Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Olvasópróba szövegkönyv nélkül / Nincs igazi forgatókönyv, de a rendező fejében ott az egész előadás Vasárnap tartották a Zorán életéből készülő musical olvasópróbáját a Pannon Várszínházban. Szövegkönyv nélkül, mert nincsenek összekötőszövegek. Pusztán a dalszövegekbe kapaszkodhatnak a színészek. Az előadás egészét Vándorfi László álmodta meg, és látja lelki szemei előtt. Ő választotta a több száz Zorán dal közül azt a 28-at, melyek egymás után fűzve bemutatják egy élő legenda örömeit, fájdalmait, szerelmeit és csalódásait. A fiatal művészeket Vándorfi elkalauzolta a 60-as évek világába, hogy könnyebben értelmezzék, éljék meg a dalokat – majd sorra vették a dalszövegeket, melyek a rendező szerint költőiek, képalkotói mélységük pedig vizuális élmény. 2008. június 1. 16:34 Költők és műfordítók tanácskoznak Keszthelyen / Pannónia dicsérete a Balaton Akadémia szervezésében Keszthelyen tanácskoznak a hétvégén a hazai és a határon túli irodalmárok, költők, írók, műfordítók és szerkesztők. Laus Pannoniae, azaz Pannónia dicsérete címet viselő találkozójának idei fő témája "a kert Magyarországa", vagyis a termőföld, a vidék és a falu jelene, jövője. Szijártó István, a Balaton Akadémia elnöke a Vehírnek elmondta, hogy a Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas író fővédnökségével zajló program a hazai és határon túli kulturális intézményeinek jelenlegi helyzetét kívánja feltárni. 2008. május 30. 12:41 A balatoni művészekkel ismerkedik Marie-Pierre Duquoc / „Nálam, Nálad, Nálatok” Három hónapot tölt a Balatonnál Marie-Pierre Duquoc, a francia posztmodern művészet kiemelkedő alakja. A művésznő először Zala megyébe látogatott, ahol neves magyar szobrászokkal, Fischer Györggyel és Németh Jánossal, majd fiatal helyi alkotókkal találkozott. A látogatás célja, hogy egy ösztöndíj keretében megismerkedjen a magyar posztmodern művészettel és azok képviselőivel. 2008. május 30. 11:21 Musical készül Zorán dalaiból Zorán 28 dalát fűzi össze, és az énekes életét mutatja be a Boldog idők című musical, melynek ősbemutatóját Balatonfüreden, a FüredFesten láthatja majd a közönség. Presser, Dusán és hat külföldi szerző adják a dalokat, melyeket képileg Vándorfi László álmodott színpadra. Az előadás hatalmas klasszis lehet, hiszen ily módon életre kelnek a 60-as évek slágerei, s megismerhetővé válnak a szerzők, és maga a legenda, Zorán örömei, szerelmei és gyötrelmei. 2008. május 28. 22:33 Monodráma Piaf életéből A világhírű francia sanzonénekesnő életét sokáig homály fedte. A tavalyi évben bemutatott La Mome című mozifilm viszont újra Edith Piafra irányította a figyelmet. A film kasszasiker lett, Piaf pedig újra témát adott. Vári Éva művésznő,aki hosszú időn át játszotta Pam Gems Piaf c. darabjának főszerepét, 2003 óta önálló esten jeleníti meg a kisverebet. A monodráma oly annyira megható és érzéki, hogy a hibák felett szemet hunyunk. Vári Éva Piaf című estjét kedden mutatták be a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. május 28. 12:30 Jótékonysági est a röplapda utánpótlásáért 2008. május 28. 12:20 2008: A biblia éve / A brutális Isten? Bármilyen sok ember is tartja a Bibliát szent könyvnek, számos olyan epizóddal találkozhatunk benne, amelyet „jóérzésű” ember nem szívesen olvas, sem nem ír le. Ilyen epizód a választott nép Egyiptomból való kivonulása az ezzel együtt járó tíz csapás, amellyel Isten az ellenséget sújtja. Vajon Isten valóban istentelenül pusztító vagy brutális tulajdonságokkal rendelkezik? 2008. május 27. 22:39 Schoffhauser Róbert 2008. május 25. 21:12 Hol vagytok, örömlányok? / – álszemérmesek is olvashatják – Hiánypótló könyv jelent meg a közelmúltban egy veszprémi szerző, Hogya György tollából. A sokkötetes helytörténész-író olyan témát választott, aminőhöz nem könnyű hozzányúlni. A téma nem más, mint az örömlányok és a bordélyok világa. 2008. május 25. 12:50 Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 25. 1:49 Szenvedély és fülsiketítő döbbenet / L.A. Dance Company – Aino és a szívek Ladányi Andrea nem hétköznapi alakja a kortárs táncművészetnek. Koreográfiái bármerre jár, nagy port kavarnak. De talán nem is a szórakoztatás a célja, megdöbbenteni akar, felrázni, és ehhez nem válogat az eszközökben. Addig feszíti a húrt, míg a leg szélsőségesebb érzéseket váltja ki közönségéből. Az Aino és a szívek velőt rázó. Egy hamar nem lehet elfelejteni. 2008. május 25. 1:39 Élő múlt, hagyományok, tradíciók a tánc nyelvén / Duna Táncműhely – Fosszíliák A Fosszíliák a múlt értékeit kelti életre. Olyan időket idéz a performance, mikor a nő még valóban Nő volt, s nőiességét sugározta minden mozdulatában. De a múltra és a hagyományokra utal a népies zene, a néptánc elemeit alkalmazó koreográfia. Mindez egy vibráló színpadon, tükrök között egy háromszög alapú térben. Az előadás már látványában is lenyűgöző. 2008. május 25. 0:34 A tánc fesztiválja 2008: Andalító bárzene a Tánc fesztiválján A Tánc fesztiválja, nem csak tánc- hanem összművészeti fesztivál. A kísérő programok között számos koncertet is hallhatott a közönség. A budapesti Beat Caffe andalító bárzenéje nagy sikert aratott. A fiatal csapat még alig egy éves, bossa-nova elemekkel tarkított jazz zenét játszanak. Már a pikáns dalszövegekre is felkapja az ember a fejét. Szókimondó csapat, egy nagyszerű hangú énekesnővel. Vándorfi László a Vehírnek elmondta, hogy Fekete Boglárka a jövő évadban két előadásban is szerepel majd a Pannon Várszínházban. 2008. május 25. 0:00 A tánc fesztiválja 2008: Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 24. 22:46
... 432 433 434 435 436 ...
közélet
Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Valamit rosszul tudtunk a marketingről. Amikor már komplett tudományterületté nőtte ki magát a közgazdaságtanból az, hogy egy terméket megszerettessenek a vevőkkel és minden szelet csokoládé eladására külön stratégiát is alkotnak az irodaházak minimalista stílusában berendezett tárgyalóiban a marketingcsapat fiatalosan dinamikus tagjai, akkor az ember olyan értetlenül áll a dubai csoki népszerűsége előtt, mint John Travolta a Ponyvaregény mémmé vált jelenetében. Hiszen egy óriásplakáton sem köszön vissza, egy televíziós reklám sem szól arról, de még a Youtube-videók elején sem idegesít tizenöt másodpercen keresztül az a bejátszás, hogy milyen jó ez a tejcsokiba burkolódzó pisztáciakrémes tahinises – pirított török cérnametéltes – arab édesség-csoda. Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. Egyet visszautasítottak, valaki pedig el sem indult - négyen mérkőznek meg a dózsavárosi képviselőségért Lezárult az aláírásgyűjtés, mostanra pedig az is kiderült, hogy összesen négyen adtak le megfelelő számú érvényes ajánlást ahhoz, hogy elindulhassanak a Dózsavárosban, valamint Csererdőn és Jutaspusztán az időközi önkormányzati választáson január 19-én. Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek. Környékbeli vállalkozók segítettek a koraszülött gyermekeknek A környékbeli vállalkozó nők álltak az élére annak az adománygyűjtő akciónak, amivel a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt szeretnék segíteni új mentőautójuk beszerzésében. Az első felhívásra már közel ötvenen mozdultak meg és több mint négymillió forint össze is gyűlt. Elhunyt Latorczai János Navracsics: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország - Csehországgal holtversenyben - a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
sport
Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. Európai kézilabdaligák: Bognár Alex nyolc gólt lőtt a Szlovén Kupában Bognár Alex nyolc góllal járult hozzá az RK Celje PL 44-28-as győzelméhez az SRD Skofljica otthonában, a férfi kézilabda Szlovén Kupa szerdai negyeddöntőjében. Férfi futsal MK: Elkészült a negyeddöntő párosítása A címvédő Haladás VSE a másodosztályú Maglóddal, míg az előző kiírásban ezüstérmes Veszprém az MFA-val találkozik a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőjében, január végén. Futsal Eb-selejtező: nem sikerült a bravúr Ljubljanában A magyar férfi futsalválogatott szerdán kiélezett összecsapáson 5-4-re kikapott a szlovénoktól a második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, Ljubljanában. Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. Női kézilabda BL: megkezdődött a jegyárusítás a budapesti négyes döntőre Megkezdődött a jegyárusítás a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére, amelyre május 31. és június 1. között kerül sor. Európai kézilabdaligák: Hat magyar gól a spanyol férfibajnokságban Jánosi Tamás és Pergel Andrej is három gólt szerzett a spanyol férfi kézilabda-bajnokság keddi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.