Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

2008-ban is moziünnep 2008. szeptember 15. 10:03 Másodszor is Aranka szerepében / Szulák Andi abszolút főszerepben anya Lassan három hete próbálja a Bujtor István rendező a Hyppolit a lakájt a Petőfi Színházban. A feladat nem új, hiszen évekkel ezelőtt Győrben is színpadra állította a direktor a darabot. Mégis minden előadás más és más, még akkor is, ha magával hoz alkalmanként olyan kollégákat egy-egy produkcióból, akikkel jó együtt dolgozni, akik már bizonyítottak egy-egy szerepben. Így van ezzel Szulák Andrea is, aki Győr után most Veszprémben is Aranka szerepét kapta. A művésznőnek egyre nehezebb összeszervezni az életét, hiszen egyszerre játszik a Petőfiben, Budapesten a Pesti Magyar Színházban, televíziós műsort vezet, énekel, s mindezek mellett főszerepben édesanya, akinek gyermeke a legfontosabb. 2008. szeptember 9. 15:56 2008: A biblia éve / Mindennek megvan az ideje 2008. szeptember 9. 15:10 2008: A biblia éve / Bibliai imádságok – istenkereső utak az ember felé 2008. szeptember 4. 15:38 Dzsessz és Máté Péter elektroreinkarnációja A Vad fruttik 2006-ban alakult, ma már a 30Y-nal emlegetik őket egy lapon. 2008. szeptember 1. 16:32 Több mint 100 év után újra kőszínházi évad Balatonfüreden / Három bérlet, nyolc bemutató Újabb fordulóhoz érkezett a Pannon Várszínház és Balatonfüred város együttműködése. A harmadik sikeres FüredFest után most teljes kőszínházi évadot hirdettek. A hosszú távú tervek is kezdenek körvonalazódni, Bóka István polgármester ugyanis néhány éven belül szeretné újraépíteni Balatonfüred színházát. A színházművészetnek komoly múltja van a Balaton-parti városban, ezt szeretnék most újjáéleszteni. Az első néhány év nyilván kísérleti, a Pannon Várszínház, illetve annak igazgatója, Vándorfi László partner a kezdeményezésben, a kockázatokat is vállalva. 2008. szeptember 1. 15:04 Érzékeken keresztül, élményt nyújtva, értéket közvetíteni / Évadot nyitott a város legfiatalabb intézménye, a Kabóca Bábszínház Különleges évad lesz az idei a Kabóca Bábszínház életében. Túl vannak egy igazgató és egy fenntartó-váltáson. A megye ugyanis a közelmúltban átadta Veszprém városának a bábszínház működtetését. Kovács Gáborján korábbi igazgató lemondását követően új művészeti vezető került a teátrum élére. Székely Andreának a Kolibri Bábszínház dramaturgjának pályázatát mind a szakmai bizottság, a Kulturális Bizottság és a közgyűlés is egyhangúlag támogatta, melynek Porga Gyula szerint ennek üzenete van. Az alpolgármester továbbá példaként állította mások elé is az évadnyitón azt a csapatszellemet, melynek köszönhetően a társulat átvészelte a nehéz időszakot. 2008. augusztus 27. 12:55 2008: A biblia éve / Szerelmi költészet a Bibliában 2008. augusztus 26. 20:08 Két új taggal bővült a társulat / Évadnyitó a Petőfi Színházban "Tudjuk a dolgunkat, s nem az a feladat, hogy beszéljük róla, hanem, hogy cselekedjünk!" – magabiztos, biztató szavakkal nyitotta meg az idei, az az 2008-2009-es színházi évadot Bujtor István direktor. Az évadtervben mindössze egy változás állt be a költségvetés részletes számadatainak ismeretében, átcsúszik a következő évadra a Régimódi történet. Ugyanakkor két taggal bővül a társulat. Szeles József szeptembertől státuszban van és nem vendégművészként szerepel az előadásokban, valamint Szegedről Veszprémbe szerződött Perjés Hilda színművésznő. Méltó módon, igényes repertoárral ünnepli a teátrum a 100 éves évfordulót, s ha a közönség tartja a lépést a vezetés elképzeléseivel, akkor ennek tükrében merészebb koncepció állhat elő a 2009-2010-es évadra, derült ki Eperjes Károly, művészeti vezető szavaiból. 2008. augusztus 25. 16:56 2008: A biblia éve / Új kezdet ünnepléssel 2008. augusztus 20. 21:18 Várpalotára érkezik a Kinizsi 2008. augusztus 18. 13:03 2008: A biblia éve / Nagy Ígéretek – Izajás (Ézsaiás) próféta 2008. augusztus 13. 10:21 Steppán Szabolcs 2008. augusztus 11. 15:22 "A zene folyamata megtörhetetlen egész" / Varnus Xavér - Bachtól a Csillagok háborújáig Varnus Xavér eleinte tartott a szabadtéri orgonakoncerttől, kérdéses volt, hogy a szakrális hangszer sípjai képesek lesznek-e betölteni a teret. A veszprémi vár akusztikája ez alkalommal is jól vizsgázott. Az orgonavirtuóz az idei évben kiadott albumának bemutatóját hozta el a Veszprémi Nyári Fesztiválra. A siker most nem egyedül Varnus Xavér játékának jutalma, a hangversenyen és persze a lemez felvételénél is közreműködött a Solti György Rézfúvós zenekar és a Talamba ütőegyüttes. A koncert, akár csak a lemez, a Bachtól a Csillagok háborújáig címet viseli. Az a célom, s egyben a mai este mottója is, hogy bebizonyítsam, nincs éles határ komoly és könnyű zene között. A zene folyamata megtörhetetlen egész – mondta Varnus Xavér. 2008. augusztus 10. 1:23
... 465 466 467 468 469 ...
közélet
Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban. Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása.  Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén. Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra.
sport
Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel. Most hétvégén sem rendezik meg a Balaton-átúszást További egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Ezen a hétvégén sem tartják meg a Balaton-átúszást Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást, augusztus 1-re halasztották.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.