Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

kultúra

Orbán Balázs újrafelfedezése A Lőwey Lilla - Váradi Péter Pál szerzőpáros legújabb kötetét mutatták be a magyar kultúra napja előestéjén a városházán. 2009. január 22. 9:49 Tárlat a Veszprémi Játékokról Szekeres György fotóiból nyílt kiállítás hétfőn délután a Városházán a "Mozgás Szépsége" címmel. A tárlatot - melynek témája a 10. Jubileumi Veszprémi Játékok - Domokos József, a rendezvény szervező irodájának vezetője nyitotta meg. A beszédeket rövid zenés összefoglaló előzte meg, mely után a Hemo Winner Versenytánc Egyesület bemutatóját láthatták az érdeklődők. A megnyitón fellépett Szabó Réka is, aki 2008-ban a verseny különdíját nyerte. Szekeres György 1964 óta tagja a Bakony Fotóklubnak, a szépségversenyek és a gyermekművészeti fesztiválok fotósaként másfél évtizede kíséri figyelemmel ezeket a rendezvényeket. A tárlat keretében kiállított életképek is a versenyek, bemutatók során készültek. A program és a beszédek után Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub vezetője mondott pohárkoszöntőt. 2009. január 19. 20:30 Tungli M. Klára költői estje a Dózsában / – Ady a példaképe – A közelgő magyar kultúra napja alkalmából a megyeszékhelyen is szaporodnak a veretes programok. Ilyen volt hétfő délután Tungli M. Klára költői estje is, melynek a dózsavárosi könyvtár adott (ezúttal is telt házas) otthont. 2009. január 19. 20:21 Weisz Mihály katonaévei - Korábban nem hittem volna, hogy az elme képes visszaemlékezni több évtized történéseire. Végül mégis sikerült; talán az időnek köszönhetően, amely nyugdíjas koromra megadatott - hangzottak el Weisz Mihály gondolatai a "Tábornoki csillagok árnyékában" című könyvének bemutatóján, hétfőn este a HEMO-ban. 2009. január 19. 19:38 Bravúros beugrás Bravúros beugrással menti meg a Pannon Várszínház hétvégi Muzsika hangjai című előadásait Kékkovács Mara! A Budapesti Operettszínház művésznője a darab főszerepét veszi át. Hatás Andrea ugyanis már nem játszik többet a Pannon Várszínháznál. 2009. január 10. 20:39 Hárman a padon / Vendégjáték sztárszínészekkel a Veszprémi Petőfi Színházban A Hárman a padon című komédát láthatja a közönség január 12-én (hétfőn) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A Budapesti Kamaraszínház vendégjátékában Vári Éva, Szilágyi Tibor és Tahi Tóth László látható. A rendező Tordy Géza. 2009. január 10. 19:11 Rettentő görög vitéz / Zenés mesejáték iskolásoknak a játékszínben Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című zenés antik mesejátékát láthatják az iskolások január 13-án (kedden) délután három órakor és január 14-én (szerdán) délelőtt 10 órakor a Latinovits Zoltán Játékszínben. A Stúdió "K" Színház előadását Fodor Tamás rendezte. 2009. január 10. 19:05 DJ Dandy grand interjú - a folytatás Alkoholista a társadalom, milliókat dobunk ki erre, és a másik oldalon is a rehab programokra. 2009. január 10. 11:49 DJ Dandy grand interjú - a partykultúráról Drogok mindig is voltak, ezért nem értem, miért pont a diszkókra és a house zenére húzták rá a vizes lepedőt. 2009. január 9. 12:37 A zeneművészet nem csak a városé Ünnepek tájékán a szabadidő és a szórakozás mellett szerencsére egyre több figyelmet szentelhetünk a kultúrára is. A programfüzeteket felütve számos olyan programot találunk, amikre ellátogatva betekintést nyerhetünk az évszázadok alatt felgyülemlett örökségbe, mellyel nem csak a nagyvárosban, hanem falun is találkozhatunk. Mártony Zsuzsanna énekművésszel beszélgettünk, aki évtizedes munkájával azon fáradozik, hogy a kis települések mindennapjaiba is becsempéssze a kultúrát. 2008. december 30. 20:40 XXX. Országos szőlész-borász továbbképző tanfolyam Balatonfüred, 2009. január 26-30. ( 2008. december 30. 19:06 2008: A biblia éve / Világvége, vagy mégis valami más? 2008. december 30. 12:21 2008: A biblia éve / Világhírű reklámügynök 2008. december 17. 9:08 Veszprém és Kovászna: 15 éve / Kulturális kapcsolat – testvérszínházak, vagy testvérek a művészetben Kovászna és Veszprém megye tanácsa másfél évtizeddel ezelőtt kötött a gazdasági és kulturális élet több szegmensét átfogó együttműködési szerződést. A két kárpát-medencei térség közti együttműködés ennél sokkal régebbi, a '70-es évek elejére datálható, néhány év híján negyven esztendős. Az a kapcsolat, mely számos csere, illetve vendég színházi előadást szült, s melynek köszönhetően ma egy székely kapu fogadja a veszprémi Latinovits Játékszínbe érkezőket elsősorban Sylvester Lajos, a Kovásznai Állami Magyar Színház egykori igazgatójának érdeme. 2008. december 10. 11:47
... 451 452 453 454 455 ...
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.