Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A tánc fesztiválja 2008: Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 24. 22:46 A tánc fesztiválja 2008: A zsűri táncos lelke / A klasszikus balettől a modern táncokig – interjú Pongor Ildikóval Pongor Ildikó a kezdetektől fogva zsűritag a veszprémi Tánc fesztiválján. Azt mondja idén is nagyon szép a felhozatal, bár van, aki ez alkalommal csalódást okozott. A zsűri minden előadás után megvitatja, hogy mit látott, így próbálják közös nevezőre hozni a véleményüket. Pongor Ildikó a klasszikus balett egyik hazai legnagyobb alakja. Művészi munkáját Liszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Kossuth-díjjal is kitüntették. A művésznő szinte az egész világot végigtáncolta. Ideje nagy részét a Magyar Állami Operaházban tölti, ahol magántáncos és örökös tag. 2008. május 24. 16:49 A tánc fesztiválja 2008: Tünet Együttes – Buddha szomorú (Avagy ne mássz fel, mert leesel) Szabó Réka Társulatának előadása a próza és a tánc mesteri elegye. Lázár Ervin novellája alapján elgondolkoztató, műfajában és látványában is egyedi új mű született. A Buddha szomorú egy nagy utazás önmagunkba, kérdések, amiket olyan félszegen teszünk fel magunknak, szembesülés a magunkról alkotott saját és mások véleményével. 2008. május 24. 13:08 A tánc fesztiválja 2008: Mi rejlik a tudat alatt? / Szegedi Kortárs Balett: Tudattalan Az idén 20 éves Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója a legősibb emberi erőket kutatja. Azt az ösztönt, ami a tudatunk alatt irányít bennünket. Lehet ezt egyáltalán irányítani? Létezik szabad akarat? Vagy egyes tetteink után úgy térünk magunkhoz, mint egy részeg tivornya után? Két koreográfus más időbe, és más közegbe kalauzolja a közönséget, a történet valahol mégis ugyan az. 2008. május 24. 11:46 A tánc fesztiválja 2008: Monotánc a Tűztorony udvarán / Frenák Pál: Mennono Frenák Pál a tánc nyelvén igazi monodrámát, vagyis egy monotáncot alkotott. Várnagy Kristóf pedig elmeríti nézőit a nagy kékségben. Ez a kék egyszerre vonz és taszít, ellök a hűvössége, vonz a mélysége. A Mennono sokkal inkább egy mozgássor, mozdulatok egymás utánja mint tánc, mely egyszerre él a táncművészet és a képzőművészet adta lehetőségekkel. 2008. május 24. 9:37 Viva la Musica 2008. május 23. 15:57 Borünnep Szigligeten 2008. május 23. 8:12 A tánc fesztiválja 2008: Tranzdanz – MAGENTA A Magenta két egymástól teljesen eltérő, végletes tánc műfajt állít egymás mellé, a népi, illetve a kortárs zenét és táncot. Kovács Gerzson Péter folyamatosan változó, idén 20 éves társulata valami egészen újat hoz létre – a mozgásművészet forradalmát. 2008. május 23. 1:21 A tánc fesztiválja 2008: Bozsik Yvette: Lélektánc / Különbözőségünkben is egyenértékűek vagyunk Bozsik Yvette lélegzetelállító, bénító erővel ható produkciót hozott az idei Tánc fesztiváljára. A Lélektánc provokatívan ábrázolja sérültek és egészséges emberek kapcsolatát. Feladja a leckét a társadalomnak, hogyan is kellene kinéznie az egységnek, melyben nincs másság, mert különbözőségeinkben is egyformák, egyenértékűek vagyunk. Persze puffogtatjuk nap, mint nap az elfogadás közhelyeit, de valóban létezik ilyen szinten integrálás, együttélés? Ezt a kérdést ma este bizonyára mindenki feltette magában, aki a VMK színháztermében látta az előadást. 2008. május 23. 0:39 A tánc fesztiválja 2008: A Nap és a Hold elrablása – Langaléta Garabonciások Látványos esti produkcióval nyűgözték le a Langaléta Garabonciások a Tánc fesztiváljának kitartó közönségét. A SÉD filmszínház bejárata előtt, a nézők szeme láttára rabolta el a gonosz a boszorkány a Napot és a Holdat. Persze ezt nem lehet annyiban hagyni, trükkök ezreivel vissza kell szerezni őket. 2008. május 22. 2:55 A tánc fesztiválja 2008: MU Terminal B est!!! A B est – két egymástól független, mégis egymásba valahol kapcsolódó táncprodukció. A megálmodói, akárcsak a Karavánnak, Fejes Ádám és Hámor József. Vagyis míg a karavánban Hámor csak tovább gondolja a közös munkát, a B est valóban közös alkotás. Míg az első rész koreográfusa Fejes Ádám, a másodiké Hámor József. Elválaszthatatlan a két világ, a két koreográfus egymásból táplálkoznak, továbbélik, továbbgondolják egymást. 2008. május 22. 2:02 A tánc fesztiválja 2008: A Graffiti angyala Döbbenetes Ladányi Andrea koreográfiája, mely szomorú, de valóságos képest fest arról, hová, merre tart a fiatal generáció utcán rekedt rétege. A graffiti több mint egyszerű falfirka. Maga a lázadás, a felkiáltás, vegyél észre, én is a világon vagyok. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tánckara azoknak a fiataloknak az életét mutatja meg, akik kétségbeesetten keresik helyüket a világban, úgy hogy közben szembeszállnak minden törvényszerűséggel. 2008. május 22. 0:34 A tánc fesztiválja 2008: Kapunyitás / Elkezdődött a Tánc Fesztiválja Fesztiváli felvonulással, színes zenés-táncos kavalkáddal vette kezdetét a 11. Tánc Fesztiválja Veszprémben. Délután 4 órától a helyi és megyei táncegyüttesek mutatkoztak be a SÉD Filmszínház előtti téren, majd gólyalábakon megérkeztek a Langaléta Garabonciások, akik a vásári komédiák hangulatát hozták el a fesztiválra. A gyerekeket elvarázsolták az óriások. A bátrabbak maguk is a produkciók szereplőivé válhattak. A Co.ffein projects táncosai kitűnő belépőt adtak a kortárs művészetek világába-melyben az elkövetkező napokat eltöltheti a közönség. 2008. május 21. 0:59 2008: A biblia éve / Emberáldozat Istennek? Ábrahám életének talán legnehezebb pillanatait élte meg, amikor Isten próbára tette őt. A próba főleg mai szemmel tűnik hihetetlenül embertelennek, és óhatatlanul felveti a kérdést: miféle Isten az, aki megengedheti magának, hogy – ha csak rövid időre is – ellentmondjon önmagának, saját akaratának? Miféle Isten az, aki egy édesapát saját fiának feláldozására szólítja fel? Ráadásul egy olyan fiúról van szó, akiről azt ígérte Isten, hogy sok utódja lesz. A történet mai szemmel nézve annyira abszurd és érthetetlen, hogy érdemes a már megszokott eszközökkel is megközelíteni, hogy felfedezhessük valódi értékét. 2008. május 20. 17:33
... 473 474 475 476 477 ...
közélet
Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban. Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása.  Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén. Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra.
sport
Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel. Most hétvégén sem rendezik meg a Balaton-átúszást További egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Ezen a hétvégén sem tartják meg a Balaton-átúszást Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást, augusztus 1-re halasztották.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.