónapokban többször, összesen tíz alkalommal megismétlődik majd az Alapítvány és a Színház mintaprogramja keretében, illetve hamarosan más színházak csatlakozása is várható. 2024. február 10. 15:15 Ősbemutatók és világpremier a Pannon Várszínházban Ősbemutatók és világpremier a Pannon Várszínházban Még épp hogy csak elkezdődött a 2023/24-es évad második fele a Pannon Várszínházban, a teátrum azonban félig már a jövőre koncentrál: elkészült a 2024/25-ös évad terve, amelynek egyes darabjait még ebben a félévben láthatjuk. 2024. február 10. 14:18 Sikeres évet tudhat maga mögött a Laczkó Dezső Múzeum kultúra Sikeres évet tudhat maga mögött a Laczkó Dezső Múzeum Az Európa Kulturális Fővárosa cím rengeteg lehetőséget hozott magával a város és a régió kulturális intézményei számára, melynek legnagyobb nyertese és egyben kihasználója a Laczkó Dezső Múzeum volt. Péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében értékelték a múzeum tavalyi eredményeit, de szó esett a jövőbeni tervekről is.   2024. február 9. 21:08
... 56 57 58 59 60 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.