Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A diákok az iskolában maradtak, a színészek pedig mentek Petőfi Színház A diákok az iskolában maradtak, a színészek pedig mentek A magyar kultúra napja alkalmából kétnapos turnéba kezdett a Petőfi Színház. A teátrum művészei a helyi iskolákba látogattak el tematikus műsorukkal, amelyben felidéztek verseket, népdalokat, népmeséket és a Himnuszt is. 2021. január 22. 17:00 Nemzetközi társakat kap 2023-ban a Veszprém-Balaton EKF program Európa Kulturális Fővárosa Nemzetközi társakat kap 2023-ban a Veszprém-Balaton EKF program 2021 január elsejével lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács határozata, amely szerint az eredetileg 2021-re tervezett Európa Kulturális Fővárosai (a romániai Temesvár és a görögországi Elefsina) 2023-ban viselhetik a címet. 2021. január 22. 11:41 Így ünnepeld meg a magyar kultúra napját a kanapéról Így ünnepeld meg a magyar kultúra napját a kanapéról A borongós januárnak volt évről évre fénypontja a magyar kultúra napja koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi műsorokkal. Ez idén sem lesz másként, legfeljebb annyiban, hogy ezúttal a programokat a nappalinkból követhetjük figyelemmel. Válogatásunkban ezekből ajánlunk néhányat. 2021. január 21. 11:56 Egy Concerto a városról Vendégkönyv Egy Concerto a városról Kilián László, író, esszéista írása a Vehíren Veszprémről, ahogy ő látja a Királynék városát. 2021. január 20. 21:53 2021 nyarán – a pandémia lejtőjén Vendégkönyv 2021 nyarán – a pandémia lejtőjén Világszerte százmilliók teszik fel nap mint nap maguknak a kérdést: vajon a járvány lecsengésével visszatér-e az életünk a megszokott kerékvágásba? A jelenlegi konszenzus inkább a nem felé tart, a legtöbb megszólaló nagyjából egyetért abban, hogy jó néhány aspektus tekintetében szinte bizonyosan nem. Ugyanakkor a legszélesebb tömegek egyre csillapíthatatlanabbul szomjazzák korábbi életüket. Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatójának írása a Vehírnek. 2021. január 20. 21:53 Még inkább kinyitjuk Veszprémet Még inkább kinyitjuk Veszprémet Új rovat indul a Vehíren, ahol vendégíróink egyéni gondolatain keresztül szeretnénk új megközelítésben rávilágítani a veszprémi közéleti és kulturális témákra, gondolatébresztő vitákat indítani, amelyekből mindenki meríthet. 2021. január 20. 4:00 Online is megtekinthető a veszprémi kiállítás és testvérprojektjei Online is megtekinthető a veszprémi kiállítás és testvérprojektjei A MANK Kép/Test/Lét című összművészeti programsorozatában tavaly három vidéki városban rendeztek kiállításokat a helyi művészek munkáiból – ezek mind megtekinthetővé válnak online. 2021. január 18. 11:20 Fut a vonat havas úton Fut a vonat havas úton A havas Bakonyban járt az MTI fotósa, nekünk pedig rögvest szárnyra kapott a fantáziánk. 2021. január 17. 17:22 Kincsek karnyújtásnyira Hétvezér Kincsek karnyújtásnyira Nem csupán a járvány és az ettől még inkább előtérbe kerülő online világ hozta és hozza magával, hogy olyan kincsekre bukkanhatunk az internet zűrzavaros világában, amelyek nem mindennaposak. 2021. január 17. 21:03 Elhunyt Sas József Elhunyt Sas József 82 éves korában elhunyt Sas József színész-humorista - közölte a család az ATV-vel. 2021. január 17. 10:55 Ilyennek látták íróink a befagyott Balatont Ilyennek látták íróink a befagyott Balatont Nem csoda, hogy az író, amikor meglátja a befagyott Balatont, tollat ragad, hogy a lenyűgöző élményt megoszthassa olvasóival. Idézzük meg Eötvös Károly és Jókai Mór segítségével a pazar látványt! 2021. január 15. 21:50 A digitális élményközpont az EKF zászlóshajója lesz Európa Kulturális Fővárosa A digitális élményközpont az EKF zászlóshajója lesz A XXI. század kulturális igényeit kiszolgáló és bemutató központot építenek a szikvíz-parkoló területén az EKF keretében. A projekt nem csak Veszprém turisztikai vonzerejét erősíti, hanem új fokozatban kapcsolja a helyi kreatív ipart is. 2021. január 14. 13:09 Még jobban kinyílik a belváros és digitális élményközpont is épül Veszprémben Európa Kulturális Fővárosa Még jobban kinyílik a belváros és digitális élményközpont is épül Veszprémben Egyre több lepel hullik le azoknak az infrastrukturális beruházásoknak a terveiről, amelyek az Európa Kulturális Főváros keretében fognak megvalósulni Veszprémben. Digitális élményközpont, park- és parkolófejlesztés is szerepel az elképzelésekben. Az irányvonalak mellett már az ütemterv is ismert. 2021. január 14. 13:08 Nyolc film, ha már nagyon útra kelnénk Nyolc film, ha már nagyon útra kelnénk Avagy ha a virtuális utazások túl szárazok lennének, legyen az idegenvezetőnk Hollywood. 2021. január 13. 21:45
... 112 113 114 115 116 ...
közélet
Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek nevezte az eredményt. Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat A Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) által szervezett V. Szakmaszombat idén is hatalmas sikert aratott, hiszen a szeptember 28-án megrendezett eseményen több mint 1500 látogató fordult meg. A pályaválasztási nyílt napnak immár hagyományosan a Veszprémi SZC Jendrassik–Venesz Technikum adott otthont, ahol a térség hét szakképző intézménye mutatta be teljes képzési palettáját. Egy korszak lezárult, a közös munkáért pedig köszönet jár Június 9. után kiderült, hogy idén októbertől több polgármester már nem folytatja a közösségért végzett munkáját. Valamelyik településvezető maga döntött úgy, hogy nem indul újra a tisztségért, mások az önkormányzati választás demokratikus versenyében maradtak alul. A tapolcai régióban most ezek a polgármesterek gyűltek össze utoljára együtt, akiket a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor köszöntött. Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére Palotai Nándor, az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság versenybizottságának egykori elnöke tiszteletére rendeztek péntek délelőtt emléktornát a VFC USE pályáján, ahol tíz középiskolai csapat mérkőzött meg egymással. Miért lett hirtelen kellemetlen szagú a balatoni ivóvíz? Kellemetlen szagú a Balatonból kinyert ivóvíz, erre panaszkodott több környélen élő. A szakemberek már tudják az okát és elmondták, a kellemetlen szag ellenére a víz iható. Idősek Ünnepe Veszprémben: a múlt öröksége és a jövő ígérete Az Idősek Világnapja alkalmából ismét összegyűltek Veszprém szépkorú polgárai, hogy együtt ünnepeljék az idősebb generációkat, és emlékeztessenek mindenkit arra, milyen fontos szerepet játszanak a város életében. Az Agóra Kulturális Központ ünnepi hangulatban fogadta azokat, akik az élet hosszú évei során nemcsak családjuk, hanem Veszprém város közösségének építésében is részt vettek. Az esemény, amely évről évre növekvő figyelmet kap, a város egyik legfontosabb közösségi ünnepe lett, ahol a generációk közötti összetartozás erősítése kerül a középpontba. A Nébih óva int a Sajóból kifogott halaktól Akut kockázat nem áll fenn és a toxikus nehézfémek is határérték alatt vannak, azonban a vizsgált halakban az arzéntaralom mégis megemelkedett, amiért a hivatal nem javasolja a fogyasztásukat. Tető alá került a Ficánka óvoda terasza Vásárral és új pergolával ünnepelték Szent Mihály napját a kádártai Ficánka Tagóvodában csütörtökön. Az állatvédelem csapatmunka Hétfőn elindul az idei állatvédelmi témahét, amihez az országban több mint 2200 bölcsőde, óvoda és iskola csatlakozott már, előtte viszont Veszprémben zárult egy tizenhét állomásból álló roadshow, amin kifejezetten a pedagógusoknak mutatták be azt a módszertant, amivel hatékonyan lehet átadni az állatvédelemmel kapcsolatos ismereteket a gyerekeknek. Búcsúzik a képviselő-testület Utoljára ülésezett a 2019-ben megválasztott képviselő-testület csütörtökön a Városháza Kossuth termében.
sport
Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC A házigazda Practical VSC 3-2-re alulmaradt a Puskás Akadémia II. ellen a férfi kézilabda NB III észak-nyugati csoportjának vasárnapi összecsapásán. Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hat gólja Bukarestben Rosta Miklós hatszor volt eredményes a címvédő Dinamo Bucuresti együttesében, amely otthon 38-29-re verte a CSM Bacaut a román férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Hazai csapatot vert a klub-vb-n a Veszprém, jöhet a Barca Megnyerte csoportját az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokságon a Veszprém Handball Club, amely vasárnap hét góllal bizonyult jobbnak a Zamalek együttesénél. A keddi elődöntőben a spanyol Barca vár a magyar bajnokra. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej kilenc gólt lőtt Pergel Andrej kilenc gólt lőtt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján, ám csapata, a CB Ciudad de Logrono otthon 31-30-ra kikapott a Viveros Herol BM Navától. Ötszettes meccsen maradt alul a VEHIR-VESC A VEHIR-VESC 3-2-re kikapott az MTK vendégeként szombaton a női röplabda NB I idénynyitó fordulójában. Száz pontig jutott, magabiztosan nyert a Veszprém KK A vendéglátó Veszprém Kosárlabda Klub magabiztos győzelmet aratott az Eszterházy SC ellen férfi NB I B Zöld csoport szombati találkozóján. A 100-47-es végeredmény jól tükrözi a bakonyiak teljesítményét. Kikapott Szegeden a Veszprém Továbbra is nyeretlen a Veszprém Handball Academy U21 a férfi kézilabda NB I/B-ben. Tombor Csaba szombaton a Szeged korosztályos csapata ellen maradt alul. Legyőzte a románokat felkészülési mérkőzésen a női kézilabda-válogatott A női kézilabda-válogatott sokáig szoros felkészülési mérkőzésen 37-28-ra nyert a román csapat ellen Tatabányán. Emléktornát szerveztek Palotai Nándor tiszteletére Palotai Nándor, az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság versenybizottságának egykori elnöke tiszteletére rendeztek péntek délelőtt emléktornát a VFC USE pályáján, ahol tíz középiskolai csapat mérkőzött meg egymással. Elhunyt Szuna Roland korábbi válogatott jégkorongozó Negyvennégy éves korában elhunyt Szuna Roland korábbi válogatott jégkorongozó.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.