Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! 2024. december 21. 17:29 Öt európai film, amit érdemes volt megnézni 2024-ben kultúra Öt európai film, amit érdemes volt megnézni 2024-ben Miközben Hollywood kreatív válságban szenved, és a remake-ek, univerzumépítések meg folytatások között nagyítóval kell keresni az eredeti ötleteket, az európai alkotók köszönik szépen, jól vannak. Hozunk öt példát az idei termésből. 2024. december 28. 16:55 Nem vagyok kultúrafogyasztó kultúra Nem vagyok kultúrafogyasztó fogyasztás szó egyre felívelő karrierje a kapitalizmus terméke: mindent fogyasztani akarunk. Az egész gazdaságot az mozgatja, hogy amit megveszel, az fogyjon el, menjen tönkre, hogy újra meg újra pénzt adj ki érte. 2024. december 23. 7:04 Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve 2024. december 18. 13:51 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. 2024. december 18. 17:18 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41 Gospel karácsony Veszprémben Gospel karácsony Gospel karácsony Veszprémben Dr. Bárdos Jenő, neveléstudós, alkalmazott nyelvész, az MTA doktorának írása az idei veszprémi Gospel karácsonyról. 2024. december 16. 16:56 Száz arckép a jutasi altisztképzőből történelem Száz arckép a jutasi altisztképzőből Csütörtök délután a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Kiadó közösen mutatta be Illésfalvi Péter Jutas 100 – Száz arckép a jutasi altisztképzőből című könyvét. 2024. december 17. 20:30 Utolsó pillantás a bozót által elnyelt szakralitásra kultúra Utolsó pillantás a bozót által elnyelt szakralitásra Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotográfus munkáiból nyílt életmű-kiállítás Credo címmel a Laczkó Dezső Múzeumban pénteken. 2024. december 14. 15:14 Veszprémből Garbibaldi seregébe – Megjelent a Veszprémi Szemle új száma kultúra Veszprémből Garbibaldi seregébe – Megjelent a Veszprémi Szemle új száma Bemutatták a Veszprémi Szemle helytörténeti folyóirat 75. számát péntek délután az Eötvös Károly Könyvtárban. 2024. december 14. 12:26 Miért van a kávéscsészéhez csészealj, és miért tartjuk el a kisujjunkat kávézás közben? Miért van a kávéscsészéhez csészealj, és miért tartjuk el a kisujjunkat kávézás közben? Gondoljunk csak bele, hány helyen találkozunk a kávézás rituáléjával – reggeli rutinokban, baráti beszélgetésekben, üzleti találkozókon. És ott van mindig a kávéscsésze mellett az elmaradhatatlan csészealj. Első ránézésre talán nem tűnik többnek egy egyszerű, esztétikus kiegészítőnél, de ennek az apró tányérkának sokkal mélyebb múltja van, mint gondolnánk. 2024. december 20. 18:04 Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak közélet Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett. 2024. december 13. 22:34 A Mágnás Miska az emberi kapcsolatok jelentőségére is rávilágít színház A Mágnás Miska az emberi kapcsolatok jelentőségére is rávilágít A Veszprémi Petőfi Színház harmadik nagyszínházi produkciója a Mágnás Miska, melyet Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója rendezett. Az előadást már bemutatták egyszer az idei Rátonyi Róbert Operettfesztiválon, ott hatalmas sikert aratott. 2024. december 13. 11:22 Veszprémbe érkezik a Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadás kultúra Veszprémbe érkezik a Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadás Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült az a kivételes produkció, amelyet a Nobel-díjas író 95. születésnapján, november 9-én láthatott először a közönség a budapesti Kertész Imre Intézetben. A magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából létrejött, az irodalom és a zene rendhagyó összeolvadásával megalkotott, ingyenesen megtekinthető előadás egyszerre tiszteleg a haláltáborok áldozatainak emléke előtt és idézi fel a túlélők szenvedéseit. A megrendítő erejű előadás a budapesti bemutatót követően november végén országjáró körútra indult, aminek részeként most vasárnap a Veszprlmi Petőfi Színházban lesz megtekinthető. 2024. december 11. 12:55
... 39 40 41 42 43 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.