Vendégkönyv

Molnár Sándor írása a januári fogadalmak elengedéséről, vagy kitartásáról, New York-ról és egy születésnaposról.

Annak idején volt egy értékes jegyzetfüzetünk és egy magán telefonkönyvünk, jó esetben egy üzembiztos autónk is. Az internetet és a mobiltelefont álmainkban sem ismertük. De volt valami, ami azóta igencsak megkopott: és ez az újságírók iránti bizalom. Ez segített át a technikai hiányosságokon, bár olykor igencsak groteszk helyzeteket kellett átélniük a rendszerváltás krónikásainak.

A baloldalról sokan azt mondják nekem, hogy Gyurcsány emlegetése a múltba tekintés, és erre nincs szükség. Iskolás koromban én is ezt mondtam történelem órákon, de mára azért megváltozott a véleményem. Sőt, ajánlatos lenne visszatekinteni akár csak 2019-re, amikor az ellenzéki pártok veszprémi vezetői a maguk listás helyeiért küzdve kizárták például a Lokálpatriótákat, Márki-Zay barátját, Kész Zolit stb... szóval bárkit, aki egyetlen helyet is követelt magának a befutóra várt listás helyek közül. Így a várt összefogás meghiúsult és maradt minden a régiben, de legalább a pártvezérek fizetése megmaradt. Adamecz Zoltán írása.

A hagyomány áhítata, a múlt századok és évtizedek veretessé lett emlékezete tölti meg a decembert. Különösen a második felét. Az ádvent és a karácsony a várakozásból rendre a retrók retróját forrja ki. A visszarévedésbe a betlehemi történet mellett a közelmúlt jellegzetes veszprémi félrehallásai-félremondásai is eszembe jutnak idén. Kilián László írása.

Számvetés lenne ez itt most? Dehogy! Soha nem vetettem számot semmivel, nem írtam naplót, megtanultam hamar felejteni mindent, ami már nincs: ne húzzon le a semmii-haszna emlékezés. Mert - hiába állítják-, az ember soha nem fog tanulni a múltjából, csak lábbilincsben totyorog általa, a sok " mi lett-volna-ha?" meg sima szellemi hazárd.

Haszkovó felébredt, már nem az a városnegyed, ahova csak aludni járnak haza az emberek. Ez a megállapításom nem újkeletű, de most, a karácsony előtti napokban határozott véleménnyé formálódott bennem. A Kálvin parkban sáros cipőben, de otthonosan szaladgáltak a gyerekek a betlehem és a karácsonyfa körül, a felnőttek kalácsot vagy lángost szorongatva kortyolgatták a forró teát beszélgettek és örültek egymás örömének, a változatos műsornak, a kisvonatnak. Nehéz napokat élünk, jól jön minden derűs önfeledt pillanat…

Molnár Sándor írása.

Az őszből vagy novemberből rendre muszáj kikukucskálni – fel a kánikulára, le a zimankóra.