Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata "ISTER” nemzetközi projektjének keretében 2022. május 18-án harmadik alkalommal találkoztak a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a helyi és megyei önkormányzat munkatársai és területfejlesztési szakértők, hogy megismerjék a kulturális örökség hasznosításának jó példáit, az európai tematikus utak rendszerét, feltárják a közös fejlesztési lehetőségeket és közös víziót fogalmazzanak meg a római kori örökség és a Via Ister kapcsán. 2022. május 19. 9:10 Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek Idén is megszervezi az önkormányzat hagyományos napközis táborát az általános iskolásoknak, emellett a városi intézmények, egyesületek, sportklubok is rengeteg programmal készülnek. 2022. május 18. 15:23 Értsük meg: a Balaton sokkal sérülékenyebb annál, hogy önzően használjuk Értsük meg: a Balaton sokkal sérülékenyebb annál, hogy önzően használjuk A szakemberek és a tó körül élők, azért felelősséget vállalók körében évek óta folynak beszélgetések a Balaton törékeny ökoszisztémájáról, amelyet ideje lenne figyelembe venni, amikor számolatlanul épülnek a nyaralók a parton, irtják a nádast vagy mesterségesen igyekeznek megnövelni a vízszintet. Az ökológiai kihívásokról szóló párbeszédhez most a VEB2023 EKF is csatlakozott a BALATORIUM nevű összművészeti és edukációs eseménysorozattal. 2022. május 18. 4:00 Ukrán menekült gyerekeknek tartanak színjátszót a Pannon Egyetemen színház Ukrán menekült gyerekeknek tartanak színjátszót a Pannon Egyetemen Domonkos Ágnes, a Ptah Theatre vezetője férjével közösen tart színjátszót minden vasárnap, a Pannon Színitanodában. 2022. május 16. 11:00 Adománygyűjtő céllal változott utcabállá a Szabadság tér közélet Adománygyűjtő céllal változott utcabállá a Szabadság tér Állatvédelmi adománygyűjtő napot és egyben utcabált rendeztek szombat délután a Szabadság téren. 2022. május 15. 9:00 Bemutatták a Pannon Egyetem oktatói által szerkesztett Trianon-kötetet közélet Bemutatták a Pannon Egyetem oktatói által szerkesztett Trianon-kötetet Két évvel ezelőtt volt a Trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója, ennek apropójából tartottak konferenciát 2020-ban az egyetemen. Az elhangzott előadásokból végül könyv is született, ennek a bemutatóján jártunk. 2022. május 14. 22:42 2022-ben ismét lesz Balatoni Borok Versenye 2022-ben ismét lesz Balatoni Borok Versenye A Balatoni Borok Versenye 2021-ben új fejezethez érkezett: a Balatoni Szövetség megújult formában rendezte meg a Balaton borrégió egyik legrangosabb szakmai eseményét a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködésben. Idén az együttműködés folytatódik, hamarosan újra együtt kóstolhatóak a hat borvidék legjobb borai. 2022. május 13. 10:30 Ha végtelen számú életet élhetnél, te melyiket választanád? Ha végtelen számú életet élhetnél, te melyiket választanád? Vajon hogyan alakulna az életünk, ha egy-egy helyzetben másként döntenénk? És tényleg boldogabbak lennénk egy másik életben, vagy előbb-utóbb ott is utolérnének bennünket a csalódások? Matt Haig Éjfél Könyvtár című regénye izgalmas filozófiai mese a megbánásokról és arról, végső soron miért csak egy életünk lehet. 2022. május 15. 19:48 Számos szökés és elfogás tanúja volt a veszprémi Várbörtön őrbódéja történelem Számos szökés és elfogás tanúja volt a veszprémi Várbörtön őrbódéja A Jókai utca egyik oldalát magas kőfal szegélyezi és sokáig csak egy falra erősített apró bódé hirdette, a fal mögött bizony egy másik, sokkal sötétebb világ létezett egykor. Ez a bódé volt a veszprémi várbörtön ikonikus megfigyelő állomása, amelynek már megépítése is kuriózum volt, az évek alatt pedig több szökési kísérletnek volt a tanúja. Ezekről a történetekről Szijártó József, nyugalmazott alezredes mesélt, aki majdnem 40 éven át dolgozott a Veszprémi Büntetés Végrehajtási Intézet régi és új falai között is. 2022. május 13. 4:00 Szombaton igazi dzsembori helyszíne lesz a Szabadság tér Szombaton igazi dzsembori helyszíne lesz a Szabadság tér Alig telt egy hét a Gizella-napok programjai és koncertjei után, ismét kisebb fesztiválhangulat várható a veszprémi belvárosban. Mindez az előttünk álló szombaton főleg a Szabadság térre korlátozódik, ahol első alkalommal rendezik meg a Dzsembori névre keresztelt zenés, jótékonysági rendezvényt. 2022. május 12. 12:00 A Parlamentben is dolgozott a gyorsírás világbajnoka kultúra A Parlamentben is dolgozott a gyorsírás világbajnoka Kanyár Erika tizennégyéves volt, amikor édesapja felfedezte grafomániáját. Akkor még nem tudták, mi lesz Erikából, aki egyfolytában az általa kedves slágerek dalszövegeit írogatta, s már egészen kicsiként a könyvek bűvöletében élt. S hogy ebből a kettőből mi sülhet ki, az csak 1985-ben derült ki, amikor gyakorló gyorsírás kategóriában 175 versenyző között világbajnok lett. Több mint húsz évig tartozott a világ legjobb gyorsírói közé, s az egyetlen tanár Magyarországon, aki maga is, és a tanítványa is világbajnok. Életének ezen szakaszáról kérdeztük az egyébként senior középiskolai tanár, író, költő Kanyár Erikát… 2022. május 11. 4:00 Július végén tíz napon át Művészetek Völgye Július végén tíz napon át Művészetek Völgye Immár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig. 2022. május 10. 15:11 A szeretet évada lesz a 2022/23-as a Veszprémi Petőfi Színházban színház A szeretet évada lesz a 2022/23-as a Veszprémi Petőfi Színházban Évadbejelentő sajtótájékoztatót tartott a Veszprémi Petőfi Színház kedd délelőtt, melyen a következő évad előadásait, fesztiváljait ismertették. 2022. május 10. 15:01 Zenei virtuális közösség épül Veszprémben zene Zenei virtuális közösség épül Veszprémben Zenél a város címmel az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával indítja útjára legújabb projektjét a Szabad Sajtó Egyesület. A rendhagyó program bemutatkozási lehetőséget nyújt mindenkinek, aki kapcsolódik a zenéhez Veszprémben és vonzáskörzetében. Pethő Imrével, a projekt vezetőjével beszélgettünk. 2022. május 11. 12:00
... 114 115 116 117 118 ...
közélet
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással.
sport
Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.